Vár a gálya: szülés után rögtön meló

Czippán Anett hat hét után szinte azonnal felvette a munkát, ahogy korábban Gombos Edinát is visszavárták a megboldogult Slágerbe. Fehér Anna szeptember-október környékén újra játszani szeretne a színházban, Rubint Rékáról pedig már 50 nappal terhessége után exkluzív képek is készültek. Gubás Gabi szeptember végén térne vissza a Thália színpadára. Megvizsgáltunk 5 hazai közszereplőt, és megkérdeztünk egy pszichológust is: mikor érdemes visszaülnünk a gályába szülés után?

Sajnos szülés után van a legnagyobb szükség a lóvéra, hiszen a pelenkát, a tápszert, és a baba ruháit nem szeretnénk kínai diszkontban beszerezni. Amíg még alig ismerjük egy újszülött szokásait, nem is szívesen passzoljuk le. Ezért kiemelten fontos a gyermekágyi időszak, amikor a baba és az anyukája megszokja, megismeri egymást. Ám a gyedből, vagy a gyesből nem tudnánk a gyereket fejedelmi pompában dédelgetni, így hamar vissza kell térni a mókuskerékbe.

Czippán Anett kéthónapos kisfia mellett dolgozik

Általában ilyen kevés idővel a szülés után az édesanyák még nem szívesen szakadnak el gyermeküktől, ám Czippán Anett, a FEM3 műsorvezetője a hathetes gyermekágyi időszakot követően szinte azonnal felvette a munkát. Azért hozzá tartozik, hogy főleg otthonról dolgozott, és az Aktív Extra felvétele is mindössze heti háromórás házon kívüli elfoglaltságot jelentett. Ilyenkor édesanyja vigyáz Olivérre. Egy ilyen munkavállalás nem olyan súlyos, mintha szénbányából kéne csilléket felhúznia, a szakértők nem ilyesmitől óvják az anyákat.

Gombos Edina nem aggódott

A TV2 Aktív c. műsorának háziasszonya másfél év szülési szabadság után 2010 tavaszán tért vissza a képernyőre. Emiatt sok kritika érte a műsorvezetőt, amiért a szülés után három hónappal már felvette régi munkáját. Edina többször nyilatkozta, hogy emiatt nem érzi magát rossz anyának. A megboldogult Sláger Rádió hírszerkesztője nem sokáig élvezhette a gondtalan anyuka szerepét, hiszen visszavárták a rádióba is, ő pedig nem tudott nemet mondani. Ám férje, a kubai származású Alberto, és szülei, testvérei is örömmel gondoskodtak az akkor három hónapos Mirandáról. Edina egy cseppet sem aggódott, hiszen nem idegenekre bízta gyermekét. Amikor felvetődött, hogy visszamegy a rádióhoz, édesapja jelentkezett elsőként pesztrának.

A Szomszédok Almája 53 évesen szült

Fehér Anna június elején, ötvenhárom évesen, császármetszéssel hozta világra kisfiát. Régi vágya teljesült ezzel a Jászai Mari-díjas színésznőnek, aki korábban úgy nyilatkozott, hogy lehetőleg szeptember-október környékén már újra játszani szeretne a színházban. Sarah Connor magyarhangja jelenleg a József Attila Színházban dolgozik, és hamarosan újra itt láthatjuk viszont minden báját. A késői anyaság egyik előnye, hogy nem a fiatal évek karrierépítését kell beáldozni, hiszen 50 fölött már egy kiegyensúlyozottabb korszak köszönt ránk, amikor az egzisztencia, jó esetben, már valódi biztonságot jelent. Fehér Anna elsősorban színpadi színésznőnek tartja magát, ám legtöbbünknek az 1987-es Szomszédok c. teleregény Almájaként ismerős - 13 éven át, a sorozat megszűntéig alakította a melankolikus pincérnőt. A Szomszédok többi szereplőjéhez hasonlóan nehezen tudott kibújni karakteréből, pedig szép sikerei voltak a színpadon, sokat szinkronizált, sőt rendezett is.

Nem szerencsés, ha túl hamar vissza kell menni

„Nagyon egyedi, hogy ki mikor látja elérkezettnek az időt az ismételt munkába állásra – meséli Füredi Krisztián pszichológus. Ennek természetesen nem csak lelki, hanem anyagi oldalai is vannak. Nem szerencsés, ha túl gyorsan kell visszamenni dolgozni, hiszen az anyai szerep, az anya és a gyerek közötti összhang kialakulása, a kötődés megteremtése szempontjából nagyon lényeges az együtt töltött idő, így ha a család teheti, akkor érdemes nem elsietni a munkába menetelt. A megfelelő kötődés kialakulása nem csak az anya-gyerek viszonylatban lényeges, hanem az egész életre kihat. Aki megfelelő kötődést tud kialakítani, az felnőttként nagyobb valószínűséggel lesz magabiztos, és könnyebben fog kapcsolatot teremteni, míg ha a kötődés nem megfelelő, ez később nehezítheti a bizalom és az intimitás megélést is. Ugyanakkor megfelelő bölcsődei gondozás is megfelelő lehet a kicsik számára. Itt a megfelelőn van a hangsúly, ami azt jelenti, hogy ha kellőképpen képzett és lelkiismeretes gondozók foglalkoznak a kicsikkel, és emellett a családi légkör is megfelelő, szeretetteljes, akkor ez a két helyzet együttesen kedvező lehet a gyermekek számára.”

Az elfoglalt anya gyermeke Update tejen cseperedett

Márciusban megszületett Zalán, Rubint Réka és Schobert Norbert harmadik gyereke. Réka császármetszéssel hozta világra a legfiatalabb Update-örököst. Még nem telt el három hét, amikor a fitneszdíva már nem tudott tovább otthon ülni, és újra belevetette magát a munkába: edzéseket tartott, címlapfotózásokra járt és a Norbival közös főzőműsorukból is kivette a részét. Ez idő alatt, az Update tejen cseperedett gyermek persze nem szenvedett hiányt, az apukával felváltva vigyáztak rá. 50 nappal terhessége után exkluzív képek készültek a fitneszladyről, melyeken azzal dicsekedett, hogy a szülés alig hagyott nyomot rajta. Réka szerint a tökéletes alak titka egyszerű: hinni kell magunkban, mozogni kell és se finomított cukrot, se finomított lisztet ne fogyasszunk.

Gubás Gabi két hónappal a szülés után újra dübörög

A 37 éves színésznő június 7-én hozta világra második gyermekét. A kislány 2850 grammal és 50 centivel látta meg a napvilágot, és szüleitől az Anna nevet kapta. Természetes szülésnek indult, de végül császármetszéssel született meg. A színésznő már akkor elkezdte formába hozni magát különböző vitamin készítményekkel és testedzéssel, ugyanis szeptember 28-án visszatérne a Thália Színházba, és ehhez kell a jó kondíció. Mindesetre bíztató, hogy az egybehangzó vélemények szerint Gubás Gabin már nem látszik, hogy a közelmúltban szült volna. Bizony, akinek a színház a munkahelye, nem engedheti el magát, bár olyat is hallottunk már, hogy XY színész mázsákat hízott egy szerep kedvéért. De ez már egy másik történet.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek