SZÜLŐSÉG

Kalandok a Házban – Bölcsi reality csere

2011. március 1., kedd 08:28 |

Reggel Ertsey Katalin, Bábi Gabriella és Vörösmarty Attila a Parlamentben együtt várakoztak a koronánál, aztán egy röpke megbeszélés után elkezdődött a sajtótájékoztató, melyen három önkéntesünk a sajtó többi képviselőjének is beszámolt a heti megpróbáltatásokról. Átadtuk a Poronty Hőse díjat.

Ezúttal nem a bölcsibe kísértük a képviselőket, hanem oda, ahol már nem csak tapasztalatokat gyűjthetnek, de tehetnek is azokért, akikkel az elmúlt hetet együtt töltötték. Hétfőn kaptunk az alkalmon, és a bölcsi reality-t lezáró sajtótájékoztatót követően rátapadtunk a politikusokra. Velünk tartott a  Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke és  a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék vezetője is.

A sajtótájékoztató után Ertsey Katalin, az LMP képviselője bevezetett minket saját hétköznapjaiba, jártunk az ellenzéki párt frakcióirodájában is, ami leginkább egy koliszobához hasonlít. A hangulat jó volt, de sajnos nagyon kis helyen kell elférniük, így nem sokáig maradtunk a teremben. Katalin beavatta a bölcsi képviselőit abba, hogyan zajlanak majd a dolgok a felsőházi teremben, milyen sorrendben fognak egymás után következni a felszólalások. A kabinetek rövidített neveibe már az elején bele lehet zavarodni. Megjegyezni őket meg szinte képtelenség ennyi idő alatt.

Bölcsi meglepetés

A bölcsi realityben részt vevő bölcsődéket szponzoraink, a Merck és a Libero jóvoltából ajándékcsomaggal lephettük meg, így minden gyereknek Cebion 2x Multi multivitamint és homloklázmérőt, illetve Libero popsitörlőt és játékot tudtunk küldeni.

Aztán ebéd következett. „Gabitól és Katától igen kedves volt, hogy meghívtak bennünket ebédelni a Vadász terembe” – mondja ... Éva. Evés közben felmerültek szakmai témák, Ertsey Katalin a lányairól is mesélt. Sok minden szóba került, az Oscartól kezdve a gombamérgezésig.

Evés után nem mentünk aludni, hanem a nagyterembe, plenáris ülésre. Az LMP és a Jobbik közös szakértői páholyában kaptunk helyet. Katalin és Bábai Gabriella, a Fidesz képviselője is elég messze ültek tőlünk, de jól láthatóan a számítógépükbe jegyzetelték a történteket. A legtöbben laptoppal ültek a helyükön és interneteztek. Közben Szűcs Viktória, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (BDDSZ) elnöke, és Scheer Ferencné Éva, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék vezetője próbált figyelni az elhangzottakra, de pár óra után azért nehéz volt koncentrálni.

Szűcs Viktória, Scheer Ferencné Éva és Ertsey Katalin
Szűcs Viktória, Scheer Ferencné Éva és Ertsey Katalin


„Folyamatos közelharc folyik a székekért. A képviselők ki-be mászkálnak. Egy mosoly, egy kézfogás a felszólalás végén, kisebb-nagyobb taps. Már kb. a huszadik felszólaló után szomjas lettem, kimentem üdítőért, 410 Ft-ot fizettem. Hát, az én fizetésem sem lenne elég ide” – mondta Viktória.
Délután három és négy között kerültek napirendre az azonnali kérdések. Katalin fel is szólalt a bölcsisek ügyében. A "Miért másztam négykézláb egy hétig egy nyolcadik kerületi bölcsödében?” című kérdésfeltevés a bölcsődei normatíva változásaira irányult. Ezt a kérdéskört blogjában is részletezi. Mikor fogják emelni a béreket? A kérdésre Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának államtitkára válaszolt - sajnos nem igazán volt tényszerű, amit mondott. Tudják, hogy nagy áldozatot vállalnak a bölcsődei gondozók, akik szívvel-lélekkel végzik hivatásukat. Köszönik a munkájukat! Az államtitkár szerint az adórendszer igazságos és ennek jeleit a jövőben tapasztalni is fogják. Sajnos mire ezek a kérdések napirendre kerültek, a terem szinte teljesen kiürült, a kormánypárti frakcióban mintha járvány ütött volna ki.

A Házban
A Házban

Sajnos kamerázni nem engedtek bennünket az ülésteremben, pedig tanulságos lett volna. „Ültünk, ültünk,ültünk, hallgattunk, hallgattunk, hallgattunk. Nehéz volt a szót kapó képviselőkre koncentrálni, mert folyamatos volt az alapzaj az ülésteremben. Nem ritkán egy-egy bekiabálás is előfordult, az egymás emberi mivoltának tisztelete, néha mintha nem is létezne” – foglalta össze tapasztalatait Viktória. Elég megterhelő lehet a képviselőknek egész nap ebben a légkörben figyelni, és helyes, ésszerű döntéseket hozni a napirendre kerülő ügyekben. „Interpellálnak, válaszolnak, bekiabálások. Magas a zajszint. Nekem nagyon idegen a stílus" – mondja Éva.
Ezek után érthető, hogy Gabriellának felüdülés volt a bölcsiben dolgozni. Bár aki ezt a hivatást választja, annak hosszú távon jóval megterhelőbb az a munka, mint aki egy hétig belekóstol.
Az biztosan megállapítható, hogy a parlamenti munka kicsit sem leányálom. Kétszer begörcsölt a lábam a kényelmetlen székektől. A bölcsődék képviselői, Éva és Viktória állták a sarat, az ülés lehet, hogy éjfélig is eltart. Talán még mindig ott ülnek a teremben.

Fotó: Hernádi Levente

Ne maradj le semmiről!

SZÓLJON HOZZÁ!

Blogok, amiket olvasunk

STÍLER 4 ruhadarab, aminek nincs helye egy stílusos nő ruhatárában

A nagy őszi gardróbcsere remek alkalom arra, hogy megszabaduljunk néhány olyan holmitól, ami csak a megvásárlás pillanatában tűnt jó ötletnek. A divat változik, trendek jönnek-mennek, de biztos lehetsz benne, hogy a most következő cuccok nélkül igenis, lehet élni. Ráadásul egy magabiztos, stílusos életet.

KERTÉSZ Így gondozd ősszel a csónakorchidádat

Most, hogy ránk rúgta az ajtót az ősz, egyre jobban figyelünk a szobanövényekre. Az orchideák különösen népszerűek. ennek oka lehet különleges szépségük, szokatlan megjelenésük, vagy éppen az, hogy a meleg trópusi tájak hangulatát hozzák közel, ami télen különösen jóleső érzés.

OTTHONTÉRKÉP Elfogytak a zuglói garázsok

Fizetős övezetté vált a XIV. kerületben az Örs vezér tere és a Felvonulási tér környéke is. Ráadásul nem csak hétköznap, hanem szombat-vasárnap is. Gondoltuk, megnézzük, milyen a garázshelyzet a kerületben. Aztán koppantunk.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta