Johanna terhesnaplója - álljunk meg egy szóra!

Zanza!

Amikor még a környékén sem jártam a terhességnek, a szülésnek és a gyereknevelésnek, volt egy csomó szuper elképzelésem, hogy az egész hogyan is zajlik. Hogy majd 26 (azaz 33) éves koromban, és az én szívem egyetlen választottjával (legalább) kézenfogva szökellünk végig az egészen, és minden szép, jó, habos és babos lesz. Terhesség? Piha! Szülés? Süti! Gyereknevelés? Kihaénnem! Pedig Ti, Poronty olvasók tudjátok a legjobban, hogy ez nem így van. Hogy nincs tökéletes terhesség, tökéletes szülés, se tökéletes anyuka. Ezért lepődtem meg annyira, hogy Johanna most kezdett terhesnaplóján olyan sokan közületek megbotránkoztak. És, némileg Johanna védelmében, de szeretném helyretenni az "ügyet". Így most a napló egy olyan bejegyzése következik, ami csak Hozzátok szól.

Reagálás a kommentekre - Johanna levele

Hogy hogy jött a napló, és miért a stílus? Mivel mindentől messze lakom, így ritkán tudok csak találkozni a barátaimmal, így a nagy hír, azaz a várandósságom megosztása is levélben történt. Ettől kezdve pedig rendszeresen megírtam, megírom nekik, mi történik velem hétről hétre. Az ember lánya a legkedvesebb barátaival nem irodalmi stílusban levelezik, legalábbis én nem. (De lehet, mások igen?)

Napló azért lett, mert a barátaim úgy látták, érdemes lenne közölni valahol a leveleket. A rózsaszín ködben élő hagyománykismamákról unalomig lehet olvasni, én nem ilyen vagyok, ezért gondolták érdekesnek. Rábeszéltek. (A Poronty pedig szívesen fogadta az irományokat, mert egyetértettünk Johanna előző mondatával! - a szerk.)

35? Az éretlen!

Hála istennek, azon kevesek közé tartozom, aki meg tudta magában őrizni a gyereket is. Valóban szoktam cserfes tinilányként is viselkedni, és van úgy, hogy nyegle is vagyok. Ember vagyok. A helyzetnek megfelelőn azonban – akár hiszitek, akár nem – képes vagyok az élethez felelősséggel, komolyan hozzáállni. Az, hogy nem vagyok kispolgári életet élő, unalmas felnőtt, egyáltalán nem bánom, és azt hiszem, ennek talán épp a gyermekem fog a legjobban örülni.

A pálinkás

Ha valaki mesél nekem valamit, kérdések generálódnak bennem, amit aztán fel is teszek neki. Lehet ez azért is, mert beleképzelem magam a helyzetébe, és érdekel, hogy bizonyos dolgokat miért csinált, ugye? Az első poszt valóban nem volt átgondolt, jól megfogalmazott szépirodalmi alkotás (bár nem tudom, hogy egy naplónak miért is kellene annak lennie). Ennek az oka, hogy meglehetősen rossz lelkiállapotban voltam. Ez azóta sokat javult, hiszen a „fiúm” - akit ezentúl nevezzünk Robinak, hátha ezzel kipipálok sokak életében egy nagyon „fontos” problémát - gyógyulóban van: már nem viszi el hetente a mentő. Az mindenesetre remekül lecsapódott, hogy sokat ittam azokban a hetekben (bár akkor még nem tudtam a bennem növekvő piciről). Más biztosan remekül kezelte volna azokat a totál ideg napokat, nekem ez így sikerült. Tűnhet ez magyarázkodásnak is, pont tojok az egészre, de a relatív fogalmával azért mindenki barátkozzon meg. Mert amit én soknak tituláltam, az közel sem ütötte meg egy átlag masszív alkoholista által felállított napi italmennyiséget. Valóban volt olyan, hogy megittam 2-3 pohár bort is naponta abban a két hétben. Hűha! De még egyszer hangsúlyozom, ekkor még NEM TUDTAM, hogy terhes vagyok. És a pozitív terhességi teszt után valóban megijedtem, hogy ez hatással lehet a babára, és emiatt érthető, hogy talán kicsit túloztam is ez ügyben. A doki egyébként azt mondta, hogy a terhesség eme igen korai szakaszában ez mit sem számít, igaz, neki részletesebben beszámoltam a dolgokról, mint nektek.

A legfontosabb kérdés, ami ezzel kapcsolatban felmerült bennem, hogy vajon mi indukálja azt, hogy valakiről olyasmit gondoltok, feltételeztek, amiről a meglévő információk alapján nem lehet fogalmatok?

A napló stílusát ezek után nehéz lesz megőrizni, hiszen ezek már nem egy barátnőnek írt, szabadszívű levelek. Én azért igyekezni fogok, hogy a kezdet hagyományait megőrizve egy gyermek lelkesedésével, vagy ha úgy tetszik, egy 15 éves tini kíváncsiságával adjam közre a gondolataimat. Mert ÉN nem úgy születtem, hogy tudjam, milyen anyának lenni, hanem mindent megtanulok. Talán majd egy másik életemben emlékezni fogok rá.

Johanna

Blogmustra