SZÜLŐSÉG

Örökbefogadás: kiszállunk!

2011. június 16., csütörtök 14:16

Fogalmam sincs, hogy azért döntöttünk az örökbefogadás mellett, mert attól féltünk, hogy nem lesz vér szerinti gyerekünk, vagy azért nem mentünk mindenféle programokra, kúrákra és beültetésekre, mert bíztunk az örökbefogadásban. Egyben biztosak voltunk: nagyon szerettünk volna örökbe fogadni, és mindenáron ki akartunk tartani amellett, hogy ha lesz egy vér szerinti gyermekünk, attól függetlenül lesz örökbefogadott is.

Aztán mégis máshogy alakult

Tavaly ősszel született meg a lányunk, idén februárban pedig, amikor meg kellett volna hosszabbíttatni a határozatunkat, vettünk egy nagy levegőt, és azt mondtuk, kiszállunk. Még mindig nem tudtam feldolgozni a döntést, olyan, mintha saját magunkat köptük volna szembe.

Hogy mégis miért tettük? Mert láttuk, hogy éveket kell arra várni, míg valaki gyerekhez jut. Persze mint mindenki, mi is azt gondoltuk anno, hogy hónapok alatt a sor elejére kerül a jelentkező. Végül is így van: hónapok alatt. Háromszor-ötször 12 hónap alatt. S úgy éreztük, nincs jogunk még hosszabb várakozásra ítélni azokat, akik még nem tudják, milyen csoda egy gyerek. Másrészt gyávák voltunk: féltünk, hogy minduntalan azt fogja érezni, azt fogja a fejünkhöz vágni az örökbefogadott gyermekünk, hogy az elsőszülöttünket jobban szeretjük, többet megengedünk neki, csak mert vér szerinti. Holott ez nem így lett volna. De egy kamasznak ezt elmagyarázni lehetetlen. Szerintem majdnem minden kamasz azt gondolja, hogy őt örökbefogadták, azért nem szeretik a szülei, bezzeg a szülőanyja sokkal jobban szeretné őt és elengedné moziba meg bulizni. Én legalábbis ezt gondoltam tiniként.

Magának a procedúrának többször is nekifutottunk

Első körben a szüleim tántorítottak el, akik majdnem összeestek, amikor bejelentettük, mire készülünk. Értelmes, diplomás emberek, ennek ellenére csak a rossz oldalát látták a szándékunknak. Megkaptuk, hogy a könnyebb utat akarjuk választani ahelyett, hogy meddőségi kezelésre mennénk. Nem tudom, melyik a könnyebb út. Kinek ez, kinek az. Mi ebben hittünk, ráadásul nem akartuk tudni, ki a hibás. Igen, mondhatjuk úgy is, hogy homokba dugtuk a fejünket. Én valahogy soha nem tudtam megbarátkozni a beültetés gondolatával, hiszen ha elveszítem a babát, akkor nekem az az sugallta volna, hogy mindent megtettek értem, és én még meg sem tudtam tartani. Milyen nő vagyok?!

A gondolat valahol nagyon mélyen gyökerezhet, ugyanis már gyerekkoromban attól féltem, hogy soha nem leszek anya

Márpedig minden idegszálammal ezt akartam, amióta az eszemet tudom. A szülőkkel lement a nagy vita első felvonása, amit még több tucat követett, de én bíztam: majd megbékélnek, megszokják a gondolatot. Így, utólag már tudom, soha nem szokták meg, hallani sem akartak róla. A veszekedést követő nap a párom felhívta az ügyintézőt, hogy hogyan is kell ennek nekikezdeni, aki elég ledorongolóan viselkedett. A férj nem egy félős ember, de itt azért egyetértettünk abban, hogy még nem jött el a mi időnk. Amikor egy évvel később újra jelentkeztünk, teljesen új garnitúra volt, aranyosak, kedvesek, segítőkészek. S akkor úgy éreztük, igen, révbe értünk. Csak egy volt kissé furcsa: vagy a férjnek vagy nekem ismerte minden ügyintéző valamelyik családtagomat. S mindegyik gratulált a döntéshez, és elmondta, hogy a szüleim ugye milyen boldogok, hogy így döntöttünk. Eleinte csak hümmögtünk, aztán megmondtuk, hogy nem, nem repesnek az örömtől.

Egy testvérpár esete nagyon megmaradt az emlékezetemben: a gyámhivatali ügyintéző sokat mesélt az ötéves kisfiúról és néhány hónapos húgáról, akit akkoriban nyilvánítottak örökbefogadhatónak. Igen ám, de mi egyrészt a sor végén álltunk még, másrészt az akkor készülő határozatunk 0-3 éves gyerekre vagy testvérpárra szólt. Máig nem tudom, hogy azért mesélt-e a kisfiúról és a kislányról az ügyintéző, aki persze megint ismert valakit a családból, mert ki akarta ajánlani nekünk az egész sort átugorva vagy csak mi értettük így? Mindenesetre nagyon sokszor eszembe jutnak azok a gyerekek, vajon hova kerültek, boldogok-e.

Ahogyan az a kisfiú is sokat motoszkál a fejemben (úgy érzem, fiunk lett volna), aki nemsokára fogan meg, és akiről jövő tavasszal kapnánk az első értesítést. De mi kiszálltunk. Máig nem tudom, jól döntöttünk-e. De hiszem, hogy egy párból így gyorsabban válik család.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2011.06.16 17:36:24badabum

    naugyehogyugye....én asszondom hogy saját után már nem vágyik az ember 1 hozottra...én nem tudnám úgy szeretni mint a saját kölkömet.

  • 2011.06.16 23:32:34tea fan

    "Megkaptuk, hogy a könnyebb utat akarjuk választani ahelyett, hogy meddőségi kezelésre mennénk."

    Hogy ez mekkora tahóság, ráadásul a szülőktől, te jó ég.
    Na és ha valaki nem akarja kitenni magát a meddőségi kezelésnek (a cikk szereplőire ez, szvsz, nem is érvényes), akkor mi van? Kinek mi köze hozzá?
    Eldurran az agyam ezen.

  • 2011.06.17 17:36:45Ridita

    Azért kell sokat várni, mert mindenki 0-3 éves korú egészséges, fehér bőrű gyereket akar. Ha az örökbefogadók kicsit tágítanának a korhatáron vagy testvéreket is el tudnának fogadni, sokkal gyorsabban gyerekhez jutnának.
    Nehéz a családi nyomásnak ellenállni, de felnőtt embereknek önállóan kellene dönteniük az életükről. Én elég sok olyan családot láttam, akik meglévő több gyermekük mellé fogadtak örökbe még gyerekeket, nem megoldhatatlan a dolog.

  • 2011.06.24 13:36:07Peredhil

    badabum, engedd meg, hogy ellentmondjak neked. Talán van rá némi alapom, mert a vér szerinti kislányom után örökbe fogadtunk egyet. Két káprázatos lányom van (13 és 9 évesek).
    És pont ellenkező módon érzek, mint te: még ha valaki nem is olyan nagy "gyerekrajongó" kezdetben, ha egyszer anya lett, akkor rájön, hogy egy gyerek az gyerek, mindegy, kié. Lehet természetesen szép vagy csúnya, jó vagy rossz, okos vagy buta, kedves vagy undok... de mindezek fölött és alapvetően: védendő, sebezhető, felnevelendő, kiszolgáltatott, támaszra szoruló.

    És aki örökbefogadott egy gyereket, az nem úgy érzi, hogy "hozott", hogy "idegen", hogy a "másé". Hajszálpontosan ugyanolyan vak, szent-esztelen elkötelezettséggel imádjuk mind a kettőt (bevallanám, ha nem így lenne, mert miért ne...? Itt, nicknevek alatt, jótékony homályban bárki is bevallhatja, hogy tévedett.)
    A hétköznapokban eszünkbe sem nagyon jutnak a születésének a körülményei, éppúgy, ahogy a nagyobbik lányomnál sem (ki gondol örökké arra, hogyan született a gyereke...?)
    Szóval nincs "saját" meg "hozott" kölkünk. Két átokverte rossz, imádott saját kölkünk van.

  • 2011.06.24 13:49:20Peredhil

    A cikk írójának meg azt mondom, hogy itt nincs objektív mérce, hogy "jól" vagy "rosszul" döntöttetek-e, amikor kiszálltatok. Nem "köptétek magatokat szembe". (Bizonyára más lenne a helyzet, ha e döntésetek azzal járt volna, hogy egy gyermek szülő és család nélkül marad.) De jelenleg többen várnak örökbefogadásra, mint ahány örökbe adható gyerek van. Tehát e döntésetek nem tette tönkre egy gyermek sorsát.

    Fogadd el a döntéseket, ne rágódj rajta. És a gyermek sorsán se szomorúan tűnődj.
    Mi -- gólyahíres család lévén -- több száz örökbefogadó családdal állunk (lazább-szorosabb) kapcsolatban. És soha sehol ennyi boldog családot, ennyi boldog szülőt és gyermeket nem láttam. (Velünk az élen...:-DDD)
    Aki idáig eljutott, az maga mögött vérrel festette fel az utat. (Betegségek, vetélések, halott babák és magzatok, sikertelen beültetések mérföldkövei között érkezett idáig.)És minden lélegzetvételével hálás valamiért, ami másoknak oly természetes.

Blogok, amiket olvasunk

MAI MANÓ 6 híres első kép a természettudomány világából

A tornádóról egészen odáig a legtöbben azt hitték, csak valami babonás mendemonda, ami nem is létezik. Híres első képek.

SCHRÖDINGER Közeli vagy távoli jövő a fejátültetés?

A sajtóban néha elő-előbukkan egy hangzatos főcím, néha olyan is, amely 2017 végére már komplett fejátültetést is sugall. Mennyi igazság lehet ezekben? Hol tart a tudomány jelenleg?

HEALTH A legjobb módszer, ha leszoknál a dohányzásra

A leszokás sikerrátája "natúrban" csak 5-7 százalék. Ha viszont felkészülten állsz neki, ezt 50-70 százalékra növelheted. Leszokás lépésről, lépésre.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta