Jó mellem volt, de most már mínuszban van

Nem készültem fel arra, hogy mi van akkor, ha elfogysz a szoptatási időszak alatt és olyan leszel, mint egytejeszacskó, ami csak apad, és apad, és a végén aztán nádszálkisasszony lesz belőled, akit a babakocsi tart a földön, ha jön egy nagyobb szél?

Először is lehet örülni, hogy hoppá, micsoda mázlista vagy, és vígan szökellsz a szekrényhátú, termékenység istennőt formázó kismamatársaid között. Aztán persze van, hogy a hitvesi ágyban úgy megbököd férjuradat a csípőcsontoddal, hogy attól kódul. És még pihepuha kebelhalmokkal sem tudod kompenzálni az elszenvedett sérelemért.

Szívás

Szívás! - mondhatnánk. Nem tudom, hogy milyen lehet a tényleg mell nélküli topmodellekkel ágyba bújni, de nem is az én tisztem erről beszámolni.

Az biztos, hogy magam nem törnék az ő babérjaikra. Nosztalgiával gondolok vissza arra az időszakra, amikor megvoltak a melleim. És egyre csak tolom a spagettit, a sütit, a gulyást, a sört, a chipset és a szendvicseket, már persze ahogy tőlem telik. De mivel pörgök egész nap ide-oda, mint a mérgezett egér, gondolom, a siker ezért várat magára...

De nézzük meg, hogyan is voltam én ezekkel a kilókkal, hátha sikerül kikövetkeztetni, hogy genetikai hiba az ok vagy van még remény? Mit tegyek? Sportoljak vagy feküdjek nyugodtan egy epershake-re kötve? Hátha e fórum olvasói közt van olyan, akinek birtokában van a csodaszer!

Melltartót csak becsületből viseltem

Süldőlány koromban – a formás kisgyerekkor végeztével – amolyan nyakigláb gyufaemberke benyomását keltettem, túrós palacsintából max. másfelet tudtam elfogyasztani, attól is úgy éreztem magam, mint a kitömött állat. A gimnázium első osztályát úgy kezdtem, ahogy meg van írva Murphy törvénykönyvében: 45 kilósan, szemüveggel, fogszabályozóval, és melltartót is csak becsületből, nem szükségszerűségből viseltem.

Érdekes, hogy akkor cseppet sem viselt meg kebelkirálynő osztálytársnőim szánakozó pillantása, mert jól elvoltam a regényekkel, mit nekem földi hívságok. Aztán, minden extra ok nélkül úgy döntöttem, itt az idő, hogy véget vessek ennek a rút kiskacsa státusnak.

Saját mellnövesztő kúra

Szüleim eleinte riadt tekintettel figyelték, amint esténként álruhában futni indultam (kapucnis póló, test alakját maximálisan elfedő tréningnadrág, sál, stb.) miután (!) hazajöttem az uszodából. Ahová egyenesen a suliból mentem, mondván, ha edzés, akkor legyen teljeskörű. Mindezekhez kitaláltam egy banán-tojás-cukor-tej turmixot, ezt nyakaltam napszámban, gondolván, valamiből ki kell alakulniuk a kívánt idomoknak. Azt nem állítom, hogy egyből jött a siker, de érettségire legalább egy elsős gimis benyomását keltettem. (+ véget ért a fogszabályozós időszak, a szemüveget pedig egyszerűen kidobtam a kukába, és beültem az első padba, hogy lássam a táblát.)

Szóval kicsit kikupálódtam, a főiskolán már elégedetten nyugtáztam, hogy a megfelelő helyeken a megfelelő domborulatok helyezkednek el rajtam. Hovatovább minden másnap leúsztam két kilométert, ha pedig véletlenül zárva volt az uszoda, rohantam a Normafára futni. Szorgalmasan róttam a köröket, földön és vízen. 55 kilósan már kifejezetten bögyösnek tűntem, de legalábbis nem egy agárnak. Ezt a súlyt mondjuk nem mindig sikerült hozni, mondjuk, hogy 52 volt az átlag, ami 172 centihez nem tudom mennyire elég, akárhogy is, jól elvoltam így.

Midőn terhes lettem, izgamas idők következtek

Ruháim egymás után landoltak a süllyesztőben, én boldogan szereztem be a két számmal nagyobb cuccokat. A „végstádiumban” 68 kg lettem, mondjuk nem is futkostam már, mint a süldő kölyökkutya, hanem heverésztem, és esetleg sétáltam egy kört a parkban (ha volt elég pad a közelben).

A kerekded benyomást egészen lányom hathónapos koráig sikerült tartani. Ekkorra kvázi visszaapadtam, Ida egyéves szülinapján pedig már az eredeti ruháimat hordtam.

Most meg, hogy már nem is szoptatok, a gyerek másfél éves, kezdhetném előkapni a gimis kollekciót, ha megvolna. Egy-két kedvenc ruhám arra vár, hogy azt a bűvös két kilót (az 52-höz) valahogy visszacsalogassam magamra.

Egyébiránt a szoptatás alatt konkrétan azt éreztem, hogy a kisded szivornyázza ki belőlem az energiát, kimerültem, és még úszni is csak vasár- és ünnepnapokon mentem. Egy nyakigláb haverommal azon szoktunk viccelődni, hogy nem vagyunk rajta a testtömegindex skálán, hahaha, nagyon vicces.

Na és van itt még más is

Egy ismerős anya nemrégiben bemutatta a társaságnak „az új melleit”, melyeket azon elkeseredésében csináltatott magának, hogy a második gyermek után negatívba mentek át eddig is szerény cickói.

Namost kérdem én, hát mi itten a helyes hozzáállás???

Az a feeling, amint a „műmellek” nem a test eredeti ütemében öregszenek, valahogy túl hátborzongató a számomra, és két darab egymillás műanyag darab nekem akkor is mű marad, ha élethű, szerethető és anatómiailag is rendben van, azaz nem két irdatlan görögdinnyéről van szó.

Tömérdek kaja továbbra is

Marad tehát a hit, s remény, hogy a tömérdek kaja, a dupla ebédek és az óvatos edzésterv majd megint csodát tesznek. Ami a kebleket illeti, a plusz pár kiló nekik is biztosan jót tenne, nem mintha PONTOSAN ugyanazt a fazont kaphatnám vissza, amivel indultam. Csak hát legalább. Mert az ugye nem lehet, hogy mindezt csak újabb és újabb gyermekek létrehozásával lehet elérni...?

Nem beszélve arról, hogy minden terhesség és szoptatás befejeződik, akkor meg ott van egy szekérderék gyerek, és mind más irányba fut, én meg mehetek a sunyiba az edzésterveimmel, megteszi a magáét helyettem a rohangászás, babakocsitologatás, meg a bevásárlószatyor emelgetése.

Frida

U.I: Néha meglepődöm, HOGYAN VITTEM FEL egy (nem túl horror, de meredek) lépcsőn a babakocsit, ha lehozni már nem tudom?! Lehet, hogy néhány izmom azért még megmaradt. Bár újabban cinkeizomnak nevezem őket. Nagyon találó elnevezés.

Oszd meg másokkal is!
Mustra