Sorozatunkban a közel hároméves Olivér lépteit követhetjük. Most éppen a karácsonyfa felé, de lesz itt még hirtelen beszéd, ajándékdobálás és pipigazdaság. Mert hiába no, minden pesti gyerekben benne van a falusi vér.
Nagyon vártuk az idei karácsonyt, mert Olivér most lépett abba a korba, hogy élvezni tudja az ajándékozást, a szépen világító, illatozó fát, a sütikészítést.
A fát sikerült a délutáni alvás alatt feldíszíteni, elég vad tempóban, hogy időben végezzünk. Éppen már csak az égőket kellett bedugni, amikor felébredt. Kómásan, kócosan üldögélt az ágyában, mikor bementünk hozzá. Átkísértük a nappaliba, ahol ott állt egy – Olivér magasságához képest – hatalmas fa. Tágra nyílt kerek szemek, némaság.
Inkább meg volt illetődve, vagy még az álmosság hatása alatt állt, de kellett kis idő, mire elkezdte érdekelni, fogdosni, körbejárni. De minden bizonnyal hatással volt rá a látvány, mert az alig beszélő gyermek este már „szép fá”-nak nevezte az óriást. Hogy ne szedegesse le a díszeket, mindig, amikor feléjük nyúlt, mondtam, hogy „vigyázz, mert megbök”. Meg is mutattam a tüskéket távoltartás végett. Erre kiment a szobából, s nemsokára látom, hogy kezére húzva a konyhakesztyűt jön vissza, s azzal próbálja megfogni a gömböket és más díszeket.
És volt még hasonló sztori az este folyamán... Ráhangolásként estefelé a YouTube-on karácsonyi videókat, dalokat nézegettünk, köztük egy ősi darabot, melyben Kulka János és Malek Andrea énekel. A klipben kisebb ajándékokat dobálnak a körülöttük levőknek. Amikor nálunk is eljött az ajándékozás ideje, hagytuk, hogy Olivér bontogassa ki helyettünk is a csomagokat. Nagy örömmel, kisebb-nagyobb sikongatással jelezte, mennyire kedvére van a dolog. Nagyot néztünk, amikor kinyitva az első, vagyis a neki szánt dobozt, a benne rejlő minden egyes darab játékot, könyvet, anélkül, hogy megnézte volna, mi is az valójában, egy hajítással dobta a körülötte ülőknek. Egyet a Papának, Mamának, Anyának, Apának és a kört folytatta, amíg üres nem lett a doboz. Amellett persze, hogy jót nevettünk, meg kell jegyezni megint csak, hogy nagyon figyelni kell, mit mutogatunk a gyereknek, mert simán lekoppint bármit.
Az első ünnepen a másik nagyszülőkhöz mentünk, ahol a Papának tyúkjai és kakasa van. Olivér, talán mert pesti gyerek, teljesen odavan ezekért a tollasokért. Már azt is tudja, hogy a popóból jön ki a tojás, s ezt a tudományát gyakran osztja meg bárkivel. Ha náluk vagyunk, falusi gyerekké válik, aki kívülről tudja, hogyan működik a pipigazdaság.
Napközben többször leellenőrizteti, hogy tojtak-e tojást a kedvenc pipik, s ha igen, akár a kézrekoppintást is vállalva, be kell vinni a konyhába a termést. Imádja a tojást is. Akár csak fogni, vinni ide-oda. De gyakran kell csinálni rántottát vagy főtt tojást, amit naná, hogy nem is akar megenni, csak szereti látni, ahogy készül. És persze a kedvenc dalok is a pipikről és a kakasokról szólnak. A Pál, Kata, Péter, jó reggelt és az Én elmentem a vásárba nálunk altatódalként funkcionálnak.
Észrevettük, hogy ha több napig lent vagyunk, vagy csak Olivér marad a nagyszülőknél, némi fejlődési ugrás érzékelhető. Most sincs ez másként. Mint az előző részben is írtam, a bölcsődében szóvá tették, hogy már jobban kellene beszélni a kis úrfinak. A karácsonyi szünetben eltöltött néhány nap alatt viszont ugrásszerűen megnőtt az új szavak száma. Olyan alap szavakat volt végre hajlandó kimondani, mint a kutyánk és a testvérem neve, akiket érdekes módon egyazon halandzsa néven nevezett eddig, illetve a nem tökéletesen kiejtett szavakat tökéletesítette. Például a tejet ej-nek mondta korábban, most tisztán tejnek ejti, a pó-ból igazi pók lett. Az egyik legtöbbet használt szót, a kakast, "s" nélkül mondta mindig is, igaz teljesen más hangsúllyal, mint a másik jelentésben.
De most már ott az a kis pösze –es vagy –ef szerű végződés is. Nagy öröm ez nekünk, hiszen bár mi látjuk, érezzük, hogy nincs baj a gyerekkel, mégis rendszeresen kell magyarázkodni, hogy hát áprilisban lesz három, és mégsem beszél mondatokban....Főleg, hogy nevelési tanácsadóhoz és képességfelmérésre küldött minket a bölcsőde, jó látni, hogy igenis van fejlődés, méghozzá minőségi. Azt sejtem, hogy a mostani „szóáradat” abból ered, hogy Olivér észrevette, mekkora hatással lehet a környezetére, hiszen amint kicsúszott a száján egy addig nem hallott szó, az egész család ujjongva, tapsolva üdvözölte. A dicséret, a boldogságtól könnyező anyuka mosolya, a felé áradó szeretet önbizalmat adhatott, s emiatt lehetett talán, hogy vérszemet kapott, s fürödni akar ebben a sikerben. Reméljük függő lesz.
