Az, hogy Á meg én mit tudunk játszani egy 10 hónapos gyerekkel, az nem túl érdekes. Kukucskálás, fogócska - ami nem is olyan könnyű, mert komoly tempóra képes -, vagyis a szokásos. Sokkal izgalmasabb ennél, hogy alakul a dolog a két fiú, Jé és Eff között. Pont három év a korkülönbség. Ami azért elég komoly generációs szakadék.
Két gyerek már sok gyerek. Olyan szempontból mindenképpen, hogy elég jól kitöltik otthon a teret. Jé ráadásul már nem csupán állni tud, de két tereptárgy között néhány lépést egyedül is megtesz, és villámgyors négykézláb. És merész, ezért sokszor esés a vége a dolognak. Eddig közte és Eff között nem volt túl sok interakció. A kisöcsi persze eddig is lenyűgözve nézte a nagyobbat, az meg néha nevettette őt, és amikor egy-egy produkció nagyobb tetszést aratott, akkor hajlandó volt csinálni, mert persze szerepelni, meg sikert elérni azt szeret. De amúgy nem különösebben érdekelte a “baba”.
Fokozatok
Amióta egyre gyakrabban szabadjára engedjük Jét, a másik annál inkább foglalkozik vele. Eleinte csak egymás mellett játszottak, Jé figyelgetett, kezébe és szájába vette a dolgokat. Persze azért vannak durvulások, amiknek egy része nem szándékos. Szimpla fizikai erőfölény: 19 kg vs. 9 kg. És persze van amikor szándékos. De hála istennek alattomosságról nincs szó. Az teljesen érthető, hogy Eff próbál menekíteni bizonyos dolgokat a kicsi elől. Mi is. Ami 80-90 centis magasságban van, az veszélyben van vagy veszélyt jelent, ezért állandó pakolás van.
Dr Jé
Mostanában meg tényleg lehet beszélni együtt játszásról. Ha felállítjuk Eff sátrát, vagy kuckót építünk, akkor természetesen Jé is be akar menni, és Eff is leosztja, hogy kinek mit kell csinálnia, meg mivel játszhat. Szóval most már tényleg létezik számára a testvére. Esténként a mantrájában is helyet kapott. Elalvás előtt ugyanis mindig el szokta mondani, hogy szeretem anyut és aput, Kát (a kutyát), Jét, a lakásunkat. Azt persze nem tudom, a sorrend jelent-e valamit. Egy-két hónapja pedig Dr Jé karaktere is megszületett. Ő az, aki nyalással, csipkedéssel és harapdálással gyógyítja a bátyját, rendkívüli hatékonysággal. Eff pedig hagyja neki, és jókat röhög. Ráadásul viszonozható is a dolog, mert Jét is lehet csiklandozni, szájjal szellentés hangját utánozni a csupasz hasán.
A veszélyes baba
Ez pedig egy Eff által kitalált és végülis egész szórakoztató játék. Mindenesetre kényelmes. Jének ugyebár elég rendesen csorog a nyála. Ez adta Effnek az ideológia alapot. Hogy akkor az biztos mérgező. A lényege, hogy Jé ül az ölemben, csorgatja a nyálát, Eff pedig ordibálva jajveszékel, hogy VESZÉLYES BABA! Aztán elrohan, felkap egy rongyot, hozzánk szalad és letörli a nyálat a vigyorgó babáról. Közben pedig azt mondogatja, hogy gyorsan, fertőtleníteni kell! Ez egy jó fél órára elszórakoztatja mindkettejüket. Persze ha nagyon bele akarunk menni, akkor lehet, hogy pszichológiailag az lenne a magyarázat, hogy félti a pozícióját vagy valami, de valójában nem hiszem, hogy erről lenne szó. Egyszerű ökörködés.
Még több nyál
Úgy értve, ahogy az ember még hosszasan áradozhatna arról, hogy milyen elérzékenyítő nézni a két gyereket együtt. Mert az. De úgyse igazán lehet elmondani, hogy mennyire jó hallgatni a visongásukat, és figyelni, ahogy együtt fürdenek. És érdekes azt is megfigyelni, hogy már most kezd kialakulni a véd és dac szövetség közöttük, ellenünk, egymásért, mert Eff már most bevédi, ha rászólok a kicsire valamiért, vagy dühös rám, ha szerinte túl sokáig szívom Jé orrát. Szóval nagy megkönnyebbülés, hogy úgy néz ki bírják egymást, de azért folyamatosan oda kell figyelni. És biztos lesznek olyan szakaszok, amikor annyira nem társai egymásnak, de ez van. Mindenesetre könnyen lehet, hogy Eff neve lesz Jé első szava, mert én úgy veszem észre, mintha azt próbálná mondogatni.
