Nem vagyok macsó. Nem vezetek autót, sportos se vagyok, nem nézek focit se. Idegesen, nagy hangon ordibálni, azt mondjuk tudok, meg egyelőre erősebb vagyok a fiaimnál. Van ez a genetika, vagy mi, és az is lehet, hogy tudat alatt adom át a nem létező férfiasságomat, mindenesetre nagyon fiú mind a két fiú.
Az oviban van egy fogadóórának nevezett lehetőség, amikor is a gyerekek alvásidejében be lehet menni, és beszélgetni az óvónénikkel, kérdezni, hogy minden oké-e a gyerekkel. Eff ügyében most ejtettük, illetve Á. most ejtette meg a dolgot. Megnyugodhattunk, hogy nem szociopata, nincsenek logopédiai problémák, nagyrészt minden rendben. Még nincs 4 éves, áprilisban lesz, és ennek kapcsán kiderült az is, hogy sok szempontból még kisbabás, meg az is, hogy ebben a korban pont annyi ideig képesek koncentrálni percben, ahány évesek. Tehát kb. 3 és fél perc, úgyhogy az oda nem figyelés sem gond egyelőre. Arról viszont nem esett szó, hogy mennyire fiú. Pedig egyre inkább az.
Minden lehet fiús
Szerencsére a férfiasság jelei nem abban merülnek ki, hogy csak verekedne, meg a fegyverek és a kocsik érdeklik. Ez mind van is, de csak egészséges mértékben. Az ember persze vágyik rá, hogy egy kicsit vadállat legyen, de vannak fokozatok. Ne legyen puhapöcs, de kezelhetetlen kiskorú bűnöző se. Rossz közhely, de azért igaz, hogy a nagyon jó gyerek nem gyerek, legalábbis nem fiú. Ennél sokkal kifinomultabb szinten is zajlik a dolog. Egyik reggel indultunk volna oviba, amikor is nyavalyogni kezdett, hogy ez a sál olyan lányos. Csak azért, mert voltak rajta rojtok. Én szeretek halálfejes ruhákat adni rá, és persze neki sincs kifogása. De az oviba nem megy benne, mert a lányok állítólag félnek az ilyesmitől. Kritikus pont a ruhák színe is. Rózsaszín, lila? Lányos színek. Hiába mondjuk neki, hogy apának is van. Nem nagyon lehet meggyőzni. Akkor mégse én vagyok a minta?
De például a zene is nemi hovatartozásról árulkodik, ha valaki nem tudta volna. Ha Á. rak be valami zenét, akkor az lányos. Ha én, akkor általában oké. Bár sokáig egyáltalán semmilyen zenét nem akart hallgatni, nem tudni miért. Nade most csak fiús zenét akar. Nem jöttem még rá, mi lehet a kritérium. Valószínűleg az, ha én azt mondom rá.
Keménykedés
Soha nem biztattuk arra, hogy tűrje a fájdalmat, meg ne sírjon, katonadolog. Inkább gyógyító puszi meg babusgatás volt a kúra. Mégis azt mondja mostanában, ha elesik vagy beüti magát, hogy nem fáj, mert „vasból vagyok”. Komolyabb esetekben azért még jöhet a gyengédség. Persze amúgy is mindig ő az erősebb, gyorsabb stb. Ez megint csak korbeli sajátosság. Állítólag még jó pár év, mire ezt megtanulják kezelni. Az ovisok ott állnak tizen a célvonalon, és mindegyik azt mondja, hogy én lettem az első, és még csak össze se vesznek ezen feltétlenül, mert nekik igenis lehetséges.
Na és Jé is kezd férfivá/fiúvá válni, és az biztos, hogy gyorsabb lesz a folyamat. Mindenben Eff a mérvadó, eleve nagyon hasonlóan működik egy csomó mindenben, mint annak idején Eff. Most pedig, hogy állni és mászni tud, csak az érdekli, amit a nagyobb csinál, mindig ott kell lennie és próbálni csinálni ugyanazt. Ott még Effel sem tartunk, hogy arról legyen szó, a fütyije mire is való a pisilésen kívül, de egy-két dologra rájött ezzel kapcsolatban magától is, amikor vidáman kurjongat, hogy nagy lett a fütyim, és – ki tudja miért – azt is élvezi, ha gyűrögeti, amikor azt hiszi, nem nézünk oda.
Így van rendjén
Érdekes lett volna amúgy, ha a második gyerek lány lett volna, mert arra is kíváncsi lennék, az milyen. Számszakilag – mi is a mértékegység? – pont ugyanannyira örültem volna annak is. Biztos van, akit vigasztalni kell, mert nem ez vagy az lett a gyerek. Szánalmas életérzés lehet, nekik a kisfiúkról és kislányokról szóló ajándékkönyvek kategóriája való, amiket ugye olyanok adnak ajándékba, akik nem olvasnak könyveket olyanoknak, akik szintén nem olvasnak könyveket. De például Janikovszky Évának van az Örülj, hogy fiú című könyve, na az mondjuk kedves, főleg, mert ott van mellette az Örülj, hogy lány!
