SZÜLŐSÉG

Vidd a mosolyod Floridába!

2011. február 14., hétfő 14:02

Minden szülő úgy gondolja, az ő gyereke a legszebb a világon. Ha pedig ezt az állítást bizonyítani is szeretné, hát arra is van alkalom. Jelen esetben egy világméretű mosolyalbum keretein belül.

A Nicest Children of the World szervezői ugyanis nem mást kísérelnek meg, mint a világ legnagyobb mosolyalbumának létrehozását, egyben egy olyan programsorozatot, amely egész évben zajlik a világ több mint 80 országának gyermekei számára. Az 5-16 éves gyerekek és fiatalok a játék segítségével kapcsolatokat teremthetnek, megismerkedhetnek más országok-földrészek velük egykorú lakóival.

Az év folyamán különböző témakörök köré felépített rajz-, fotó, vagy éppen filmpályázatokkal is részt lehet venni a versenyben, melynek csúcspontja a jövő májusi világdöntő - de addig sem marad senki program és izgalmak nélkül. A nyár folyamán országos roadshow indul hazánkban, ősszel pedig képeslapos szavazással is lehet voksolni a döntőbe jutott gyerekekre mind a négy kategóriában (5-6 évesek, 7-10 évesek, 10-13, valamint 13-16 évesek).

December közepén egy televíziós döntő során derül ki, ki lesz az a 4 gyerek, aki Magyarország mosolyát viszi a világdöntőre, és ki lesz az, aki megnyeri a fődíjat: egy utazást a floridai Disneylandbe.

Aki kedvet érez, regisztráljon - mi pedig beszámolunk majd élményeiről!

Mosolyra fel: www.küldjmosolyt.hu

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta