Testvérnaplónkból ezen a héten megtudjuk, Bence és Laura miként is gondolkodik az alvásról. Tippünk szerint Emi és férje picit másképp, mint ők...
Bence már az elejétől kezdve nem volt kifejezetten jó alvó. Sokáig aludt mellettem, legalább annyira miattam mint miatta, és imádtam úgy elaludni, hogy ott fekszik mellettem. Laurával ez a luxus már nem adatott meg, Bence túl féltékeny volt hozzá. És bár mindketten elég hamar elkezdték átaludni az éjszakát, a náthás-köhögős időszak beköszöntével ez azonnal múlt is. Köhögve, ugye, nem lehet aludni.
Bence dackorszakának kezdete egybeesett azzal az idővel, amikor Laura elkezdte feltárni saját határait – és amikor kiderült, ezek a határok jóval messzebb helyezkednek azoktól, amelyeket mi, szülők határoztunk meg. Ezért Laurával az elmúlt hetekben elég kemény harcokat vívtunk – de ez még mindig sehol sincs ahhoz képest, amit Bence vág le mostanában.
Ő ugyanis elég erősen teszteli az idegrendszerünket.
Ha nem sikerül neki valami, üvölt. Ha nem engedünk meg valamit, hát üvölt. Ne higyjétek, hogy elkényeztetett, szülőugráltató kölyök – csak most éppen ilyenje van, és nem tudja máshol leereszteni a feszültséget. Néha azt érzem, most esett le neki, hogy nem egyke többé. És ez olyan feszültséget kelt benne, amit - egyelőre - semmilyen odafigyeléssel nem tudunk eloldani. És kezdünk kicsit kipurcanni próbálkozás közben.
De a legrosszabb mind közül az alvás.
Ha megbeszéljük, hány mese lesz az ágyban alvás előtt, ő mindig egy lépéssel tovább akar menni. És ha nem hagyjuk, hát üvölt. És nem csak egy-két percig – simán tart a dolog akár fél óráig is. Most már odáig jutottunk, hogy ha minden próbálkozásunk ellenére nem sikerül hisztimentessé tenni az estét (márpedig többnyire nem sikerül), csak szólok neki, jelezze, ha befejezte. És olyankor kiabál "Befejeztem!" De még ilyenkor is megesik, hogy bemegyek, és ezzel fogad "Anya, én a nyuszis mesekönyvet szerettem vol..." és már kezdődik is a dolog elölről, mert nem sikerült átlépnie önmagán. Szerencsére jobb napokon Laura még ilyenkor is békésen alszik másfél méterrel arrébb az ágyában.
Rosszabb napokon ő is üvölt.
De a csúcspont tegnap éjszaka volt. Bence 03.42-kor ébredt (igen, ilyenkor minden egyes mutatónak külön jelentősége van), és folytatta ugyanaz, amivel elaludt: "De Anya, én a nyuszisaaaaat..." Az apja rohant le a galériáról, ahol mi alszunk, egyrészt, hogy lecsendesítse, mert ha viszont Lau felébred őt már nem lehet letenni, másrészt, hogy megnyugtassa. Néha megy ez éjszakánként, néha nem. Most a rövidebbet húztuk: húsz percenként keltünk valamelyik gyerekhez, másnap pedig minden meg volt nekik engedve, csak hagyjanak egy percet pihenni.
Lehet, hogy ez a cél. Jól csinálják.
