Nálunk már nemcsak az anyákat, de az apákat is szívatják

Zanza!

"Pár hónapja kaptuk az örömteli hírt, hogy szülők leszünk. Régóta szerettünk volna kisbabát, párom így a kezdetektől végig szeretett volna jelen lenni a várandósság minden percében, amiben az apák is részt tudnak venni. De nem sikerült neki, és ez nem rajtunk múlt." Egy történet a felelőtlen orvosokról és a leendő szülők számára bántó szabályozásokról.

Manapság rengeteget beszélünk arról, mennyire fontos a leendő apák felkészítése, bevonása már a várandósság alatt is, és milyen gyakori probléma a kispapa háttérbe szorulása, kiszorulása a kicsi születése után. Pszichológusként magam is tisztában vagyok ennek fontosságával, ám nagy csalódás volt számomra, mennyire ellene dolgozik mindennek az egészségügyi rendszer.

A leletemet senki nem nézte meg, pedig baj volt

A Péterfy kórházba tartozunk körzetileg, ezért oda indultam terhesgondozásra. Már az első néhány alkalom is maga volt a horror, fejetlenség. Egyik helyről a másikra küldözgettek, állítólag kötelező vizsgálatokra, de mégsem voltam sehol sem jó helyen. A leleteket megtekinteni ugyanakkor senki sem vette a fáradságot.

Toxoplazmózis

A fertőzés a Toxoplasma gondii nevű egysejtű, sejten belül élősködő kórokozóval az esetek döntő többségében tünetmentes. A macskák székletének szóródásával nagyobb esély van a fertőzésre, de előfordulhat még fertőzöttség a birka- vagy disznóhús fogyasztásával, ha az nincs eléggé megsütve. A betegség emberről emberre nem terjed. A gondot az okozza, hogy a méhlepényen áthatolva a magzatnál agyvelő-gyulladást okozhat, ezért a terhesség alatt bekövetkező fertőzés veszélyes.

Így lehetett, hogy a toxoplazmózis vizsgálat eredményére (amelyik pozitív lelet esetén azonnali kezelést igényel) 2 hónapot kellett várni, a vizeletmintámból egyértelműen kiderülő húgyúti fertőzést pedig sem a háziorvos, sem a terhesgondozást végző orvos, sem a nőgyógyász nem vette észre; még akkor sem, mikor beszámoltam egyre erősödő panaszaimról.

Végül  pár nappal később 38 fokos lázzal és erős görcsökkel  szálllított be a kórházba a párom a várandósságom 10. hetében. A nőgyógyászaton azonban közölték velünk, hogy délután nem fogadnak várandósokat. Sürgősségi esetet sem, akkor sem, ha amúgy egyetlen ember sem várakozik.

Két olyan antibiotikumot írt fel, amelyik terhesen nem szedhető

Azt kérték, jöjjek vissza másnap délelőtt, amikor is ugyanez az orvos rendel, de aznap délután, úgy látszik, kizárólag a nőtársadalom „nem terhes” részére terjedt a szaktudása. Hosszas győzködés után mégis beengedtek, és a doktor úr egy rapid vizsgálat után felírt két antibiotikumot, melyeket otthon felbontva észleltem, hogy egyik sem szedhető terhesség első 3 hónapjában. Ezek után úgy döntöttünk, ha már segíteni nem tudnak, legalább ne is ártsanak, szorítkozom a kötelező vizsgálatokra, és minden más panaszt magánúton rendezünk. Mégsem ez volt, ami leginkább felháborított, és amiért a történetemet megosztom, hanem a 12 hetes átfogó ultrahangos vizsgálat.

Az ultrahangnak pszichés szerepe is van

Ezt ebben a kórházban - mint sok más helyen is -  egy külsős kft. végzi a vizsgálatot, akik a telefonban nagyon készségesen felajánlottak egy időpontot, amikor jöhetek a beutalómmal. Párom büszke kispapaként alig várta, hogy együtt láthassuk a picit. Úgy gondolom, ennek a vizsgálatnak a diagnosztikai haszon mellett nagyon fontos pszichés szerepe is van.

A korábbi ultrahangokon rövid ideig kis pöttyöt, vagy később gumimaci méretű kis lényt láthattunk, ami mindenképpen aranyos, és segít nekünk elhinni, hogy tényleg kezdődik egy élet a méhemben. De össze sem hasonlítható élmény a 12. hetes ultrahanggal. Amellett, hogy végre leesik egy nagy kő a szívünkről, hogy  igen: most már elhihetjük, hogy kisbabánk lesz, most már átvészeltük az első 3 hónapot, teljesen más képet kapunk leendő gyermekünkről. Mondhatni először láthatjuk ember mivoltában a saját szemünkkel: hogy igenis létezik, még csak 6 centis, de van keze-lába-ujja-bordája, bugyborékol a kis szíve, és mozog az állkapcsa.

Na meg rájövünk, hogy van önálló akarata is: ha nem tetszik neki a vizsgálat, úgy elfordul, kapálózik, és elbújik az ultrahang elől, hogy semmit sem nem látunk. Meg kell nyerni az együttműködését: igen, egy 6 cm-es manóval kell egyezkednünk. És ez a néhány perc nagyon fontos lépés a kötődés és a szülővé válás lelki folyamatában, ha úgy akarjuk egy mérföldkő.

És ő be sem jöhetett

A kispapának pedig még talán ennél is fontosabb, hiszen ő nem megy át azokon a testi folyamatokon, melyeken a nő, így eleve nehezebb elképzelnie, valóságosnak vélnie a várandósságot.

Szóval a megadott időpontban megjelentünk a vizsgálaton kézenfogva, szívdobogva, várva a csodát. Azonban csoda helyett egy felirat fogadott az ajtón a következő tartalommal:

„Kedves Kismamák !

A délelőtti ultrahang szűrővizsgálatokon – figyelembe véve a szakmai szempontokat és előírásokat hozzátartozók nem vehetnek részt. Ezzel szemben a Du-i 4D ultrahang vizsgálatok során szívesen látjuk a kismamák kísérőjét.”

Az első, ami eszembe jutott, hogy ránk úgysem vonatkozik, hiszen ő nem hozzátartozó, hanem Az Édesapa. Tehát nem a szomszéd, a kertész, vagy a másodunokatestvérem kollegája, hanem a leginkább érintett személy. De sajnos így volt, ahogy nyílt az ajtó, egyből tessékelték is vissza, ez rá nem tartozik. A döbbenettől nem is tudtunk reagálni.

Nem volt más választásom

Persze először úgy gondoltam, ha ez nem csak egy rossz poén, akkor én sem megyek: ha nem együtt, hát sehogy, de nem hagyom magunktól elvenni ezt az élményt. Aztán rájöttem, hogy sajnos nem sok választásom maradt, hiszen előre egy szót sem szólt erről senki. Ha pedig most új időpontot kérek a fizetős rendelésre, melyen a rejtélyes szakmai előírás „csak úgy” érvényét veszti, addigra már leszek 14, ha nem 15 hetes is. Akkor meg nem 12. heti az ultrahang. Így aztán bementem. Megmutatni ezeket az előírásokat persze nem tudták vagy nem akarták, arra a kérdésre, hogy a fizetős rendelésre miért veszítik érvényüket, szabályosan el akartak zavarni.

Az már csak hab a tortán, hogy a vizsgálat eredményét leíró leletet fél perc alatt mindenféle kommentálás nélkül a kezembe nyomták, ellenben nem sajnáltak 10 perces marketing-előadást tartani a fizetős rendelésük számos előnyéről: mint dvd, cd meg tudomisén milyen repiajándékok. Mintha egy cd vagy dvd, hűtőmágnes vagy kulcstartó pótolhatná az adott pillanatot, melytől megfosztottak minket.

Német barátaim szerint ilyen kizárt, hogy létezik

Vannak mérfölkövek egy kapcsolatban, egy gyermekvárásban, amik pótolhatatlanok, amik olyanok, mint az első csók, egy lánykérés, vagy amikor a baba először felsír. Milyen lenne azt mondanom: „Drágám, ugyan nem lehettél ott, mikor a gyermekünk megszületett, de tessék, itt van róla egy fénykép!”

Utána persze érdeklődtem felettes (a főorvos, aki szabadságon van, és nem árulhatják el, meddig), illetve betegjogi képviselő után. Utóbbinak találtam nyomát, fel is fogjuk keresni, bár túl sok jóra nem számítunk.

Meséltem német barátainknak, ottani pszichológus kollegáknak is a történetet, és meg voltak róla győződve, hogy ilyen 2011-ben az Európai Unióban kizárt, hogy létezzen. Pedig létezik, mégha nagyon komoly morális, etikai, és meg merem kockáztatni, személyiségjogi kérdéseket feszeget.

Szerettem volna az olvasókkal is megosztani a történetet, mert a családsegítő és pszichológus szakma az egyik oldalon szajkózza a kispapák bevonásának szükségességét a terhesgondozásba, olvasunk a növekvő számú apai depresszióról a nemzetközi szakirodalomban, és az EU szinte minden országában természetes a közös szülés-felkészítés. Ezek szerint mindhiába, mikor nálunk az egészségügy a legelemibb, legkorábbi szinten kezdi az apa teljes kizárását a a családdá válás folyamatából.

Blogmustra