SZÜLŐSÉG

Vasárnapi szubjektív: Azok a tökéletes hetvenes évek...

2011. április 17., vasárnap 09:26

Amióta gyerekem született, folyamatosan hallgatom családtagjaim gyerekéveinek történeteit. Húgom, én, férjem, az ő testvére, valahogy mindannyian csodagyerekek voltunk, soha nem volt gondunk az alvással, evéssel, szorulással, soha nem szartuk le anya kezét az éjszaka közepén, és ő mindig megőrizte hidegvérét és jókedvét. Vajon mi voltunk tökéletesek vagy anyáink szenilisek?

A legjobb ebben András, a férjem anyja. András és nővére, Nelli tökéletes gyerekek voltak: ettek-aludtak piciként, kéthetes koruktól átaludták az éjszakát, mindig rendesen ettek és soha nem voltak betegek. Bezzeg az én fiam! "Ez a gyerek éhes, nincs elég tejed! Nem kéne neki tápszert adni, vagy valamit?" "Hogy lehet, hogy Dani még mindig felébred éjszakánként? Nem tudod máshogy szoktatni?" "Mi minden délelőtt tanultunk a gyerekekkel, mondókáztunk, kirakósoztunk, miért van, hogy ez a gyerek nem bír megülni a fenekén?"

Szinte minden látogatáskor volt valami okosság, amit már csak illendőségből is végighallgattam, csak nem bántom András anyját egy ilyen miatt? Fülön be, fülön ki, ez volt a taktika. De azért a kérdések csak célba értek, hiszen természetesen én is tele vagyok kétségekkel, hogy vajon jól csinálom-e ezt a gyereknevelősdit. Nagyjából jól, hiszen a gyerek él, beszél, okos, illedelmes, tehát, ahogyan András néha emlékezteti is az anyját, nagyon nem csinálhatjuk rosszul a dolgot. De a kérdés azért bennem van: vajon ennyivel jobb gyerekek voltak akkoriban, vagy csak mi kétkedünk magunkban túl sokat?

Hajlok az utóbbira. Hiszen akkoriban elég volt fellapozni Dr. Spock örökbecsűjét, és már jött is a tehéntejes higítás aránya, a kólika megoldása vagy az altatási és szoptatási rend. Nem volt fölösleges információhalmaz, és mivel MINDENKI Dr. Spockból volt okos, nem volt vita sem a játszótéren, sem az illetékes intézmények között. A mai kért és kéretlen információdömpingben már a lázat is vagy százféleképpen lehet csökkenteni, a gyerek fekvésének módjában (hasra? hátra? lapjával?) sincsen egyetértés, és gyakorlatilag semmilyen irányból nem kap a gyereket nevelő egyértelmű iránymutatást. Marad az, hogy ösztönből próbálok jó szülő lenni.

Persze az sem egyszerű mutatvány. Pár napja a szekrényt pakoltam, Dani meg hol másutt sertepertélt volna, mint a szék lábánál, amin álltam. Ahogy leemeltem az egyik kinőtt ruhákkal teli dobozt, a tetejéről leesett egy cipősdoboz, természetesen a sarkával egyenesen Dani fejére. Szegény kicsi üvöltött, és hatalmas púpot növesztett a feje búbján. Amikor ezt anyámnak elmeséltem, felhorgadtak benne a nagymamai ösztönök, és azt kérdezte: "Hát nincs ennek a gyereknek anyja?!" Persze nem így értette, de azért rendesen megbántott a kérdéssel. A hetvenes években soha nem történtek véletlenek? Akkoriban senki nem csinált hülyeséget? Onnan datálódnak a mai ősanyák, akik tökéletesek, és gyerekeiket is tökéletesen nevelik? (És ha így van, az hogy lehet, hogy én tele vagyok olyan sérülésekkel, amelyek onnan származnak?)

Ettől még nem biztos, hogy ez vagy az a kor jobb lenne a másiknál. Csak nem feltétlenül emlékszünk rájuk pontosan...

