no

Bálabontás: tonnányi gyerekruha párszáz forintért

Gyermekruhát venni nem biztos, hogy érdemes, turkálni annál inkább, mert ezek azok a darabok, amik csak rövid ideig vannak használatban. Ha a gyerek kinőtte, és nincs kinek továbbajándékozni, akkor megy a kukába vagy mosogatórongyként szolgál tovább. Egy nagykereskedés szezonnyitó bálabontásán jártunk.

A helyszín egy hatalmas raktár, pukkadásig tömött zsákokkal. A válogatás kulturált körülmények között zajlik. Időpontot kell egyeztetni, de nemcsak kiskereskedők, hanem állítólag egyedi vásárlók is fejest ugorhatnak a szövetbe, elkerülve a tolongó tömeget. Most nincs marakodás, pedig már láttunk bálabontáson kitörő vadászszenvedélyt.

Megtudtuk, hogy a szerencsés vevő egy-egy bálabontás során akár márkás cuccokat is zsákmányolhat, olyanokat, mint a Benetton, a Chicco vagy az Original Marines gyerekruhái.

Tavaly még közelharc folyt

Persze nem mindig kell márkázni, mert a gyereknek mindegy, miben mászik a padlón, ha az anyag nem hasad szét rajta. Az egyik polcon egy csecsemőfrakkot is találtunk, ami szintén az egyik zsákkal érkezett, de elsősorban inkább dísztárgy, mint ünneplő leendő zongoristáknak.

A zsákokból rengeteg gyerekpóló, kifogástalan minőségű nadrág, klasszikus vonalú kantáros nadrág, és ingek garmadája került elő, valamint kis szoknyák, kardigánok és kabátkák. Bébi ruhát is találtunk minden kategóriában. Az előbukkanó anyagoknál a vászontól a farmeron át a kordig minden képviseltette magát. A legutolsó trendet nem feltétlenül követik ezek a ruhák, de kisgyerek esetében talán nem annyira fontos ez.

Alkalmi vételből nincs hiány: megtudtuk, hogy a tavalyi VB alatt kisebb közelharc zajlott itt a gyerekmezekért. A helyszínen válogatás díja 1990 Ft+Áfa, míg az extra válogatási lehetőség ára 990 Ft+Áfa.

Kizárólag a legjobb minőségű ruhákat vásárolják fel

A ruhák zömét Olaszországból importálják. Fontos számukra, hogy megismerjék az üzleti partnereiket, a vevőket, mind pedig azokat, akikkel a beszerzés oldalon dolgoznak. Ennek szellemében a cég minden döntéshozójának szinte kötelező volt meglátogatni az olasz partnereket.

„Csak a legjobb minőségű árut vesszük meg, mert a vevőink is azt keresik"- mondja a Horgony Nagykereskedés tulajdonosa.

A gyerekturkálókban általában nyár végétől kb. ősz közepéig, majd pedig tél végétől nyár elejéig tart a szezon. A használtruha üzleteket a karácsonyi rohamok elkerülik, mert nem sokan vesznek használt ruhát ajándékba. " Árukészletünk több tonnára tehető, ami megoszlik, évszakok szerint is. Mivel szinte ellentétesen működünk az évszakokkal, azaz most a fagyban például a nyári bálák bontásáról beszélgetünk, mindig, minden ruhából készleten kell tartanunk.”

A törzsvásárlókkal egészen baráti a viszony

A viszonteladók szokásairól is kérdeztük a tulajt. "Sok vevőnk konkrét ruhadarabokat keres, ami neki hiányzik, sokan pedig azért szeretnek egyenként válogatni, mert így nem kell megvenniük egy olyan zsák ruhát, aminek 20-30%-át nem tudják eladni. Pozitívan értékelik továbbá a rendszeres bálabontásokat is, amikor egy-egy frissen érkezett bálát elsőnek válogathatnak át. Számos pozitív visszajelzést kapunk az új raktárunkkal kapcsolatban is. Törzsvásárlóinkkal egészen baráti a viszonyunk. Gyakran csak SMS-ben értekezünk az esetleges akciókról, vagy például az időpontra jelentkezésről."

A nagykereknél nincsenek ünnepek, szabad szombatok, vagy vasárnapok. A kiskereskedők  hétköznap munkaidőben értékesítik a nagykerekben vásárolt árut, így néha a nagykereskedőknél ugrik a vasárnapi ebéd.

A bálabontás után körülnéztünk a gyerekturkálók közt

Az angol turkálók hazai hálózataiban rendszeres, hogy kaphatók gyerekholmik. A Háda nagyon sok helyen létezik Budapesten és vidéken is, az előnye, hogy olcsó, a hátránya, hogy rapszodikusan ellenőrzik, hogy belekeveredett-e a mezőnybe a legnagyobb gagyi is. Az elmúlt fél-egy évben nagyon sokat romlott a minősége.

A NippoDrome szintén az olcsóbb turkálók közé tartozik, ismerősi körből sem érkezett panasz róla az utóbbi időben. A Mirror viszonylag új turkálómárka nálunk, amelyik extra minőségű ruhákat ígér, de ezt nem mindig sikerül betartaniuk. A Maggie's az egyedi ruhák felé törekszik, itt valóban ki lehet fogni vicces és hasznos darabokat is, egy kicsit talán drágábban, mint a többi turkálóban. Viszont plüssállatok terén verhetetlenek.

Online turkálók

A Gyerekruhaturi.hu oldalán online válogathatunk, a kiválasztott ruhákat pedig postán küldik majd utánunk. A ruhák magyarországi használtruha nagykereskedésekből származnak, ahol az előírásoknak megfelelő tisztító és fertőtlenítő eljárásnak vetik alá őket. A

A Babaholmiolcson.hu oldalán használt és új babaholmi, babakocsi, gyerekülés és babaágy is beszerezhető. És ami a lényeg: olcsón.

A Használtruha nagykereskedés.hu-n nem csak gyerekruhát találni, de egy jó vételért ezt az oldalt is érdemes átnézni. A gyerekruha olyan műfaj, ami nagyon gyorsan cserélődik. Néhány darab csak egyszer volt a gyereken, és mire ismét ráadnánk, már kicsi. Így a gyerekek elég sűrűn cserélik akár az egész ruhatárukat. A használt gyerekruha az, ami néhány turkálóban a leggyorsabban el szokott fogyni.

Az Angolgyereruhaturi.hu szintén online turi, viszont ezen az oldalon főként márkás angol baba- és gyermekruhákat találni. A leggyakrabban előforduló márkák: Next, GAP, Motchercare, Marks&Spencer, TU, George, stb. A ruhákat méret szerint kategorizálva találni meg a menüben. Mivel a méretezés márkák szerint eltérőek lehetnek, megadtak minden adatot centiméterben is.

A Babaholmi.eu oldalán újszülött kortól 5 éves korig öltöztethető a gyerek, használt és új ruhákból válogathatunk. Ez szintén webáruház, tehát nem tudjuk megmörzsölgetni az anyagot vásárlás előtt és lemeózni annak szakítószilárdságát.

Fotó: Kováts Dániel
Oszd meg másokkal is!
no

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek