Grimm és Andersen a kukában - cukibb mesék kellenek a szülők szerint

Zanza!

A klasszikus mesék túl rémisztőek a mai gyerekeknek - vélik a brit szülők. Kell-e rémisztő mesét olvasni a gyereknek? Jó vagy rossz a félelem?

stockfresh 1235906 cute-little-kid-reading-halloween-story-book

A felmérés alapján a brit szülők negyede öt éven aluli gyermekének nem olvas klasszikus, avagy tündérmesét, mert túl sok kényelmetlen kérdést tehet fel csemetéje - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.

Kétezer brit szülő megkérdezése révén kiderült, hogy egyharmaduk gyereke elsírta magát a Piroska és a Farkas hallatán a nagymamaevéskor. Minden második szülő helyteleníti a Hamupikőke mondanivalóját, amely szerintük azt sugallja, hogy egy lánynak egész nap robotolnia kell a háztartásban. Jancsi és Juliska történetét sokan azért vetik el, mert nagyon rémisztő a gyerekeknek és rémálmokat láttathat velük. Az égig érő paszullyal az a bajuk a szülők egy részének, hogy a valóságtól nagyon elrugaszkodó, a Hófehérke és a hét törpével pedig az, hogy a törpe kifejezés nem megfelelő.

Túlagyalt dolgok

A mai szülők talán mindent túl jól akarnak megoldani. Túl jól akarnak gyereket is nevelni, nem hagynak - és kapnak - teret sem a hibázásra, sem a többségtől eltérő gondolkodásra – elég csak arra gondolni, milyen éles viták kísérik a szoptatás vagy mondjuk a szülés szent és megkérdőjelezhetetlen alapelveit. Ez a túl-óvás mára nálunk is odáig fajult, hogy az már-már a gyerek érzelmi és gondolkodásmódbéli fejlődésének gátja lesz. Holott a félelem nem rossz, vagy legalábbis nem feltétlenül az, hiszen a veszély elkerülésére késztet.

Mikor kezdődik a félelem?

Félelmek már az újszülöttekben is vannak, leginkább a terektől (pl. túl nagy víz), váratlan mozdulatoktól (pl. egyensúlyvesztés), valamint az anya hangulataitól függnek. Nyolc hónapos kor körül megjelenik a szeparációs, azaz az anya elvesztésétől való félelem, az igazi félelmek azonban csak 2-2 és fél éves koruk környékén kezdenek kialakulni: ekkor, a képzelet fejlődésével megjelenik a szimbolikus félelem. Ezt a gyerekek nagyon nehezen tudják kezelni, és a szülő felé fordulnak, de három éves kor körül kezdik megtanulni kezelni, sőt akár élvezni félelmeiket. Ilyenkor fordulhat elő, hogy a gyerek az ijesztősdit játszana, vagy kéri a tigrises mesét. Az irreális félelmek a fantázia világából erednek, ahova a kicsik szívesen kirándulnak.

Ijesztős mesék

3-4 éves kor körül a gyerekek egyre inkább bele tudják magukat élni a hallott mesékbe. Ők válnak a történetek hőseivé, a mesék alakjai képzeletükben tovább élnek. Jól meg kell ilyenkor válogatnunk, mit olvasunk/mesélünk a kicsinek, ugyanakkor fontos, hogy nem az a lényeg, hogy megóvjuk a gyereket, hogy egyáltalán ne találkozzon a félelemmel. Sokkal inkább ahhoz kell hozzásegítenünk, hogy kezelni tudja azt. A mese egyben a feszültségek feloldására is jó eszköz, hiszen a gyermek a szereplők cselekedeteiben saját félelmeit fejezi ki, és a mese végére, megoldásában meg is szabadul tőlük.

A pszichológus szerint

A Poronty szakértője, Cziglán Karolina szerint "a mesék és népmesék azért jók, mert szimbolikusan megjelenítik a gyerekben is meglévő félelmeket, és valamilyen megoldást, feloldást kínálnak rájuk. Tehát nem félni tanítja meg, hanem azt, hogy a félelmetes akadályok is legyőzhetők, hogy az ijesztő helyzetekre is van megoldás. Ha a mese elejétől végéig maga a megtestesült idill, akkor ez a pszichés tisztító funkciója nincs meg."

"De semmilyen mesét nem erőltetnék, amit a gyerek nem szeret: érdemes sok mindennel megkínálni, és a gyerek újra kérni fogja azt, ami megfelel az aktuális állapotának, ami az ő életére, érzelmeire rezonál" - teszi hozzá a pszichológusnő.

Az MTA tudományos folyóiratában Antos Zsolt és Vass Zoltán foglalkozott a szörnypszichológiával. Ők Ranschburg Jenőre visszautalva leírják, egy egészségesen fejlődő európai gyermek hároméves koráig konkrét állatoktól fél, utána ennek normális körülmények között meg kéne szűnnie (hacsak nem tolja át például tigrisekre, oroszlánokra egy konkrét személytől vagy a tőle elszenvedhető fizikai ártalomtól való rettegését). Innentől kezdve a mesevilág olyan fantázia teremtette állataitól fog félni, mint a hétfejű sárkány vagy Piroska óriás farkasa. A gyermek szimbolikus félelmeit – a kígyóként tekergő leejtett sálon és hasonló jelenségeken túl – többek között a mesék világa táplálja „a maga kimeríthetetlen szörnyeteggyűjteményével és irreális veszélyhelyzeteivel” (mely ugyanakkor „a gyermeki világkép elidegeníthetetlen része”, említi Ranschburg).

De akkor megeszi-e a farkas a nagymamát, vagy csak "eldugja"?

A mese nem csak generálja a félelmet: kezeli is azt. Az, hogy a vadász lelövi a farkast lehet, hogy nem szép dolog, de a probléma kezelésének egy hatásos módja, legalábbis ott a mesében, és ezzel semmiképp sem azt tanulja majd a gyerek, hogy ha a nagyit megeszik, vegyen puskát. A félelmeket a mesék feloldozhatják és megszüntethetik, a játékban a fantázia világában a gyerekek rájönnek arra, hogy ők (vagyis a főhős) képesek saját erőből legyőzni a rosszat, azaz félelmük tárgyát. Az ijesztő dolgokat legyőzni kell, nem letagadni, ha megismerkedi a veszélyekkel és az ezek által kiváltott félelemmel, csak tanulni fog belőle: mert csak az tudja a komoly veszélyeket felfogni, aki a kisebbeket ismeri.

Így hát ha a legközelebb szörny lesz az ágy alatt, hát ne csak legyintsd: fogjatok fegyvert (akár a nevetést), és győzzétek le közösen. Andersen és Grimm helye pedig nem a kukában van, hanem a polcon: addig, amíg a gyerek meg nem érik rá.

Blogmustra