SZÜLŐSÉG

Kanadai bébiszitternapló - Gibson hisztizik

2011. február 16., szerda 08:17

Az elmúlt hét érdekes programokkal tette színesebbé az életünket. Szinte minden napra akadt valami, amit már reggel óta várhattunk, vagy amivel Gibsont inspirálni lehetett a kötelező napi programokon való részvételre. Akinek volt már dolga egy háromévessel, az tudja, hogy nem könnyű követni hangulatingadozásaikat.

Fotó: Homero Chapa
Fotó: Homero Chapa

Igazából nem is kedélyállapotukban áll be gyökeres változás percről percre, inkább arról van szó, hogy érdeklődésük egyszerre oly sokmindenfelé irányul, hogy néha maguk sem tudják pontosan mit is szeretnének. Így fordulhatnak elő a következő párbeszédek:

-Nem akarok könyvtárba menni! Forduljunk vissza!

-Előbb megnézzük, mit csinálhatunk ma a könyvtárban. Meglátogatjuk az óvónéniket, meg a barátaidat és már megyünk is haza.

-De én nem akarok hazamenni!

-Rendben, akkor bemegyünk a könyvtárba, olvasunk picit... akár haza is vihetünk egy könyvet. Melyiket szeretnéd?

-Menjünk olvasni!

Örömmel nyugtázom, hogy kedvet kapott mégis a napi programhoz, és lépteimet gyorsítva tolom a babakocsit a hóval övezett járdán, néhol bokáim épségét veszélyeztetve a jeges úton, hogy még mielőtt Gibson lelkesedése elenyész, már a könyvtár megnyugtató falai vegyenek minket körül. Aggodalmam nem ok nélküli. Pár méter után a macifüles, piros sapka ismét mozgolódni kezd:

-A parkba akarok menni! Ásni akarok a markolóval.

Na tessék, eddig tartott! Még mindig visszavan jó pár méter a könyvtárig, csak addig tartana ki! Ha már bent vagyunk, a környezet magával ragadja, és el is felejti mit szeretett volna előtte egy perccel. A piros sapka egyre csak ficánkol, és a nemtetszésnek hangot adva egyre hangosodó nyekergés szűrődik ki a babakocsiból. „Csak kicsit tarts még ki!“ szuggerálom, majd mivel látom, hogy ez most nem a szokásos ellenkezés, megállok, és leguggolva hozzá elkezdem győzködni.

-Szeretnéd megnézni a tűzoltó autókat? Tudod, ott parkolnak a könyvtár mellett. Na, mit szólsz?

Szeme elkerekedik, egy halvány mosoly görbülni kezd az arcán, majd mindez pillanatok alatt ismét elillan, és helyére újból  a kétségbeesés ül arcára, és a „meneküléért“ mindent elkövet. Lábait a kocsi elejének feszítve próbálja kitornázni magát a babakocsiból. Ilyenkor elő kell vennem határozottságomat, és az eluralkodott káosznak véget vetni, vagy legalábbis megpróbálni megfékezni a hisztibe való átfordulást.

-Gibson, maradj légyszíves a fenekeden, így kieshetsz. Szeretnél kiszállni?

Eközben már vörösödik az arca, lábaival rúgkapál, megjelennek a hiszti első jelei.

-Rendben, gyere, sétáljunk egy kicsit. Tolhatjuk együtt a kocsit!

Kiveszem, mire kicsit megnyugszik. Az idő közben vészesen rohan, még jó 10 perc sétányira van a célállomás, mi meg most „Gibson-sebességre“ kapcsolunk vissza. Ez mondjuk még mindig jobb, mintha végigüvöltené az utat. Eleinte beleegyezik, hogy az ő segítségével toljuk a kocsit, majd ebben is át akarja venni az irányítást. Nos, ebből már nem engedek, hiszen ezzel őt tenném ki veszélynek. Pár perc nehézkes tologatás után, mikor már kedélye éppen lenyugodott, egy óriási hóból összehordott domb keltette fel váratlanul az érdeklődését.

