Mit kíván a gyerek karácsonykor?

Zanza!

Ezerszer lezongoráztam, mégsem bírtam úgy kilogisztikázni a karácsony előtti napokat, hogy ne legyen belőle oltári nagy rohanás. Egyik gyerek az oviban, a kicsi a nagyinál, és mind a kettő meg van zakkanva, pedig otthon - igyekezetem szerint - magam vagyok a megtestesült buddhizmus.

Jó, lehet, hogy téves az önértékelésem, miután negyedik napja éjjel 2-től alszom 7-ig (és addig is csak azért, mert az én életemdrágámegyetlenem fél hatkor felkel a kicsivel és kiviszi játszani). Reggelente amúgy mindketten játszunk egy picit a gyerkőkkel, délután mindig valami jóval készülünk a karácsonyra, egyik nap levelet írunk Jézuskának, másnap képeslapot színezünk a nagyiknak, harmadnap karácsonyi dalokat tanulunk, most meg éppen kandíroztunk... De hiába a reggeli játék, a délutáni karácsonyozás és az esti elringatás, a gyereknek csak egyvalamire van szüksége: rám. Még ennél is jobban.

Nem lenne ez baj, ha nem egész napra lenne ez a program. Mert azért anyának is el kell mennie vásárolni, munkába, sőt, néha még pisilni is, bár ez az a tevékenység az, amit már úgy fél éve nem végezhettem zavaratlan, mert valami mindig pont akkor kellett anyától. De most itt áll mellettem a gyerek, rángatja a kezem, hogy el-el-el a géptől, pedig csak egy receptet akartam megnézni, hogy jó legyen a bejgli, és közben csak elolvasom a leveleimet, mert dolgozni is kéne, hogy annyival kevesebbet kelljen éjszaka, és ilyenkor van az, hogy betolom valamelyik dvd-t, vagy ceruzát adok a kicsi kezébe, és reménykedem, hogy lesz vagy három percem a gép előtt ülni, és közben azt érzem, hogy rossz anya vagyok, mert neki rám lenne szüksége, meg arra, hogy együtt megtaláljuk a böngészőben a kutyát és elmondjam, mit mond a tehén.

De dolgozom, közben pedig megpróbálom megnyugtatni magam, hogy ez most csak azért van így, mert előre dolgozom, hogy a két ünnep között ne kelljen. És akkor majd lehetek jó anya.

Nem tudom, a gyerekek érteni fogják-e ezt a kampányszerű jóanyaságot, vagy emiatt tizenévesen feketére lakkozott körömmel és félig kopaszra beretvált hajzattal és mérhetetlen mélabúval telten ülnek majd a téren a padon Marilyn Manson utódait hallgatva. Csak reménykedem, hogy megérZik, hogy mindezt értük teszem.

És esküszöm, ha lesz egy percem, megmutatom, mit mond a tehén.

Blogmustra