Csütörtök - Ertsey Katalin az eheti kollégákról

Mindjárt vége! Ertsey Katalin csütörtöki napja a szokásos munka mellett már egyre inkább arról szól, vajon mi lesz "utána". Mert az már most látszik, hogy ugyanaz többé sosem lesz...

god2

Csak a legmélyebb elismerés hangján tudok szólni a gondozónőkről és a 8. kerületi bölcsi vezetőjéről. Engem egyszerűen lenyűgöz a szakmai és emberi hozzáállásuk, az egész szellem, amiben nevelik a kiskölköket. Mit jelent ez?

Először is rengeteget vannak kint a szabadban, a délelőtti kintlétünk alatt láttam, hogy rakják ki a kiságyakba a matracokat, és valóban, kint alszanak a kicsik, aminek nagyon megörültem. Igazi jó régi szokás ez, bár több helyen csinálnák! Itt nem is betegek a gyerekek, szinte nincs hiányzó (a 19 fős csoportból egész héten 17-18-an voltak bent), és persze, az orruk folyik, de aki egy kicsit is ért ehhez, az tudja, hogy az még nem a világ vége. Tehát az egyik jele annak, hogy jó szellemű intézményben járunk, az, hogy kimennek, amikor csak lehet.  A másik jel, ami itt szintén megvan: a spontán játék és a kezdeményezés egészséges aránya. Itt nem osztják be percre a kicsik idejét, van tere a szabad játéknak, ami a legfontosabb, de Szilvi otthonról hozott újabb és újabb izgalmas eszközökkel kínál fel lehetőségeket a kölköknek. Tegnap alufóliát hozott, amit tépkedhettek, gyűrögethettek, megismerkedve így az anyag furcsaságaival: fémes, de mégis képlény, fényes, éles is meg puha is, stb. Ma pedig otthon főzött (!) gyurmát hozott be. Bámulom a fantáziáját és az elkötelezettségét, a fáradhatatlanságát és a kitartását. Szomorú, hogy sokszor az egész állami ellátórendszer ezeknek a végletekig lelkiismeretes nevelőknek orvosoknak, ápolóknak, tanároknak a vállán nyugszik, ha ők nem lennének, már rég összeomlott volna. És még ráadásul hallgathatják egyes közgazdászok szájából, hogy őket „eltartja” a társadalom, meg az adófizetők. Persze, próbálná meg valaki piaci alapon megoldani a gyerekfelügyelettől a szívműtétig a dolgokat, megnézném, utána is így gondolja-e.

Úgyhogy a mai poszt a gondozónők előtt emel kalapot, azok előtt, akik végtelen türelemmel – és nem lehet elégszer mondani: megalázóan kevés pénzért – teszik a dolgukat, nevelgetik a gyerekeinket. Azok előtt, akik ma pl. fél 5-kor már bent voltak (!) – na jó, ez mondjuk saját bevallásuk szerint sem mindennapos és nem követendő :)

Elkeserít, hogy milyen filléres gondokkal küzdenek, és nagyon remélem, sikerül elérnünk így vagy úgy, hogy javuljon a helyzetük, és elérjük, hogy nem kell a gondozónőknek otthonról hozott, otthon készített, saját zsebből fizetett plusz dolgokkal kiegészíteni a munkájukhoz szükséges eszközöket, mint most teszik.

Ma rádöbbentem, hogy holnap vége. Ma már többször elvékonyodott a hangom, amikor ez szóba került. Fogalmam sincs, hogyan fogom itt hagyni ezt a sok édes kis krampuszt, akik pár nap alatt bizalmukba fogadtak, akikkel igazi kötődés alakult ki, és akiket holnap fogok utoljára terelgetni... Nem is tudok, nem is akarok egyelőre erre gondolni.

Oszd meg másokkal is!
Mustra