-Hol van a markolóm? ÁÁÁ...megtaláltam!

Hangja a meglepetéstől átitatottan cseng fel, és már nyúl is a kocsi aljába gyömöszölt autókért.

-Gibson, a könytvtár után annyit áshatunk, amennyit csak szeretnél. Gyere, most menjünk.

Hangom nyugodt, lassan beszélek hozzá, türelmesen. Nem szabad, hogy megérezze, az ötletei most annyira nem villanyoznak fel. Sajnos még ez sem segít. Céltudatosan megindul a hódomb felé, és a világ dolgaira magasról téve, teljes lelki nyugalmban ásni kezd. Közben kommentálja is az eseményeket. Látszólag béke uralkodik most lelkében. Minden harmónikus, van hó, van markoló, kiszabadult a kocsiból is...elérte, amit akart. Hogy tekintélyemet megpróbáljam visszaszerezni, időintervallumot szabok neki. Három perce van. Aztán nincs mese, beülünk a babakocsiba, mert az óvó nénik meg a könyvek már nagyon-nagyon várnak ránk! Szavamat be is tartom, három perc múlva tekintet nélkül bármiféle hódombra, markolóra, kukásautóra, folytatjuk utunkat rendületlenül, hogy végre résztvehessünk az aznapi programon. Nem könnyű az út odáig, és ha nem is rögös, de hóbuckákkal és jéggel kirakott.

Miután sikeresen túléltük ezt a maratoni utat és a nap is lassacskán eltelt, este még egy közös program várt ránk. Sheila egyik barátja a tűzoltóságon dolgozik, a könyvtár mellettin. Végre valóra válhat Gibson álma, és közelről is megnézheti a tűzoltó autókat. Az indulás most valamiért egyszerűbb. Ez természetes, hiszen az történik, amit szeretne. Ha belegondolok, ma milyen harcok árán tettük meg ezt az autóval 5 perc alatt bejárható utat! A tűzoltóság parancsnoka már várt minket, végigvezettek az óriási csarnokban, minden autót meg lehetett nézni, és a mi a legfontosabb Gibson bele is ülhetett az összesbe. Még mielőtt azonban elindultunk, otthon, az alagsorból felcipelte az összes műanyag tűzoltósisakot, amit módszeresen kiosztott mindenkinek. A viselése kötelező, hisz Gibson kapitány úgy rendelte el.

Most ezekben virítottunk ott, őt nézve, ahogy tekergeti a gombokat, fejét kapkodva gyűjti az információt, egyik pillanatban lemászik az ülésről, a másikban már ülne vissza, de segítség nélkül még nem tud. Az igazi sisakot is felpróbálja persze, sőt szerintem még a védőöltözetet is magára húzta volna, ha egyáltalán fel bírta volna emelni. A kapitány is csak győzte követni a hároméves tempóját, még ő sincs hozzászokva ehhez. Gibsonnak mindent egyszerre és azonnal kell csinálni. Lelkesedése ilyenkor határtalan. Izeg-mozog,  szeme csillog az izgatottságtól, öröme óriási. Mint az az igazi sisak is, ami úgy a fejébe csúszott már, hogy épp csak az orra kandikál ki alóla...

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2011.02.16 08:46:09kitike

    Nálunk is toligálnak 3 évest babakocsival? Mi próbálunk (20 hónap) egyre többet sétálni.

  • 2011.02.16 09:11:22Puszpanya

    Szerintem ez gyerekfüggő lehet. A lányom szeret kint lenni a kocsiból (18,5hó), de van amikor vissza akar ülni 2-3 perc után. Na meg a boltban nekem könnyebb, ha sitten van a kisasszony. Mert szoktatom ugyan, h nem azért van a sok színes izé a polcokon, h ő mindent lepakoljon, de egyelőre csábítóbbak az ismeretlen dobozok, mint a "nem szabad". Tegnap viszont a fogkrémet egyedül feltette a pénztárnál a szalagra. Senki nem tanította rá, csak látta. Ilyenkor mindig elgondolkodom, h sehol nincs szó arról, h melyek (lehetnek) az ellesett és nem tanított dolgok. S melyek azok, amelyek feltétlen tanítani kell.
    Pl. még 1-2 hete nem érte fel a kilincset. (meg akartam mutatni, hogy működik) Tegnap meg magától kinyitotta a bejárati ajtót.. :) (ami persze veszélyes, de azért megdicsértem)

