Steve Jobstól Angelina Jolie-ig: egy csomó ember szívben fogant – vagy éppen szívbe fogad

Örökbefogadásos sorozatunktól búcsúzkodva körbenéztünk, vajon ki mindenkiről tudható az ismert emberek közül, hogy nem valódi szülei nevelték, vagy kik azok, akik örökbefogadtak. Arisztotelésztől a Blondie együttes Debbie Harry-jén át hosszú a lista: E. A. Poe, Eleanor Roosevelt, Jean-Jacques Rousseau, John Lennon, Malcolm X, Nat King Cole, Nancy Reagan, Ray Liotta, vagy éppen az Apple-vezér Steve Jobs... És azt se felejtsük, hogy Jézus is örökbe fogadott gyerekként kezdte.

Bagi Ivánt a legtöbben csak a humoros oldaláról ismerik. Én is így voltam ezzel, éppen ezért maradt meg mélyen az emlékezetemben, amikor néhány éve az RTL Klubon arról beszélt, hogy milyen rosszul érintette, hogy a szülei elhagyták. Felnőtt koráig nem került ki az intézetből, ahol a nagyobbak csicskáztatták a kisebbeket. Elmesélte azt is, hogyan találkozott az anyjával hatévesen. Egy aluljáróban ejtették meg a randit, a nő közölte, hogy sietnie kell haza, mert a gyereke otthon van a lavórban.

Ugyanebben a riportban szólaltatták meg Kálid Artúrt is. A színész is intézetben nőtt fel, mert az anyjától gyermekbántalmazás miatt elvették. A művész fél évet töltött nevelőszülőnél, végül egy másik családhoz került, akik szerették volna örökbe fogadni, de nem lehetett, mert az anyja akkor sem mondott le róla. Az irántuk való tiszteletből vette fel a Kálid nevet. Amikor ezt mesélte, elsírta magát. Én is. Megszólalt a műsorban Müller Péter író is, aki Müller Péter Sziámit fogadta örökbe kis korában. Róla sem tudtam, hogy szív szerinti gyerek.

S ha már búvárkodunk egy kicsit, kiderül, hosszú a sor. A sztárokat manapság sokan vádolják meg azzal, hogy csak a divat, a népszerűség kedvéért adoptálnak. Meglehet, hogy így van, és az is tény, hogy a tettük csepp a tengerben. De a csepp-gyereknek ez az élet. S nézzük, többek között kik léptek erre az útra.

Sharon Stone

Negyvenkét éves korában elégelte meg a sok munkát és a gyermektelen életet. A kora miatt azonban már nem tudott szülni, ezért az ezredfordulón örökbefogadott a férjével egy kisfiút. Az örökbefogadás előtt még két sikertelen terhessége volt a színésznőnek, a magzatokat az ötödik hónapban veszítette el, és saját bevallása szerint kis híján beleőrült. Azóta két másik kisfiút is örökbe fogadott.

Nicole Kidman

Szeretett volna, de sokáig nem esett teherbe. Tom Cruise-zal 1993-ban fogadták a családjukba Isabellát, majd 1995-ben egy kisfiút, Connort. A pár később elvált (amikor Cruise bejelentette a szétválást, Kidman állítólag 3 hónapos terhes volt, de elvetélt). Cruise azóta a divatikon Suri édesapja lett, Kidman Keith Urbannel kötött házasságából pedig két kislány, Sunday, és a béranya segítségével kihordott Faith született.

Angelina Jolie

Az örökbefogadók legnagyobb celebje – lényegében ő indította a hollywoodi örökbefogadási hullámot. Amerika leghíresebb örökbefogadója hat gyermeket nevel Brad Pitt-tel. A párosnak három saját és három örökbe fogadott csemetéje van: Jolie még 2002-ben adoptálta első gyermekét, az akkor hét hónapos, kambodzsai Maddox Chivant. 2005-ben újabb gyermeket fogadott, ezúttal Etiópiából a hat hónapos kislányt, Zahara Marley-t. Majd 2007-ben, immár Brad Prittel közösen döntöttek a vietnámi hároméves kisfiú, Pax Thien mellett.

Calista Flockhart

Hasonlóan Sharon Stone-hoz a sok munka miatt csak későn vállalt volna gyereket, de akkor már nem mert szülni. Harminchét évesen, 2001-ben újév napján jött világra a kisfia, a színésznő jelenlétében.

Sheryl Crow

Négy évvel ezelőtt közölte a rajongóival, hogy örökbe fogadott egy kéthetes kisfiút, aki a Wyatt nevet kapta. Nem sokkal később még egy kisfiúval gyarapodott a család.

Madonna

Az énekesnő még Guy Ritchie felesége volt, amikor 2006-ban örökbe fogadtak egy akkor 13 hónapos afrikai kisfiút, Davidet. A ma már hatéves Mercy szintén Dél-Afrikából érkezett az énekesnőhöz.

Meg Ryan

Az amerikai színésznőnek Madonnához hasonlóan van vér szerinti gyermeke is. A sztár rajta kívül egy kínai kislányt nevel, akinek a Daisy nevet adta.

Priscilla Presley

Az amerikai színésznő apja az amerikai hadsereg hadnagya volt, aki meghalt egy repülőgép-szerencsétlenségben, amikor a színésznő kisbaba volt. Az anyja újból férjhez ment, a mostohaapja pedig saját gyermekeként szerette, olyannyira, hogy tinédzserkoráig el sem árulták a lánynak, hogy nem ő a vér szerinti papája.

Az örökbefogadás nem újdonság

Az ókori Rómában nem volt szégyellnivaló titok az örökbefogadás, a gyerekek tarthatták is a kapcsolatot a családjukkal. Az adoptálást leginkább az indokolta, hogy legyen a fiú örökös. Cornelius Scipiót, a harmadik pun háború győztesét sem a vér szerinti szülei nevelték fel, ahogyan Augustus is, az első császár Julius Caesar adoptált fia volt. Mivel örökbefogadták, Caligula, Nero, Traianus, Hadrianus, Antoninus Pius és Lucius Verus is trónhoz jutott.

Oszd meg másokkal is!
Mustra