Zanza!

Olvasó-írónk komolyan beleásta magát a csecsemők táplálkozásának kérdéseibe.  Ezeket osztja meg új, táplálkozástannal foglalkozó, a kérdéshez nem szokványosan közelítő új sorozatunkban.

Fotó: Alfonso Romero
Fotó: Alfonso Romero

Egy osztrák laktációs szaktanácsadóval és táplálkozástudományi szakemberrel dolgozom együtt egy ideje, egyik csecsemőtáplálásról szóló könyvét fordítom magyarra, illetve a igyekszem a szöveget a magyar viszonyokhoz, ajánlásokhoz igazítani. Mivel munkás pillanataim nagy részét ezzel töltöm, és jelenleg két éves és nyolc hónapos bölcsődés fiam révén egy hozzátáplálási időszakot is átvészeltem már, támadt néhány gondolatom a hozzátáplálásról. És kinek nem?!

Mondhatjuk, hogy lerágott csont, de szeretném a dolgokat egy kicsit más szemszögből megvilágítani. Kicsit kilépni a praktikus tanácsok útvesztőjéből, és ahhoz ötletelni, hogyan értelmezzük a töménytelen mennyiségű javaslatot. Még ha az első kanál pépet remegő kézzel is adjuk a babának, legalább a tájékozottság biztonságát érezni kellene magunkban, és élvezni a gyerek maszatos képének a látványát. Szerintem ugyanis elsősorban egy biztos, mindenki számára hozzáférhető keret hiányzik ebben a témában, amihez lehetne viszonyulni, és a sok-sok segítő szót valamihez mérni. Ha akarjuk. A változatosság gyönyörködtethet, de egy, a hozzátáplálást épp gyermekével együtt tanuló szülőt el is bizonytalaníthat.

Igen, nekünk is tanulni kell, a babával és magunkkal egyformán türelmesnek lenni, és minden kreativitásunkat bevetni. Ez egy fontos feladat, hiszen gyermekünk egészségét és későbbi táplálkozási szokásait alapozzuk meg a megfelelő hozzátáplálással. Sokak szerint túl van lihegve, szerintem pedig egyszerűen a hangsúlyok vannak rossz helyen. Sokat beszélünk róla, mert sok a bizonytalanság.

Persze az előbb említett keretet nem én fogom itt most megteremteni, ez a szakemberek feladata, de ha tudjuk, mi az, ami adott egy témában, és mi az, amire még szükségünk lenne, közösen akár fel is léphetünk érte. Az általános agymenéseimen túl, a konkrét csecsemőtáplálási részekhez a magyar és nemzetközi irányelveken túl Ingeborg Hanreich IBCLC, táplálkozástudományi szakember könyvei, újságcikkei és a vele folytatott beszélgetések szolgáltatnak majd hátszelet. Szerencsére szomszédunknak tudhatjuk Európa egyik leggazdagabb nemzetgazdaságát, ahol már arra is futja, hogy a páciensek elégedettségét mérjék, plusz van kire ujjal mutogatni, és jajgatni, hogy mér' nem nekünk jutott a habos kakaó.

Hogy mire is gondoltam pontosan? Per pillanat ilyesmire, de a végleges témaválaszték nagyban függ tőletek is:

- Néhány - íróként és talán olvasóként is - „melós” bevezető ki-mit-tud azokról, akiktől a hozzátáplálási információink származnak. Kezdve a sort a tudomány szereplőivel, folytatva az egészségügyi dolgozókkal, megemlítve a sajtó szerepét, befejezve szűkebb-tágabb környezetünknél. Valóban ismerjük őket, hogy mit csinálnak, milyen körülmények között, és hogy mit miért mondanak? Kellően tudatosan fogyasztjuk az információkat?

- Ha úgy néz ki, hogy az előzőeket mindnyájan túléltük, akkor rátérhetünk a táplálkozásra. Előszöris foglalkozzunk egy kicsit a gyerekkel és az ő szükségleteivel, hiszen ezért csináljuk ezt az egészet. Célunk tulajdonképpen nem az, hogy körülöttünk az összes tanácsadó elégedett legyen és állva tapsoljon, sokkal inkább az, hogy a gyerekünk egészségesen felnőjön. Kezdjük ott, hogy mit „eszik” a magzat a mama hasában, és jussunk el a hozzátápláláson keresztül a családi étrendig.

- Következőként jöhetnek a konkrét hozzátáplálási ajánlások, lista és parancssor helyett egy kicsit másképp, hogy értsük is, mit miért csinálunk. Extra bónusz: coeliakia prevenció - új elem a hozzátáplálásban.

- Végül váljunk együtt tudatos vásárlóvá, bébiétel szakértővé! És értsük meg a tápszer- és bébiételgyártók ajánlásait is.

Ötleteljünk együtt!

Csörgő Viki

Blogmustra