  • 2011.02.16 09:31:01Pelikan

    Szerintem attol fugg, hogy milyen messze kell menni es milyen hideg van... En meg a majdnem 4 evest is beteszem a 2 eves melle, ha alvasidoben elmegyek veluk egy orat setalni...

  • 2011.02.16 10:51:33Schusy

    Nagyban függ a gyerektől és a helyzettől. Nekem mindhárom gyerekem 1,5 évesen kikerült a kocsiból, de hosszú útra, egész napos túrára 3 éves korukig vittük a kocsit. Ha elfáradt, pihenhetett, ha alvásidő volt, alhatott, ha hisztizett, beletettük. Ha meg nem jó volt a csomagoknak :) Néha hiányzik :)

  • 2011.02.16 12:10:31kitike

    Értem. Arra voltam igaziból kíváncsi, hogy szadista vagyok-e, ha kipakolom a kocsijából, ha látom, hogy van lehetőség sétálni. És kedve is van, mert nem mindig.
    csak még azt találom furcsának, hogy tolják babakocsiban, aztán meg alig győznek programot találni nekik,k hogy "kellőképp" elfáradjanak.

  • 2011.02.16 12:24:16Puszpanya

    Nem vagy szadista! Tudják a kölkek, mi kell nekik. A lányom belemászik a kocsiba, mikor elfárad. :D Viszont egyik nap meg, mikor körbe kerültük Tolnát-Baranyát, vissza akartam tenni a kocsiba, h tuti elfáradt már, no akkor kikérte magának és teljesen hazáig sétált.
    Néha látok kis emberkéket, akiket sajnálok. Mert ugyan életkorban ott tartanak, de kisnövésűek. Rossz látni a pici lábakat, ahogy próbálnak lépést tartani a rohanó szülőkkel.

  • 2011.02.16 12:34:36kitike

    Igen :( amikor úgy húzzák őket, hogy a lábuk csak söpri a földet. az fájhat is.
    Másik véglet, mikor a nagy lovak is hevernek a babakocsiban, mert (ismerős) anyunak így egyszerűbb, mintha sétálni, vagy motorozni kellene vele.

  • 2011.02.17 13:15:26dormi11

    bocs, kicsit off, de ez olyan édes:
    [link]

  • 2011.02.17 13:31:36oliv08

    A nagy 20 hónaposan ki lett téve, mert jött a kistesó. Ő már előtte is 3-4 órát rohangált, mi kidőltünk mellőle. Ha sétálunk, az ő tempójában megyünk, megnézünk mindent, amit akar. Viszont rettentő jó, hogy a kicsi meg ül a kocsiban, mert könnyebb úgy vinni pl. a vásárolt holmit, homokozócuccot, innivalót stb.

Blogok, amiket olvasunk

JEGYZETLAP Posztnyár szindróma

Ha csak sóhajtozunk, és utáljuk, hogy vége, egyre nyomorultabbul érezzük magunkat. Négy lépés, hogy a szeptembert is élvezni tudd!

STÍLER Netes szépségdilik: ezeknek ne dőlj be

Ha nem akarsz úgy kinézni, mint egy cirkuszból szabadult bohóc, ne a csodatévő appok képeinek higgy, hanem a tükörnek. Az ugyanis nem halványítja el a bőrhibákkal együtt a sminkedet is.

HOMÁR Fifikás, de bebukott parkolóteszt budán

Jó napot, miért büntetnek meg, ha még a fizetőövezet kezdetét jelző tábla előtt parkolok, a nem fizető zónában? Csak. Parkolócég, 12. kerületi módra.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta