Tessék, itt az új apukád!

Zanza!

Manapság a válások, újraházasodások számának növekedésével egyre gyakoribb helyzet, hogy a gyermeknek egyszercsak új családtagot, az édesanya vagy édesapa új párját kell megszoknia, elfogadnia. Még sincsenek világos forgatókönyvek és egyértelmű szabályok az ilyen együttélési formákra.

stockfresh 803950 divorce-concept-with-sad-kid-focus-on-hands si

Apacsere? Anyacsere?

Van, aki új apukáról, anyukáról beszél, mintha le lehetne cserélni a régit, mások szerint a
nem vér szerinti szülő legjobb, ha bele sem szól a nevelésbe, nincs is joga hozzá. Lélektani szempontból a kettő között van az igazság. Anya, apa csak egy van, még akkor is, ha az illető távol áll az ideális, szerető szülőtől, és akkor is, ha minimális a tényleges kapcsolat a gyermekkel. Ám az együtt élő család mindenképp rendszert alkot, ahol a vér szerinti szülő új párja előbb-utóbb fel kell, hogy vállalja a kvázi szülői szerepet. Különben sok bizonytalanság, feszültség keletkezhet.

Az „új szülő” nem tud nem nevelni, mert már jelenlétével is azt teszi, és mert családi feladatai során (például mikor elhozza a gyermeket az iskolából) óhatatlanul szembesül nevelési helyzetekkel.

A legnagyobb kérdés: hogyan illeszkedjen be az új családtag?

Ezer olyan körülmény merül fel, ami miatt korlátozottan lehet általános érvényű tanácsokat adni erre a helyzetre. Nem mindegy, hány és milyen korú gyermek van a családban, hogy válás vagy haláleset miatt tűnt-e el az apa vagy anya, hogy az új partner hoz-e gyereket, és még sorolhatnánk. Ám mégis kiemelhető néhány alapvetés, amit érdemes mindenkinek figyelembe venni.

Ne cserélődjenek a pótapák, pótanyák a gyermek életében!

Egy felnőtt nőnek vagy férfinek magánügye, milyen gyakorisággal cseréli partnereit, ám a gyermektől nem várhatja, hogy érzelmileg kövesse az ő életét. Csak akkor kezdjük el bevezetni a családba párunkat, ha valóban biztosnak érezzük a kapcsolatot, és döntés született a közös jövőről. Nem arról van szó, hogy ne találkozhatna az ismerkedés hónapjaiban, éveiben a gyermek és az új partner, hanem arról, hogy családi funkciókat ne kapjon. Ilyen például a családi ünnepen való részvétel, óvodába, iskolába való szállítás, házi feladat kikérdezése, és persze az ottalvás. A szülő feladata megtartani azt a biztonságos, világos határokkal körülvett közeget, ami a családot jelenti, ahol a gyermek meg tudja élni az állandóságot, kiszámíthatóságot. Ebbe nem férnek bele rendszeresen cserélődő figurák.

Előzzük meg a hatalmi harcokat!

Nagy hibát követünk el, ha úgy próbáljuk megteremteni párunk helyét a családban, hogy a gyermekünk és közötte felmerülő konfliktusban demonstratívan mellé állunk. A gyermek számára, aki küszködik, hogyan viszonyuljon az új családtaghoz, a vér szerinti szülő jelenti a biztos pontot. Amikor nehéz elfogadni a partnert, amögött olyan tudattalan fantáziák is meghúzódnak, ami éppen a kirekesztettségre, a feleslegessé válásra vonatkoznak. Így sokszor nem is az új személynek, hanem a vér szerintinek szól az új családtaggal szembeni lázadás.

Ne írjuk elő a szeretet!

Elvárhatjuk, hogy gyermekünk betartsa azokat a viselkedéses normákat párunkkal szemben is, amikre korábban is neveltük. Nem kell eltűrnünk, hogy szidalmazza, pocskondiázza őt (persze, ennek előfeltétele, hogy mi magunk is betartjuk ezeket a szabályokat). Ám érzelmeket ne írjunk elő! Azt se kérjük, hogy legyen kedves a párunkkal, adjon neki puszit, süssön neki süteményt! Az ilyen presszió csak ellenállást válthat ki. Szerencsés, ha a szülő partnere is kerüli az olyan lépéseket, amelyek arra utalnának, erőltetetten szeretne jó kapcsolatot a gyermekkel. Ne halmozza el ajándékokkal, mielőtt egy jót beszélgettek volna, mielőtt bármit tudnának egymásról. Érezheti a gyermek, hogy meg akarják venni őt, ám valójában személytelenek, nem neki szólnak a gesztusok.

A legtöbb persze azon múlik, a szülő és a párja tud-e lazán, oldottan viselkedni a gyermekkel. Ha ők nyugodtak a jövő felől, az a gyermeknek is sokat segít abban, hogy nyitottan fogadja az új helyzetet. Adjanak időt az új családnak, hogy összeforrjon, összeszokjon, amihez sok közös élmény, tapasztalat is kell együtt, egymásról.

Cziglán Karolina
pszichológus

Blogmustra