Kórházfigyelő: Szent István, harmadszor. És negyedszer.

És még mindig a Szent István! Pontokban és pozitív véleményekben kezdi megközelíteni a Bajcsy-t, úgyhogy ezúttal két kritikának is helyt adunk: Dóra és overclouded egyaránt a hely bababarát szellemét emelték ki a pozitívumok között. Lássuk.

Dóra tapasztalatai:

Szülés ideje

2010. október

Általános tapasztalat

Véletlenül kerültem ide, az orvosom által. Nagyon örülök, hogy így alakult. A szülést megelőzően heti egy - összesen hat - alkalommal ingyenes szülésfelkészítő tanfolyamot tartanak a szülőknek (tehát apukáknak is), általában más-más előadók, a szülészeti osztály dolgozói - főorvos, védőnő, szülésznő, gyerekorvos, pszichológus - avattak be a ránk váró történésekbe, minden részletre kiterjedően. Kifejezetten kérték, hogy kérdésekkel bátran szakítsuk félbe őket és ez rendszerint meg is történt. Gyakorlatilag a fogantatástól a kórház elhagyásáig mindenről nyíltan, tabuk nélkül beszéltek, válaszoltak. Az előadások után lehetőség volt szülőszoba látogatásra, értelemszerűen mindig a szabadon lévő szobát lehetett megtekinteni, ilyenkor az egyik szabad szülésznő vezetett körbe minket, elmagyarázva mindent. Egy ilyen alkalommal a gyermekágyas osztályra is betévedtem, az éppen ügyeletes nővérke kedvesen és készségesen mutogatta végig az egész osztályt, egy-két szobába is bekukkanthattam.

Utánanéztünk, kiderült, hogy ez Pesten az egyetlen "bababarát kórház". Törekszenek a gátvédelemre, természetes szülésre, megtanítanak szoptatni és nem viszik el a babát cukros vízzel - vagy bármi mással - itatni, stb.

Terhesgondozás

Vérvételre, egy-két ultrahangra, 37. héttől CTG-re jártam csak a kórházba. Ez a nőgyógyászati részleg szokásosan lepusztult, szörnyű wc-vel, de kedves hozzáállással, pedig senki nem kapott egy fityinget sem tőlünk.

Pontozás: 10/7

Szülőszoba

A szülészeti osztályt alapítvány újította fel, ugyanez az alapítvány a gyermekágyon szobákat is fenntart egyébként. Ennek megfelelően tökéletesen kulturált, kellemes színű fallal, tisztán. Az Egon Schiele képek a vajúdószobában nem okvetlenül illenek a témához :), de jó, hogy vannak egyáltalán... A vajúdószobában CTG-k és fotelek, egyébként ha nincs teltház, lehet a szülőszobán vajúdni is. Van egy alternatív szülőszoba francia ággyal, káddal, bordásfallal, kötéllel, a többi klasszikus, jól felszerelt, kellemes hangulatú szülőszoba, labda mindenhol van. Én nappal szültem, de állítólag éjszakára csak a kis lámpát használják, hogy az se zavarjon annyira.  Születés után a babát azonnal - mázasan, zsinórosan - a mama pocakjára teszik. Minimum egy órát, de ha a helyzet engedi, még többet együtt hagyják az új családot, ha nem muszáj (vérkép-összeférhetetlenség miatt), a köldökzsinórt sem vágják el azonnal. A lehetőségekhez mérten a természetesség hívei, nem sürgetnek, nem zargatnak.

A babákat kivitték az "előszobai" részbe fürdetni, mérni, de apuka is mehet vele, ott lehet végig.
Fontos megjegyeznem, hogy az orvosom sajnos épp akkor volt szabin - egyébként 10 nappal korábbra voltam kiírva, úgyhogy ez véletlen -, így az éppen aktuális dokinál és szülésznőnél szültünk, akik ugyanolyan korrektül és körültekintően láttak el, csak épp az a személyes kialakult kapcsolat nem volt meg, de mindennel tökéletesen meg voltunk elégedve.
Utólag, amikor költöztünk a gyermekágyra, akkor adtunk dokinak 40, szülésznőnek 20 ezer forintot, valamint az engem ellátó takarító-mindenes néninek pár ezret, mindannyian nagyon hálásak voltak egyébként.

Pontozás: 10/10

Gyermekágy

Van rooming-in, mivel ez egy bababarát kórház. Én 4 ágyas szobában voltam, ami szintén fel volt újítva, magyarországi viszonylatokhoz képest okvetlenül tiszta, saját fürdőszobával, amit csak a kismamák használhattak - legalábbis ezt kérte minden felirat. A babák tehát végig mellettünk voltak, a csecsemős nővérek folyamatosan tanítottak szoptatni és rendszeresen ellenőriztek, hogy jól megy-e, fürdetést megmutatták, minden orvosi ellenőrzésen jelen lehettünk, ha épp apuka is bent volt, akkor ő is. A látogatók bejöhettek a szobába, ráadásul reggeltől estig van látogatási idő, úgyhogy ez mindenki kulturáltságára van bízva, hogy hogy szervezi a látogatóit. Egyébként azt is kérik, hogy egy kismamánál egyszerre 2 látogatónál ne legyen több... Ami talán fura, hogy mindenki utcai ruhában, utcai cipőben jöhet be, ámbátor ha hazakerül a baba, nyilván ott sem steril minden. Nekünk ebből problémánk mindenesetre nem volt. Az összes csecsemős nővér nagyon kedves és készséges volt, és a kismamákat felügyelő nővérek közül is csak egy volt szörnyű.

Pontozás: 10/10

Szubjektív véleményem a kórházról, a részlegről és az ellátásról

Mindenben megfelelt, ha még egyszer szülnék, csak itt szülnék, pedig messziről jártunk be.

Ajánlod más anyáknak?

Igen.

Dóra

+++++++++++++++++++++++

overclouded véleménye

Szülések ideje

2009.05.05. és 2011.01.07.

Általános tapasztalat

Szerintem a legjobb es legbababarátabb kórház.

Terhesgondozás

Nagyon körülményes, sokat kell várni pl. a vérvételre, a ctgre. A körülmények is kicsit középkoriak a kórház anyagi helyzete miatt.

P ontozás: 10/5

Szülőszoba

A sima szülőszobák olyanok, mint máshol, de a hangulatuk jó, felszereltségük jó (mindenhol van szuper magnó). Az alternatív viszont szuper. Kár, hogy csak 1 van belőle.

A szobákhoz képest a folyosón fürdetnek, de nem viszik messzire a picit és az apukák segédkezhetnek.

Pontozás: 10/10

Gyermekágy

Az alapítványi szoba tudomásom szerint 12.000 ft/nap. Ha jól tudom wc és fürdő is van benne. A babák kezdettől fogva az anyukájukkal lehetnek. A csecsemősök felkészültek és egytől-egyig segítőkészek.

A körülmények itt is kicsit középkoriak, de kárpótol a sok kedvesség, segítség, amit adnak a kezdő anyukáknak. Laktácios ambulancia is van, csupa hozzáértő személlyel.

A látogatók bemehetnek, nincs semmilyen szigorú előírás. Szerintem ez is nagyon barátságos.

Pontozás: 10/10

Ajánlod más anyáknak?

Én csak az Istvánt ajánlom, ha valaki kórházban akar szülni.

overclouded

Oszd meg másokkal is!
Mustra