Adnál bárányhimlős nyalókát a gyereknek?

Szinte hetente hallani újabb és újabb szenzációról, s egyre lelkesebben merülhetünk bele mindenhol a témába, ezért nézzétek el nekünk, mi sem hagyhattuk ezt ki. Nekünk most három szülő mondta el véleményét, de a tiétekre is kíváncsiak vagyunk! Ti vinnétek például a gyereket kanyarós-buliba, vagy adnátok neki bárányhimlős nyalókát, játékot?

Mert persze nem véletlen téma ez mostanában, hiszen a bárányhimlő főleg az őszi-téli szezonban tombol. Ráadásul ez az egyik leggyakoribb, járványos gyermekbetegség, ami zárt közösségben nagyon gyorsan fertőz, a levegőn keresztül, közvetlen érintkezéssel és cseppfertőzéssel terjed, de pusztán az egyszerű használati tárgyak is képesek közvetíteni.

Még nem látszik, már fertőz

A lappangási idő 14 nap, de lehet hosszabb is. A bárányhimlôs beteg rövid jelenléte is elég a fogékonyak fertőzéséhez, sôt, a vírus már a lappangási idő utolsó napjaiban is fertőz.

Gyere el hozzánk bárányhimlő-partira!

És mivel sokan azt mondják, a legjobb még gyerekkorban túlesni rajta, ezért az utóbbi években ott tartunk, hogy bárányhimlő-aktivisták egyenesen himlő-bulikat tartanak az olyan gyerekeknek, akik nagyszerűen képesek átadni a vírust azoknak, akik szülei erősen támogatják mindezt. Sőt, talán, még egy kis közös nyalókázásra is buzdítanak.

Napokban futott sztori ugyanis az is, hogy az online The Daily Telegraph szerint, egy amerikai anyuka a Facebookon árulta gyermeke friss bárányhimlős nyalókáját 50 dollárért (durván 11 ezer forint). A jó szándék benne is megvolt -nyilván-, ahogy azokban a szülőkben is feltételezte ezt, akiknek árulta, és akik úgyis mindent megadnak a gyereküknek, egy himlős nyalókán meg már úgysem fognak spórolni, ha a céljuk az, hogy minél hamarabb letudhassák gyerekük betegséggel járó kényelmetlenségeit.

Mert ezek a szülők attól frusztráltak, hogy gyerekeik majd normális úton nem tudják elkapni a fertőző betegségeket, és ezért tenni kell valamit. Mondjuk bárányhimlős bulit kell rendezni. Vagy kanyarósat, mikor mire van inkább nagyobb kereslet. A vírusbiznisz ötlete innen már csak fél lépés.

A pox partizó szülők azzal magyarázzák, hogy kisgyermek korban kevesebb veszéllyel jár elkapni az ilyen fertőzéses betegségeket, mint felnőtt korban, ezért jobb hamarabb túlesni rajta. Másrészt hatásosabbnak és biztonságosabbnak tartják a módszert, mint a védőoltásokat.

chicken-pox

Oltatni vs. tűrni: 1-2

Annamarinak 5 éves a lánya, ő az oltásban hisz. "Én első osztályos koromban egy iskolai ballagáson kaptam el a bárányhimlőt. Amíg a nagyoknak egy szál virággal sorfalat álltunk, összeszedtem valahogy néhány pettyet az arcomra. Mire hazaértünk a suliból, már belázasodtam, ez lett gyanús Anyuéknak. Két hétig nem kellett suliba mennem. Rá két évre rózsahimlős is voltam. Akkoriban még azt hiszem nem is nagyon volt védőoltás erre. Most a háziorvosunk azt mondta, hogy valójában a himlő vírusának mutációja okozza a későbbi szövődményeket. Mindenesetre én beolttattam Annát, nem tudom tényleg nyújt e 100 százalékos védettséget. Az oviban az elmúlt két év alatt többen is megfertőződtek. Anna nem. Szóval nálunk még idáig működik."

Péter két gyereket nevel egyedül, ő például egyáltalán nem hisz az oltásban.

"Egy kicsit olyan parasztvakítás ez az oltásosdi, mint az influenza esetében. A tágabb családi körünkben tavaly többen is beadatták, a testvérem és férje mégis elkapta a vírust. Valami hasonló lehet a bárányhimlőnél is. Mindenhol azt hallani, hogy ha valaki nem esik át ezen gyerekkorban, később komoly problémák lehetnek belőle. És mi van azokkal például, akiknek ez megvolt gyerekkorban, és mégis megkapták felnőtt korukban? Vagy azokkal, akik már eleve a vírusra immunisként születnek? Mert van ilyen, egy vérvételből kiderül állítólag. Ezért a fiaimnak se adatom be a védőoltást. Nem hozom el őket az oviból, ha megjelenik a bárányhimlő a csoportban, sőt örülnék annak, ha minél hamarabb túl lennének ezen, de a nyalókát azért egyenesen röhejesnek tartom. Az oltásos kérdést meg lehet, hogy csak azért verik ekkora dobra, mert nem fogy a drága védőoltás?"

Zsuzsiék fél éves ikreket nevelnek, lassan kezdenek belejönni a mindenből dupla mennyiségnek a családi költségvetésbe való bekalkulásába, de a választható oltások árának számolgatása közben ők is dillemáznak. "Én beoltattam a gyermekeimet agyhártya gyulladás és influenza ellen, de a bárányhimlő elleni oltást nem tartom feltétlen szükségesnek. Ha a szervezetük el 'akarja' kapni, úgyis elfogja, de, hogy ezért direkt himlős buliba vigyem őket, az számomra teljesen abnormális. Essenek csak át rajta minél hamarabb, hogy ne később legyen belőle nagyobb probléma. A két adagos bárányhimlő elleni védőoltás közel 20 ezer forint, nálunk mindez duplán. Szóval nem olcsó úgy, hogy a biztos hatás sem garantált."

Ezt kell tudni a bárányhimlőről:

A varicella hólyagos kiütéssel járó fertőző betegség. Kórokozója a herpes vírus csoportba tartozó Varicella zoster vírus. A lappangási idő 14 nap, de lehet hosszabb is. Fertőz az orr- és garatváladék, a vér, a hólyagbennék.
Tünetek:

Az egy-két napig tartó megelőző időszakban fejfájás, levertség, láz lehetséges, de különösen kisgyermekeknél nem ritka, hogy a kiütések jelennek meg először. A bárányhimlő kiütései izoláltak.

Jellemző, hogy a kiütések nem egyszerre jelennek meg, több napon keresztül újabb hullámokban lepik el a bőrt, ezért egy időben mindenféle kiütés látható. A hólyagbennék eleinte víztiszta, később zavarossá válik, és kisebb udvar veszi körül. A kiütések testszerte jelentkezhetnek, általában sűrűbbek az arcon, fejbőrön, törzsön, ritkábbak a végtagokon, de olykor a tenyereken, talpakon is láthatók.

A kiütések 2-3 héten belül pörkösödnek és nyomtalanul leszáradnak, mivel a hám felső rétegét érinti. Előfordul, hogy hónapokig látható pigment-hiányos foltokat hagy maga után, vagy felülfertőződés esetén hegesedik.

Nem ritka, hogy a garaton, a szájnyálkahártyán, nyelven továbbá a nemi szervek nyálkahártyáján is láthatók hólyagok, melyek megpattannak és aftákká alakulnak, majd a bőrkiütések pörkösödésével, egyidejűleg eltűnnek. (Forrás: Webbeteg.hu)

Ezt pedig az oltásról

Az oltás elvileg hosszú távú, a felnőttkorra is kiterjedő védettséget ad, az immunitást legalábbis növeli. Az ára 9000 forint, amit meg kell egyszer ismételni. Már ha tényleg meg kell, mert sok gyerekorvos azt vallja, elég az egyiket beadni. Korábban a 13 év alatti gyerekeknek ugyanis tényleg csak egy adagot adtak, aztán a tapasztalatok azt mutatták, hogy a beoltás ellenére megfertőződtek, bár tüneteik csak enyhék voltak, és szövődmények sem jelentek meg. Sokan még most is azt vallják, hogy elég egy adag, mert ha meg is kapják újra a fertőzést, utána már tutira életreszóló védettséget szereznek általa. Ma a szakemberek egy része inkább azért ajánlja magát az oltást, mert a vírus tulajdonságai megváltoztak, mutálódtak, s a betegek inkább a fertőződés szövődményei miatt kerülnek kórházba egyre többször.

Közben belefuttottunk abba a hírbe is, amely az Amerikai Orvostudományi Intézet szeptember közepén közzétett jelentéséről szólt, amely a védőoltások okozta sérülésekről írt. Ebben, azt a korábbi feltételezést ugyan kizárták, hogy a kanyaró, a mumpsz és a rózsahimlő elleni kombinált (MMR) védőoltás autizmust idézne elő, helyette azonban kiderült más. Például az, hogy a bárányhimlő elleni védőoltás előidézhet vírusos fertőzést, amely esetenként tüdőgyulladással, fertőző májgyulladással vagy agyhártyagyulladással járhat.

Na most akkor pláne adott a kérdés: oltatni vagy sem? Tényleg érdekel minket, ti mit gondoltok erről.

Oszd meg másokkal is!
Mustra