Persze tudjuk, hogy nem jó dolog összehasonlítgatni a gyerekeinket egymással. Hogy az egyiknek mikor jött az első foga, a másiknak meg ehhez képest, az még oké. De az, hogy "bezzeg a testvéred ennyi idősen már...", na az elég destruktív.
(Én vagyok az Apád – A halál és a fiú)
Valamikor mostanában olvastam egy cikket arról, hogy miért is nem jó összehasonlítgatni a gyerekeket. Leginkább a testvérekről volt szó. És pont utána láttam beszállni egy autóba a családot, és apu dühösen mondta az egyik kisfiúnak, hogy bezzeg a bátyád ennyi idős korában már be tudta csatolni magát. Na, ezt nem szabad csinálni.
Persze az ember önkéntelenül összehasonlítgat. És mások is folyton csinálják. Hogy mennyire hasonlít ez a gyerek az anyjára, vagy az apjára, vagy a nagyapjára, Richard Gere-re, vagy éppen a testvérére. És ha nem? Valahol itt lehet az egész intolerancia kérdése elásva. Miért kellene, hogy másra hasonlítson? Miért nem elég, ha önmagára hasonlít?
Ne előttük!
Ez a legfontosabb szabály, és ezzel teljesen egyet is értek. Mert persze én is megállapítom magamban, hogy mondjuk Jé mennyivel jobban eszik, mint a bátyja, vagy éppen hamarabb kezdett el járni. De arra mind a ketten ügyelünk, hogy nekik ne mondogassunk ezeket a bezzeg dolgokat. Amúgy meg eleve rengeteg dologra nem is emlékszem. Három év van a két gyerek között, és ez alatt annyi mindent elfelejt az ember. Ával persze magunk között megbeszéljük, hogy mennyire mások, és mennyire cuki mind a kettő, de úgy, hogy ők is hallhassák, soha. Eff így is méregeti magát Jéhez mindig, hogy mennyivel nagyobb. Még jó.
Másokkal összehasonlítva
Ha idegen, vagy akár ismerős gyerekekkel kerülünk össze, akkor mindig megállapítom magamban, hogy az én gyerekeim mennyivel szebbek okosabbak, kreatívabbak, mint azok. És persze ezt se mondanám el soha a tulajdonosoknak. Csak éppen mély elégedettséggel tölt el az egyértelmű győzelem. Annak ellenére, hogy igaziból meg össze sem lehet hasonlítani őket. A lényeg az, hogy amilyennek én elképzelem a jó fej, vicces, ügyes gyereket, az enyémek pont olyanok. Nekem.
Nem vicc
Azért ha komolyabban vesszük, akkor ez az egész összehasonlítgatósdi furcsa dolog. Mert persze, hogy nem olyan a dolog, mint a terméktesztek, egy csomó mindent nem lehet és szabad megítélni. Komoly veszélyforrás, ha mindig azon aggodalmaskodik az ember, hogy nem fejlődik úgy a gyerek, ahogy papíron kéne. Mert nem is úgy kell. A legtöbbször. De persze van, amikor fontos, mert az azért gyanús, ha egy gyerek 5 éves, 6 kilós, vagy nem beszél. De az például nagy hülyeség, hogy elvileg meg akarják szüntetni azt, hogy maradhasson a gyerek még egy évet az oviban. Mert lehet, hogy összehasonlítva másokkal még nem készült fel az iskolára. És akkor az mindenkinek szomorú és erőszakos lesz. Vagy legalábbis nehéz.
Félretéve azt, hogy Jé vagy Eff a rosszabb, okosabb, érzékenyebb, bármilyenebb, van egy csomó minden, amiben nagyon hasonlítanak. Mind a kettő tökéletes, mind a kettő igazi vadállat ha beindul, és persze mind a kettő az enyém. Is.
