Szoptatás 2: egy elcseszett bölcsész jajongásai

Zanza!

Míg az előző részben bejo kizárólag a szoptatásról elmélkedett, ahogy ő is a szüléshez közeledik, egyre inkább azon agyal, hogyan is szervezze majd az életét, hogy kibővülő kis családjának jó legyen.

Lakberendezés

Örökzöld téma, hogy hova rakjuk a baba kiságyát, egyáltalán legyen-e neki, vagy aludjon a szülői ágyban. Nálunk ez részben helyszűke, részben az igény szerinti (és bő egy éven át éjszaka is fenntartott) szoptatás miatt spontán úgy alakult, hogy a kiságyat hozzátoltuk a sajátunkhoz. Először volt neki rácsos oldala, aztán lejjebb szereltük, végül teljesen levettük. Majdnem olyan jó barkácsprogram hétvégére, mint a közös családi bicikliszerelés. Így nekem nem kellett kikelnem a pihe-puha ágyból. És nem, egyszer sem feküdtünk rá a gyerekre, és apa sem járt „titkárnőzni”. Semmi sutyorgós nevelési koncepció, egy idő után viszont erős derék- és hátfájásom lett amiatt, hogy a baba fél éjszakákat feküdt rajtam úgy, hogy én félig ültem. Ezen egy kis torna segített.

Nem mondhatom, hogy tanácstalanok voltunk a témában. Ismét zsigerből cselekedtünk. Viszont fontos, hogy mindenki a saját belső hangjára hallgasson. Aki a gondolattól is irtózik, hogy a gyereke még óvodás korában is hajnalban befészkeli majd magát a szülői ágyba, annak nem ez a taoja. Nekünk viszont bevált, ezért így maradunk. A fiamnak kifejezetten szüksége van a reggeli összebújásokra, hogy jól teljen a napja. Ez a papa-mamaelem, amivel a gyerekünk töltődik, tulajdonképpen nagyon gazdaságos megoldás. Mindig is imádtam a kis zugokat, ahova befészkelhetem magam egy könyvvel, teával, tepsi süteménnyel... És persze vannak olyanok is, akiknek bazi nagy ebédlőasztaluk van, mert óriási társasági összejövetelek nélkül elképzelni sem tudják az életüket. A szoptatáshoz is kell egy megfelelő helyet teremtenünk, hiszen az első időszakban nagyon fontos a kényelem és a nyugalom. Érdemes már terhesen beülni ide és elképzelni a szoptatással teli jövőt. Látjátok, úgy néz ki, én ezúttal az irodaszékben fogok szoptatni, a számítógép előtt...

Bevásárlólista – a teljesség igénye nélkül

A szoptatós teát már megvettem. Ezeknek a keverékeknek az alapját az édeskömény, az ánizs és a kömény képezi. A gyakori mellre tételnél úgysincs hatékonyabb tejtermelést serkentő módszer, de nehogy már ezen múljon! Az összetevők alapján a tea akár a „hurrikán” elnevezést is viselhetné, érdemes hát betartani a napi ajánlott mennyiséget... Ráadásul a hatóanyagok az anyatejen keresztül átkerülnek a baba szervezetébe, rá szintén hatnak, ami felfúvódás esetén akár előny is lehet.

Azt hiszem, hogy egy jó vaskos, átfogó szoptatásról szóló könyvnek, vagy útmutató kiadványnak minden szoptató anya könyvespolcán ott a helye (ld. a lenti ajánlót). A kezdeti elméleti alapozást leszámítva főleg akkor hasznos az ilyesmi, ha éjjel kettőkor ott álluk bedurrant mellekkel, felhívni gyakorlatilag senkit nem tudunk, az idő viszont a legnagyobb ellenségünk. Minden szoptatási probléma azonnali megoldást kíván! Ilyenkor ezek a könyvek segíthetik az öndiagnózist, amit aztán reggel követhet a szakértői tanácsadás (komoly baj esetén viszont legjobb a 24 órás szopatási ambulanciát megkeresni).

A szoptatás elején, mikor még ügyetlenke voltam, jól jött a mellbimbókenőcs. Néhány nap elteltével érzékennyé válik a mellbimbó, amit a kisbaba csak reszel-reszel az érdes kis nyelvével. Persze a megfelelő szoptatási póz az, amivel alapvetően megelőzhető a mellbimbó kisebesedése, mégis, akinek jól esik, kenje inkább!

Igény szerinti szoptatás esetén csak ritkán van szükség mellszívóra. Ha azonban fokozni szeretnénk a tejtermelést, vagy le akarunk fagyasztani egy kis tartalékot, nagyon hasznos társunk lehet. Vannak szuper kézi fejőgépek, amit akár barátnőktől second hand alapon kölcsönkérni is érdemes.

Nekem szoptatós párnám nincs, nem is lesz. Kezdetben fekve szoptattam, nagyon kényelmes! Utána meg bárminemű párna megtette, ha jól emlékszem. Egy idő után pedig ilyen jellegű alváz sem kellett.

Na igen, új vagy inkább nagyobb melltartót a szoptatás első hónapjaira mindenképp be kell szerezni. A kifejezetten szoptatós melltartók erre tervezett funkcióját valahogy sosem használtam, nekem nem volt kényelmes, a hagyományos (nem merevítős!) melltartó melltartóbetéttel éppúgy megteszi (csak ne szorítson!), sőt, van, aki szoptatás alatt sem hord melltartót. Megértem, baromi kényelmetlen viselet tud lenni.

Testpara

Kíváncsian várom, második terhességem után mégis hogyan fogok kinézni. Kezdek hozzászokni, hogy a végre-valahára, nagy nehezen elfogadott testem képe az elmúlt években gyakorlatilag hónapról hónapra változott. Izgalmas játéknak is felfoghatjuk, ki tudja, ezúttal mit dob a gép... Mi fog lógni, hol leszek zebra? Mindenesetre barátkozom az új kinézetemmel, ebben kell leélni a hátralévő életem, jobban járok, ha inkább megszeretem.

A terhes nőt a szervezete a szülés közeledtével egyre kevésbé hagyja aludni, amit felfoghatunk egyfajta tréningnek. Ennek köszönhetően négy-ötkor kelek, leülök dolgozni, amíg a család többi tagja fel nem ébred. Délben, ebéd után rendszerint kidőlök, ami egy „normális” munkarendben ugye lehetetlenség, segít viszont, hogy átálljak egy más életritmusra. Ezt már csak össze kellene egyeztetnem azzal, amit a család többi tagja igényel. Menni fog...

Időbeosztás

Még jó, hogy nálunk a családban (majdnem) mindenki mániákusan főz. Miután túltettem magam rajta, hogy én, az egyik fő mániákus, sokszor nem ehetem azt, amit megálmodtam, különben a szemem láttára romlik meg több száz adag egyéb forrásból származó étel, ráéreztem a kényelem ízére. Mert a fölösleget kiválóan be lehet ám pakolni a mélyhűtőbe! És milyen jól jön majd, ha az óvodásom éppen nem ebédelt az oviban, és az éhségtől szó szerint a padlón fetreng. Már ha idejében kiveszem a fagyasztóból. Anya, légyszi süssél sok lasagnát, és főzzél sok húslevest, azt mindenki szereti!

Szóval jó előre be kell tankolni mindenből, ami nem romlandó vagy fagyasztható. Főleg olyasmit, amiből écsapának általában három segélytelefon után sem sikerül a nekem megfelelőt leemelni a polcról. És mivel a postát, csekkfeladást, utalásokat, miazmást eddig én intéztem, bizony szépen lassan ideje áttestálni a feladatokat valaki másra. Mert én néhány hétig kizárólag a díványon fogok heverni (na persze!).

És a gyerekágy alatt nem akarok majd port törölni, mindent élére állítani és vasalni, padlót fényezni stb.

Beszereztünk egy whiteboardot is, azaz egy írható-törölhető fémtáblát, amiért mindenki ujjal mutogat ránk, de én tényleg úgy képzelem, ez majd megkönnyíti a szervezést. Elkezdtük felírni, kinek mikor mi a dolga, mindig szem előtt van, és nem ér nem elolvasni! Ezt érdemes az alapvető napi rutin szintjére is levetíteni és pontosan lefixálni, pl. ki hozza-viszi a nagyobbikat, mikor érkezik tuti biztos külső segítség. Mert ha érkezik, akkor elfogadom.

Mindenki lelkibékája

Bár az utóbbi mondat így nem teljesen állja meg a helyét. Emlékszem még rá, hogy mennyire
idegesített, mikor anyukám jött és mindent összehajtogatott, meg folyton el akarta vinni a mosnivalót, és csupa olyan „feladatot” talált ki – tulajdonképpen saját magának – amit én pont magasról letojtam.

Az első gyerek születése sokszor nagyon megterheli az anya-lánya viszonyt. Erről nehéz röviden írni, aki átélte, az tudja miről beszélek. Olyan ember kell tehát a közelünkbe, akinek a segítségét szívesen vesszük és el is tudjuk fogadni. A kezdeti időszak a családdá válás időszaka, amiben a nagyszülők sokszor nem találják a helyüket, mi sem az övéket. Talán egy második gyereknél ez már nem így van, hiszen egyszer már leosztottuk a szerepeket, most meg majd kicsit módosítjuk, de alapvetően megtanultuk, mit várhatunk a másiktól.

Az egyik legnagyobb aggodalmam – de tulajdonképpen nem is az enyém, mert még elképzelni sem tudom, hogy mitől kellene tartanom, csak mindenki ezt sulykolja –, hogy hogyan reagál majd az óvodáskorú fiam a „trónfosztásra”. Tényleg mindig olyankor kell majd kakilnia, olyankor lesz halálosan fontos problémája, amit csakis a mama tud megoldani, amikor én pont szoptatok, pelenkázok, kisbabát altatok? És a papa tényleg nem lesz elég? Az én óvodásomnak nem erénye a türelem, én pedig borzasztóan rosszul érzem magam, ha nem tudok a kedvére tenni.

Mert sok dolgot kizárólag azért tesz és mond, hogy foglalkozzam vele. És ezt teljesen normálisnak tartom.

Sokszor beszéltünk róla, milyen lesz a kistesó, mit fog majd csinálni, és hogy leheveredünk majd mellé és együtt figyeljük, mert már én sem emlékszem, miket művel egy újszülött. Aztán persze megpróbáljuk majd a nagy fiút bevonni a teendőkbe, anélkül, hogy túlterhelnénk. Látom rajta, hogy minderre nyitott és fogékony. De míg nekem ez teszi majd ki a napomat, azt nem várhatom egy háromévestől, hogy hasonlóan egész nap az újszülöttel foglalkozzon.

És tényleg hozzon neki a baba ajándékot!?

bejo

Ha egy elcseszett tarisznyás bölcsész nyöszörgései helyett inkább valami objektívet olvasnátok:

Szoptatás A-tól Z-ig hozzátáplálással kiegészítve: Mag. Ingeborg Hanreich - Csörgő Viktória: Mit egyen és mit igyon a csecsemő? Hanreich Verlag, 2011.
Színes-szagos-alapos: Márta Guóth-Gumberger - Elizabeth Hormann: Szoptatás. Sanoma Budapest, 2003.
Lelkizős-alapos: Hannah Lothrop: Nagy szoptatóskönyv. White Golden Book, 2005.

Blogmustra