Nemvárt csíkok a terhességi teszten. Ja, és pánik.

“Nem akartunk gyereket. Vagyis nem most. Most nem terveztük. Így alakult. Fogalmam sincs az egészről, pedig 35 vagyok.”
Mint mondják, anyának nem születik az ember, hanem azzá válik. Olvasónk, Johanna éppen most. És ez az út még akkor sem könnyû, ha tervezve van, nemhogy úgy, hogy teljesen váratlanul éri az embert. Ezt követhetjük nyomon mostantól hetente Johanna tollából. Terhesnapló 1. rész.

Fotó: Hans Vink
Fotó: Hans Vink

Szeptemberben késett a menstruációm, vettem tesztet, negatív volt, kiderült, hogy csak valami gyulladásom van. Az orvos nem írt rá semmit, aztán jobban lettem, aztán viszont megint késett a menstruációm, és azt hittem, megint a gyulladás, de azért vettem megint tesztet. Pozitív lett.
Pánik beindult, tekintve, hogy a fiúm diagnosztizálhatatlan betegségének köszönhetően az elmúlt hetekben szépen ittam, meg cigiztem, meg volt egy kétnapos parti is, akkor is pálinkáztunk eleget a szomszédokkal. Ilyen életmód mellett nem igazán számítottam erre.

Elmentem nőgyógyászhoz (a fiúm rendes volt, velem jött), aki az ultrahangon kb. a nagy semmit látta, pedig már kellett volna valaminek lennie, nyugtatgatott, hogy szar ez az ultrahang, nem elég korszerű, ilyenek, de azért a homlokát is ráncolta, mondta, hogy menjek vissza két hét múlva.

Mondjuk annyit látott, hogy ott van a méhemben az a szerv, amin keresztül a magzat táplálkozik, amíg el nem indul a keringése, de pl. a magzatkezdeményt nem látta. Ezt a bigyót is csak egy pillanatra sikerült ultrahangon megjelenítenie. Persze elmondtam neki az elmúlt hetek történéseit, meg az idegbajt, cigizést, és hát azért láttam, hogy nem örül neki. A pozitív teszt óta persze nem iszom semmit, cigiről leállni viszont annyira nem egyszerű dolog, tekintve, hogy a teszt napján próbáltam egyáltalán nem cigizni, mert azt gondoltam, hogy nekem majd az megy, és végül ott tartottunk, hogy annyira bepörögtem, meg rosszul voltam, hogy a fiúm dugta a
számba a cigit, azzal a bölcs megjegyzéssel, hogy "ez így nem fog menni". Elvileg most öt- vagy hathetes terhes lennék, ezért bízom benne, hogy ez még belefért.

Hát nem így képzeltem ezt az egész gyerekesdit, még a fiúmnak is mondtam előzőleg, hogy várjunk még vele, amíg ő felgyógyul, de úgy látszik, két rosszulléte között valahogy mégis becsúszott. Öröm nincs az arcomon jelen pillanatban. Bizakodás még kevésbé. Aggodalom, ideg, bizonytalanság, torokszorulás annál több. Semmilyen tünetem nincs egyébként, azon kívül, hogy nagyon sokat fáj a hasam, mintha meg akarna jönni, meg jobboldalt, egészen lent is fáj. A doki azt mondta, hogy ez a gyulladás miatt van, de nem hiszek neki. Két hét múlva elmegyek egy másik nődokihoz, még nem tudom hová, de olyan helyre, ahol nem időszámításunk előtti ultrahang van, és a doki nem 100 éves.

Meglátjuk, mi lesz.

Johanna

Oszd meg másokkal is!
Mustra