SZÜLŐSÉG

Izgi gyerekprogramok: kezdjétek az őszt Rutkai Borival és robbantsatok tócsát!

2011. szeptember 22., csütörtök 13:51 |

Bár az ősz beköszöntével vissza kell zökkennünk az ilyenkor szokásos kerékvágásba, szeptember környékén szerencsére jóval több vállalható gyerekprogram alternatíva áll rendelkezésünkre. Ha az óvoda vagy iskola után elfogadható módon szeretnétek kikapcsolni a gyereket és magatokat, íme néhány tipp a következő napok kínálatából.

Rutkai Bori akcióban

Jó hír, hogy szeptember 24-én folytatódik a februárban indult Láss csodát! – Aegon-matiné a Szépművészetiben sorozat, amelyet 11-12-ig rendeznek meg a 10-től 13 óráig tartó Családi Kerengő keretében. Korábban már mi is megnéztük magunknak, és bátran merjük ajánlani mindenkinek, aki egy kicsit rendhagyóbb, művészettel és zenével megspékelt eseményre vágyik. A legjobb az egészben, hogy nem csak a gyerek fogja élvezni: a közreműködő művészek a gyerekekkel és szüleikkel együtt fedezik fel az újdonságot, a játék örömét a zenében, versben, mesében és képeken.

A műsorvezető ezúttal Rutkai Bori énekesnő, segítőtársa pedig Elek Ferenc színész lesz. A zenéért Szerető Dániel basszusgitáros és Németh Csaba (ütőhangszerek) felel, a foglalkozás lényege pedig a különböző művészeti ágak és művészek összjátéka. A versek, mesék, az ott születő zenei improvizációk és a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből választott műtárgyak egy-egy témához kapcsolódnak, s így, együtt, újfajta képzettársításokat váltanak ki, izgalmas játékokat generálnak.

Fenntarthatósági nap gyerekszemmel és ringató

Hál' istennek már a gyerekek számára is egyre több olyan eseményt szerveznek, amely a környezettudatosság fontosságát hangsúlyozza. A fenntarthatóság jegyében a Millenáris Fogadóban szeptember 24-én 10 órától megrendezett napon – a Telekom szervezésében megvalósuló fesztiválkonferenciához kapcsolódóan –, délelőtt a gyerekeket, családokat játékos formában ismertetik meg a fenntartható fejlődéssel. A Duna Múzeum interaktív játszóháza révén kiemelten foglalkoznak a víz fontosságával, de a gyerekek akár „Mesélő kukákkal” is megismerkedhetnek. Az egész délelőttöt kitöltő kreatív foglalkozások között pedig Kardos-Horváth János zenél - például a „földlakóról”.

Ezer Anya Ringat

Ugyanezen a napon, csak éppen a B épületben a kisebbeké a terep, ekkor rendezik meg ugyanis a Ringató évadnyitót. Az egésznapos Ringatón új könyvekkel, sok zenével és „baba-mama okossággal” (bármi is az) várják a családot. A program címe Ezer Anya Énekel, és talán nem meglepő, hogy a tervek szerint szombaton rekordkísérletre is sor kerül, amennyiben sikerül tényleg ennyi szülőt összehozni a közös programra. Az biztos, a szervezők nagyon készülnek, és készül ugyanide Szalóki Ági, aki az itt bemutatott új Ringató-könyv cd-mellékletén is énekel, valamint a tiszteletbeli ringatós, Boribon és Kipkopp szülőanyja, Marék Veronika is.

Őrület a Marczibányi téren és interaktív meseszínház

A Marczibányi Téri Szabadidőközpont is 24-ére, szombatra időzítette évadindító „Térbuliját”, így akár nyugodtan lavírozhattok is a különböző helyszínek között. A Marczi-rendezvényről nem fog hiányozni a színház, a zene és a tánc, de alkotóműhelyek, egészségsarok, sport és rengeteg játék is akad majd a kínálatban. A központ szeretne egy kis ízelítőt adni abból, ami egész évben náluk zajlik, így többek közt a Momentán Társulat és a Kaláka együttes is fellép.

Ha inkább a színházra gyúrnátok rá, semmi akadálya: a Tünet Együttes korábban bemutatott Bébi Kontakt című produkciója után ismét a kisebbeknek, ezúttal az óvodás korosztálynak készít interaktív meseszínházat Kucok - Játssz velünk mesét címmel, amely egy színházi előadás és egy kreatív mozgásos-zenés foglalkozás keveréke. A társulathoz kiváló jazzmuzsikusok, Ágoston Béla és Rubik Ernő Zoltán csatlakoztak, így született meg Kucokfalva, amelynek lakói a gyerekek segítségét kérik az elveszett királylány felkutatásában és az éjszaka lidérceinek elűzésében.

Az úton a kis kalandorok találkozhatnak az egyszemű óriással, a rozsdás robottal vagy a lila hangyásszal. A játék, a tánc és a zene részesei lesznek, miközben ők maguk is mesehőssé válnak. Az előadás bemutatója szeptember 25-én 10:30-kor lesz a Bálint Házban, emellett a gyerekek két további turnusban, 11:15-től és 12 órától vehetnek részt az interaktív játékban. (További előadások: október 30., november 13., december 18.) A produkcióba erre a linkre kattintva nézhetsz bele.

Tócsarobbantók a Trafóban

A zeneimádóknak egy igazi különlegességet ajánlunk a Trafóban: vasárnap délután az egykori Amorf Ördögök kacatpopzenekar alapítói, Tariska Szabolcs szövegíró és Tövisházi Ambrus zeneszerző/producer mutatkoznak be Amorf Lovagok nevű zenekarukkal. Tócsarobbantó című lemezük igazi kakukktojás a hazai gyereklemezek között, a csak rájuk jellemző szövegvilággal, egzotikus-elbűvölő hangszereléssel és fülbemászó dallamvilággal.

A koncert különlegessége, hogy a Weiner Leó Zeneiskola növendékeiből verbuvált Sound of Streets ütőegyüttessel együtt lépnek fel. Nyúlkálós, kíváncsi gyerekek előnyben: a koncertlátogató és a zene iránt érdeklődő gyerekek és felnőttek a koncert előtt testközelből ismerkedhetnek meg az ütőegyüttes és az Amorf Lovagok hangszerparkjával.

Kézzel-lábbal Etyeken

Azok sem járnak rosszul, akik a hétvégét a szabadban szeretnék tölteni (és reméljük nem kell tócsákat sem robbantani hozzá). A híressé vált etyeki Kezes-Lábos kézműves gasztrofesztivál az őszi fesztiválok kiemelkedő darabja: közel van, jó programokat szép helyszíneken lehet végigkövetni, és ha már itt tartunk, a gyerekműsorok helyszíne és hangvétele szintén szuper. A Búcsú téren felállított nagyszínpadon szombaton 14 órától a Berka Együttes tanít tánclépéseket, utánuk pedig Bognár Szilviára lehet mulatni, majd vasárnap jönnek a nagyágyúk, a Makám Bogárbálja (14 órától), fél négytől pedig Szalóki Ági lép fel és mozgatja meg az apróbb-nagyobb lábakat. A Búcsú téri kisszínpadnál délelőttönként tánccal, színházzal és bábjátékokkal múlathatják az időt a családosok.

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

KERTÉSZ Ötletek zöldségágyások beültetéséhez

A nyár általában a pihenés időszaka, ezért a legtöbben ilyenkor már nem akarnak intenzív gondoskodást megkövetelő zöldségeket vetni. Lássuk, mint lehet tenni!

OTTHONTÉRKÉP Hagyd le a képről apu sörhasát!

A nappali ajtaján belógó hatalmas sörhas, egy csak félig látszó kutya vakarózó hátsó lába, lerágott csirkecsont a könyvespolcon – biztosan mindenki látott hasonló vicces vagy visszataszító fotókat ingatlanhirdetésekben.

MÁS TÉSZTA Búzadara dal - megyek panírozni

A nyár minden bizonnyal legújszerűbb dallamos hip-hop slágerében réteslisztről, búzadaráról és kenyérlisztről énekelnek a debreceni egyetem afrikai származású hallgatói. Ne hagyd ki!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta