Én vagyok az Apád! – Egy ágyban a család

Zanza!

Kisgyerekkel az ember többnyire nem készül arra, hogy az éjszakái olyan hihetetlenül hosszúak lesznek. De hogy az ágy is rövid...?!?

Még elég sok szabadságom maradt idén, úgyhogy gondoltam megnyújtom az egyik hétvégét.
Úgyis el kell intézni ezt meg azt, talán a gyerekekkel is többet lehet egy kicsit, meg úgy
egyáltalán. Ki nem pihentem magam, az biztos.

Eleve ott kezdődött, hogy ahogy annak lennie kell, mind a két gyerek taknyos lett, köhögött.
Aztán meg Effnek bedobtuk, hogy úgyis beteg egy kicsit, meg én is otthon leszek, akkor ő is
vegyen ki két nap szabit. De ő nem akar, mert akkor nem tud dagonyát készíteni E-vel meg
Cs-vel, a haverjaival. A dagonya amúgy homokból, földből, nyálból mindenféle szemétből
készül, sőt, egyszer már bele is pisiltek, amiért jól meg is lettek büntetve. Még jó.

Egy ágyban az ellenséggel

Mindenesetre akar, nem akar, otthon marad. Cserébe megígértük neki, hogy akkor viszont
velünk alhat. Merthogy nem szoktattuk a gyerekeket arra, hogy egy ágyban legyünk, de Eff
mindig pumpol minket, úgyhogy valamit valamiért, megengedtük. De persze Jé sem volt
százas mostanában, mert egyre több fog kerül a szájába, és ez nála komoly fájdalommal jár.
Legalábbis nagyon úgy tűnik, az éjszaka sírva felébredéseinek ez áll a hátterében. Ráadásul
meg taknyos is, meg piros a torka, és az is fáj neki. Szóval pont azon az éjszakán, amikor
Effet beengedtük az ágyunkba, akkor Jé is bekerült, mert órákig tartó nyugtatgatás után
sem adta fel a küzdelmet. De nálunk megnyugodott. Nem aludt el, csak csendben volt.
Morzsolgatta a fülem, kedvesen mosolygott, ölelgette, simogatta Effet, aki visszaölelte. Ez
meg még Cuki is volt.

Nekem fáj a lábam egy ideje, valami teljesen lehetetlen, de nagyon kellemetlen dolog miatt.
A lényeg az, hogy jó lenne felpolcolni éjszakára. De így? Mert a kutya is velünk alszik, az
mindig is úgy volt, de akkor már persze Jé őt is abuzálgatta. Ká ilyenkor megzavarva érzi
magát az éjszaki nyugalmában, próbál elhúzódni, menekülni, de a szorító kis kezek csapdába
ejtik, és akkor figyelmeztetően morog. Mi meg felébredünk, elrángatjuk Jét, hogy hagyja már.
Na és a helykínálat. Az az igazán botrányos.

80 cm vs. emberek

Szóval hogy is foglalhat el egy mindössze 80 centis gyerek majdnem két felnőttnyi helyet?
Könnyen. Á L-alakban valahol az ágy lábánál, én egy 20 centis csíkon az egyik oldalon, Ká
begubózva az ágy végébe, a másik oldalon Eff, középen meg eleterpeszkedve a legkisebb. Eff
meg időnként felébred és rinyál, hogy ő közöttünk akart aludni, és most ez nem úgy van. Nem
mi? Mert aztán mi meg pont így képzeltük.

Kell ennél több magyarázat, miért nem való a gyerek emberek közé? Legalábbis az ágyban. És abban is biztos vagyok, hogy nem ez volt az utolsó alkalom. A lábamat meg lehet, hogy levágatom, mert úgyis csak idegesít, és akkor legalább kevesebb helyet foglalnék...

Blogmustra