Nagyon kedves levelet kaptunk a héten egy könyvrajongó olvasónktól. Éva a könyvekkel nőtt fel: számára a könyv messze túlmutat önmagán. Mégis, ha arról van szó, hogy a gyereknek mesélni kell, legjobban azt szereti, amikor bekucorodik a kicsivel egy félhomályos sarokba, és átölelve meséli mindazt, amit lát: a Nagyimeséket.
Kedves Poronty!
Négyéves az unokám, s mivel sokat vagyok vele, járatos vagyok az ovis korosztály ügyeiben.
Sok jó könyv van, de volt idő, amikor egyet se találtam neki. Így nem volt más választásom, írtam neki egyet. Hónapról hónapra meséltem.
Nekem egy több ezer kötetes könyvtáram van. Unokám, Emma imád a könyvek között barangolni. Talál kicsit, nagyot, színeset: ez nála a kategorizálás alapja. De mindet megnézzük, még a szótárban is találok neki valót. Saját polcai vannak nálam, otthon kb. 100 könyve van. (És immár ő a könyvem szerzői jogának hivatalos örököse.)
De én is ebben nőttem fel, szüleim nyelvészek – apu lektorálta a könyvem, anyu gyerekverseket írt. Ő Szabó Magda tanítványa volt, egy az Abigél-lányok közül. Ez egy életforma nálunk: mindennap olvasunk. Mindent. És utazunk. Sokfelé a világba, együtt.
Ha félhomály van, vagy ha külföldön vagyunk, akkor fejből mesélek. És utána a "Nagyi mesél" füzetbe leírom és illusztrálom. Így nem vész el. És ebből egy van, csak az övé. Kézzel írott-rajzolt. Ha már elég vastag lesz, beköttetem.
Én így csinálom. Ez bevált.
Sok sikert Önöknek, és kívánok sok jó könyvet minden gyereknek és sok csillogó gyerekszemet, amivel rácsodálkoznak a világra.
Üdvözlettel:
Tóth Éva