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2011.04.17 11:44:53tündérborsó

    hehe, én is megkaptam folyamatosan, hogy "van elég tejed?"meg "biztos gyenge a tejed(!), kéne egy kis tápszer."
    ehhez képest hat hónapig csak szopizott, majd hozzátáplálás, sőt lássatok csodák kedves nagymamák, lassan egy éves a gyermek, és reggelire még mindig szopizik.
    azt nem is mertem nekik elmondani, hogy hányszor gurult le az ágyról, ütötte be a fejét a falba, a parkettába, hogy 4 hajnalon keresztül állva üvöltött az ágyban, mire rájöttem, hogy szomjas :)
    én a nyolcvanas években voltam gyerek, úgy látszik a hetvenes évek okossága kitartott még :)

  • 2011.04.17 12:04:39Borcsika

    Én is minden alkalommal végighallgatom, hogy: nincs türelmed a gyerekhez, állandóan rohantok, soha nem játszotok, már megint csak egyszerű étel került az asztalra vasárnap stb.stb.stb...
    Asszem anyáink sem voltak tökéletesek, csak ők mostmár más szemszögből közelitenek. Ráérősen, nyugdijasként, vagy még aktivként, de sok szabadidővel (hiszen nincsenek otthon a gyerekeik) készitik elő a vasárnapi ebédet a család részére, és van idejük azon elmélkedni, hogy mi mit csinálunk rosszul. Ami ebben a legbántőbb, hogy tudják, hogy a halálba kergetik az embert a megjegyzéseikkel, de azért megteszik, minden alkalommal.
    Kb 2 hónapja a fiam nem volt hajlandó jönni öltözködnni. Ötször szóltam neki türelmesen, hatodjára felelmeltem a hangom, és rendre utasitottam. Erre apaám, mint valami felbőszült bika, a gyerek feje fölött rámrontott, hogy mért vagyok ilyen türelmetlen vele, bezzeg ők, amikor mi gyerekek voltunk, soha ilyet nem tettek. Majd megszólalt anyám: nekik elég volt egyszer is szólni. Ekkor apám jött az újabb agyrémével, hogy nem lehet, hogy hiperaktiv a gyerek? Mondtam neki, hogy nem. Otthon elég egyszer is szólni, de itt érzi, hogy majd nagyapi megvéd alapon, lehet cincálni a mama idegrendszerét. Hát ez van...

  • 2011.04.17 12:15:40oliv08

    Szerintem csak a jóra emlékeznek :) Valamint bevágták a gyereket az ágyba, járókába, ha dolguk volt, nem problémáztak azon, hogy 10 percet sír. Lefogadom, hogy most az van, hogy anyuka éjjel-alvásidőben csinálja a házimunkát, egész nap a gyerekkel van. És még így is lelkiismeret-furdalása van, hogy nem tölt elég időt a gyerekkel, korábban meg ez eszükbe sem jutott a szuperanyáknak, ui. nem volt ennyire gyerekközpontú világ, mindenki tudta, hol a helye.

  • 2011.04.17 12:21:37tündérborsó

    oliv08

    biztos sokan így csinálják, ismerősöktől is hallom, hogy minden milyen szuper, meg csak a gyerek, talán egy anyuka van a baráti körömben, aki normális, másról is lehet beszélni vele. én megőrülnék, ha éjjel-nappal a gyerekkel kéne foglalkoznom. éjjel alszom. (már ha hagynak):)
    mákom is van, hogy jól elvan a járókában. sokszor igényli is az egyedüllétet, hogy elmolyolhasson a játékaival

  • 2011.04.17 13:51:59oliv08

    Na, ennek örüljél nagyon. Mikor egy gyerekem volt, én is alvásidőben próbáltam utolérni magam a házimunkával. Mikor kettő lett és véletlenül sem aludtak volna egyszerre, akkor bizony az volt, hogyha az egyik aludt, a másikat csöndben kellett tartani. Kénytelen voltam minden akkor csinálni sűrű megszakításokkal, amikor ébren voltak. Bizony, sírt a kicsi olykor a kiságyban, viszont már elég jól elszöszöl ő is meg a nagy is magában akár fél órát is. (Ha nincs valami front.) Mivel még nem tudnak együtt játszani, cserébe viszont külön játszom mindegyikkel, de nem egész nap.

  • 2011.04.17 20:21:45Thakcha l'Amala

    Jó poszt, de tényleg András az anyósod?

  • 2011.04.17 20:39:44franciss

    Szerencsére nekem nem szól sem anyósom, sem anyám. Egyrészt asszem megfogadták, hogy ők semmibe nem szólnak bele, csak végre nyugodtan unokázzanak, másrészt meg emlékeznek rá, hogy mi 6-8 hónapos korunktól bölcsibe jártunk, szval teljesen más volt a szitu. Azt hiszem inkább kicsit irigyeltek, hogy én két évig itthon tudtam maradni a fiúnkkal, és a gyerekezés helyett most az unokázást legalább kiélvezik.

  • 2011.04.18 07:15:06Szentke

    Óóó, erről én is regényeket tudnék írni. Hála az égnek én anyósom könnyen észhez téríthető, amikor megemlítjük, Ő mennyit harcolt a saját szüleivel (pl, hogy ne adjanak a fiának hajnal 2-kor palacsintát... amitől ő most szenved, mert az egy nyár alatt , 7 évesen felszedett 10 kiló bizony nyomot hagyott örök életre), illetve, ha esetleg nekünk mondana valamit, akkor könnyű megemlíteni, hogy melyikünk fia is nyelt le egy pisztolygolyót? Azt a jó ólmosat persze... csak hogy még veszélyesebb legyen. :)

    Nem túlélte? Dehogynem. Nem felnőtt? Dehogynem. Ja, hogy ő alig kapott érzelmi alapokat. Hááát... úgy tűnik van, amiben előnyére változik a világ.

    És ami örök érvényű: mindenki felnőtt korára elfelejti, hogy ő maga milyen volt gyereknek-kamasznak - vagy épp szülőnek. És ebben az anyósok verhetetlenek, mert bennük még egy jóadag féltékenység is működik! :)

  • 2011.04.19 18:50:22Lucza

    A hetvenes és a nyolcvanas évek azért sokban különböznek már. A nyolcvanasok anyái tapasztalataim szerint már sokkal lazábbak voltak.

    A hetvenes évek anyáitól (anyós, keresztanyu stb.) az alábbiakat kaptam meg gyermekem 2 éve alatt:
    - visszatérő kérdés a gyerek kb. 6 hetes kora óta: tehéntejet miért nem adok még neki?
    - kb. 2 hónapos kora óta: átalussza már az éjszakát?
    - miért nincs pólyában?
    - kb. 3 hónapos korától FOLYAMATOSAN: még MINDIG szoptatom? (azt már el sem mertem mondani, hogy még másfél éves korában is szoptattam)

  • 2011.04.19 19:05:11Lucza

    folyt.

    - de gyümölcsöket ugye kóstol már? (kb. 2 hónapos korban először hangzott el a kérdés)
    - miért nincs nap közben a kiságyban vagy járókában? (és miért játszószőnyegen stb. számára alkalmas helyen)
    - "az én gyerekeim 2 éves korukban már bőőőőőven szobatiszták voltak!" (nekem a 2 éves még most nézegeti a bilit, és néha játszásiból rá is ül ruhástul)
    - még újszülöttként: értelmezhetetlen volt számukra az igény szerinti szoptatás, csak a 3 óránkénti szigorú etetést fogadták el
    - folyamatosan hallgatom, hogy alvó gyerek mellett csak teljes csendben, lábujjhegyen, elsötétített helyiségben lehet lenni (nálunk a gyerek kifejezetten szerette, ha van egy kis háttérduruzsolás - nem beszélve arról, hogy ha majd egyszer kistesója lesz, milyen jó lesz, hogy nem szokta meg a maximális csendet)

  • 2011.04.20 22:16:53bölcsésztanár

    Hát ja. Én is hallgatom az "én nem tudom, ezek a mostani gyerekek miért ilyenek, ti olyan jók voltatok"-mondatokat. Azért én emlékszem, hogy rendesen le lettünk kussolva, erőből és erőszakkal, időben (fél évesen) elkezdett neveléssel. Nem is szoptattak minket olyan lelkesen, mint ahogy mi próbáljuk, tehát az éjszakázás elég hamar eltűnt. Bölcsibe adtak 2 évesen, tehát nappal is jó voltam. Bezzeg az enyémek! hagyjuk.
    Ami meg a baleseteket illeti:
    Nekem is van a homlokomon egy 2 cm-es forradás, mert cuki kis üvegajtónk volt akkoriban, a nyolcvanas évek elején, előtte szőnyeg, szőnyeg alatt csúszós linóleum... Én voltam persze a hibás, miért kell a lakásban futkározni. Miért, hát mert a játszótérre nem vittek.
    Szinte minden osztálytársamnak volt komoly forrázási vagy vágási sérülése, mellettük se volt mindig valaki a nap 24 órájában.
    De hát ugye, ezeket megszépíti az idő...

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta