Ébreszd a gyereket, akkor is, ha most aludt el! - A napirend fontosságáról

Zanza!

"Ha nem kel időben a gyerek, fel kell ébreszteni. Ha előtte tíz perccel aludt el, akkor is keltsd fel, mert úgy tanulja meg a napirendet! Kizárólag három-négy óránként adj neki enni, különben éjjel-nappal a melleden lóg majd" - tanácsolták az idősebb rokonok, ismerősök. A nagyon laza anyukák meg persze homlokegyenest mást ajánlottak (de miben nem így van ez?), szerintük a gyereknek kell alkalmazkodni a szülőkhöz, hiszen ők a ,,vendégek" a mi életünkben - viszont szoptatni igény szerint illik. Zsongott a fejem, hogy most akkor mi a helyes út. Végül is lett napirendünk, azért, mert a kisasszony így alakította ki. Mi pedig alkalmazkodtunk.

bolcsi

Amióta követjük a kicsi ritmusát, tulajdonképpen sokkal jobb, kiszámíthatóbb lett az életünk. Hiszen tudom, hogy a négy és fél hónapos lányom reggel fél hét körül ébred, dél körül el kell vinni sétálni, háromtól fél-öt ötig szunyál, fél hétkor fürdetés, etetés, majd hétkor fektetés. Sőt, még az is kiszámítható, hogy este hat óra körül ,,megszállják" a hisztimanók, akiket egy kis fürdés előtti meztelenkedéssel lehet elűzni. A gyerek meztelen, nem mi.

A napirendet tartani kell, mert mintha óra lenne beleépítve, és kiborul, ha valami változik. Így viszont nekem is kényelmes, kiszámítható az életem, hiszen tudom, mikor mehetek vele ügyet intézni, mikor lesz időm vasalni, takarítani, kutyát etetni, esetleg fél órát saját magamra szánni, hmmm, egy jó kis fürdés egy kád vízben... Persze nem mindenki ilyen alkalmazkodó: őket egy ideig figyelni kell. Írni, mikor kelnek, fekszenek, éhesek. Hidd el, van benne logika, még akkor is, ha elsőnek nem tűnik fel!

Húsz-harminc-negyven esztendővel ezelőtt más volt a módszer: azt tartották, a csecsemőket nem szabad elkényeztetni, ha sír, akkor nem kell felvenni, mert az csak hobbiból teszi. (A szüleim múltkor a fejemhez is vágták, hogy úgy szeretne sírni az unokájuk, csak én alig hagyom. Persze ők az elsők, akik vigasztalják, ha legörbül a szája.) Most azt tartják, kilenc hónapos koráig csak a szükségleteit jelzi a baba, és az is ebbe a körbe tartozik, ha szeretetre, érintésre van szüksége. Persze kilenc hónapos koruk körül rájönnek arra, hogy bömböléssel, amit nem feltétlenül kísérnek krokodilkönnyek, vagyis hisztivel, oda lehet hívni a szülőket, el lehet érni ezt-azt. De még akkor sem bosszantani akarnak, bármennyire is úgy érezzük néha.

Persze a napirend is változik, ahogy a kicsik nőnek. Általában öt-hét hónapos koruk körül megpróbálkoznak a napi két alvással. A szülőknek akkor kezdődik az igazi próbatétel, amikor a gyerkőcök már csak naponta egyszer pihennek napközben. Ilyenkor a kölykök feszegetik a határokat, (látszólag) nagyon jól tudják mit akarnak: fenn maradni késő estig, mert nem érzik, hogy fáradtak. A szülők hajszálai pedig egyenként hullanak ki, amikor hiába kérlelik a fiukat vagy a lányukat, hogy menjen már aludni, hiába olvassák el a századik mesét, vetítik le az ötvenedik diát, a gyerek köti az ebet a karóhoz, hogy ő még nem álmos. Aztán túlpörög és nem lehet vele bírni. Ilyenkor fontos a napirend, hogy a legkisebb családtagok is tudják, mi után mi következik, hogy például a vacsora, a fürdés és a meseolvasás után villanyoltás van. Ez a legkisebbeknek és a nagyobbaknak is iránytű: megtanulja, hogy vannak szabályok, amikhez persze nem kell percre pontosan alkalmazkodni, mégis kell egy folyamat, amit nem szabad felrúgni.

És akkor mindenkinek sokkal könnyebb lesz.

Blogmustra