SZÜLŐSÉG

Véletlenül leütöttem egy kislányt!- Kanadai bébiszitternapló

2011. február 2., szerda 07:54

A kanadai télnek megvan az az előnye, hogy ami hó egyszer lehull, az márciusig meg is marad. Ahogy telik az idő, egyre csak vastagodik a hótakaró, de egész télen át gondoskodik arról, hogy a táj, illetve a kis utcák mesebeli tájként nézzenek vissza ránk. Ráadásul a kemény mínuszok miatt néha napokig színtiszta kék ég és szikrázó napsütés derít mindenkit jobb kedvre. A hideg azért igencsak embert próbáló, főleg, ha minden nap sétára kell kelni egy apró talpúval.

DSC09539

Szerencsére a kanadaiak telente nem nagyon foglalkoznak az aktuális divattal, a vastag ruháktól, óriási bundás sapkáktól az utcán mindenki egyaránt egy nagy mackóhoz hasonlít. Egy jó meleg takaróval borítva pedig még a babakocsis séta is tűrhető. Gibson nem is igazán ez ellen tüntet, ő csak megérkezni nem szeret az adott helyre, pár percig hajtogatja, hogy vissza akar fordulni, visszamenni a „Gibson házba”, de aztán amíg a téli csomagolásából kibontom, már el is felejti, hogy az imént még hazakívánkozott, és váltócipőjéről is megfeledkezve, zokniban a könyvtár közösségi szobájába szalad. Ott azonnal lecsap az építőkockákra, még attól sem ijed meg, ha más gyerekektől kell eloroznia a játékot. Ilyenkor figyelmeztetem, hogy a többiekkel együtt is tudunk építeni, sőt úgy még érdekesebb is. Mikor pedig a foglalkozást tartó óvónő megjelenik és felszólítja a gyerkőcöket, hogy lassan pakolják el a játékokat, Gibson még mindig, belefeledkezve a játékba, építi a tornyot. Néha úgy érzem, annyira örül a gyerek társaságnak, hogy energiái ilyenkor egyszerre törnek a felszínre, azt sem tudja hova kapjon, épít, táncol, ugrál örömében.

Ezután persze alig lehet rávenni arra, hogy végre a fenekén maradjon. Még szerencse, hogy azokon a napokon, mikor a szülők, kísérők is a teremben lehetnek, a gyerekek ülőhelyül szüleik ölét választják. Miután az óvónő elkezdi a foglalkozást, végre Gibson is az ölembe kucorodik, és onnan lesi az eseményeket. A többi szülővel együtt bátorítjuk őket, hogy a kör közepére is ülhetnek együtt a többi gyerekkel, mi pedig majd a kör széléről figyeljük őket. Még abban a fázisban tartunk, hogy pár percre hajlandóak elszakadni tőlünk, de amint 2 méterrel távolabb ülnek, néha-néha gyanakvóan hátranéznek, hogy megvagyunk-e még. Néhányuk hirtelen felpattan, és szaladva szülője karjaiba veti magát. Nekik ennyi elég volt mára a távolságból.

Valamiért minden foglalkozás alatt eljön az a pont, mikor Gibson megelégeli az ücsörgést, és még a kedvenc táncos, éneklős részek alatt is képes felpattanni, és a szökéssel próbálkozni. Ilyenkor a másik terem felé veszi az irányt, azonnal a könyvesládákhoz szalad, és mire utolérem, már egy mesekönyvet tart a kezében, hogy olvassunk. Ilyenkor próbálom meggyőzni, hogy vissza kell mennünk, hiszen az óra még tart. Ez általában nem hatja meg, ő kitart elhatározásánál, hogy márpedig most olvasni fogunk. Nem mindig engedek neki, lassan-lassan ráveszem, hogy jöjjön vissza velem, és majd utána olvasunk. Néha sikerül ez a módszer, máskor viszont a szelektív hallás üzemmódot választja. Ez mindig veszélyes helyzet, akármennyire is gyerek-kompatibilis a könyvtár. Talán a nagy tér miatt, Gibsont meglegyinti a szabadság szele, és amíg én a könyvet a helyére teszem, már a terem túlsó végében futkos. Ilyenkor észrevétlenül utánaeredek, vagy az oszlopok mögül lesve támadok és kapom el a kis szeleburdit. Ennek persze nem örül, de tisztáznunk kell a helyzetet, hogy a könyvtár nem a futkosásra lett kitalálva.

A múlt héten önfejűségének, és annak köszönhetően, hogy még véletlenül sem volt hajlandó hallgatni az intelemre, sorozatos balesetek követték egymást. Szintén a könyvtárban igyekeztünk a polcok között a legújabb olvasmányt levadászni, mikor Gibson egyet gondolva nekiiramodott, és a polcok sorát elhagyva futkározni kezdett. Csak pár lépéssel járt előttem, de ahhoz elég volt, hogy az egyik, neki homlokmagasságban lévő számítógépes asztalt fejjel telibe találja. Még a könyvtáros nő is felszisszent. Azonnal éktelen sírás hangja töltötte be a termet. Felkaptam és a mosdóba rohantam vele, hogy hideg vizes borogatással enyhítsem a fájdalmát. Szerencsére a sírás hamar abbamaradt, és megállapodtunk abban, hogy ő is jobban jár, ha lábainak megálljt parancsol.

Ez a balszerencsés hét itt azonban még nem ért véget. Egyik este, mikor a vásárlást követően hazaértem, Sheila magába roskadva ült a konyhaasztalnál. Azonnal kérdeztem, mi történt. Épp akkor fejezte be Gibson melletti őrködését. Az alagsorban játszottak, mikor a gyerkőc az asztal alatt tologatva autóit, teljesen elmerülve tevékenységében, megfeledkezett a felette tornyosuló kemény fáról. Ez a baleset azonban kicsit hosszabb sírást vont maga után. Ráadásul Sheila megijedt, hogy agyrázkódást kaphatott, így másnap folyamatosan figyelnem kellett, hogy minden rendben működik-e. Úgy látszik kemény dió Gibson feje, mivel nyoma sem volt az ütközésnek.

Nem úgy, mint a csütörtök esti kiruccanásuknak. Egy gyerekeknek való szórakoztató helyre mentek, ahol pénzért az ember zsetonokat kap, amikkel különböző ügyességi játékokat játszhat. Bár azért többnyire inkább csak gombnyomogatásról van szó, a kicsik mégis előszeretettel látogatják a helyet, mivel az elért pontjaikért végül valami ajándékot választhatnak. Az este szintén nem telt gond nélkül. A villogó lámpáktól, hangoktól felajzott gyerekek, mint akiket ágyúból lőnek ki, rohangásznak a különböző játékok között. Gibson szerintem nem tervezte aznapra a tömegszerencsétlenséget, de mégis úgy alakult. Egy kislány volt a másik áldozat. Frontálisan ütköztek, a kislány baj nélkül megúszta, viszont Gibson az óriási héliumos lufin kívül egy monoklit is hazahozott. A szeme alatt jól kivehető kék csík húzódott.

Másnap Makival, a mostanra már 7 kilósra érett, még mindig kölyök újfundlandival játszva, egy-két újabb karmolás került Gibson karjára, majd a kutya apró fogai is hagytak egy kis díszítést a kezén. A hideg miatt pedig orra alatt elkezdett kipirosodni a bőre. Mostanra igen harcedzett külsőt vett fel, le sem tagadhatná, hogy igazi, vakmerő, gézengúz fiúcska. Azért a lányokkal szemben már ő is érzi a különböző, fizikai erőviszonyokat. Az előkészítő végén, a tornateremben, fél órán keresztül szabadon futkoshatnak, labdázhatnak a kicsik. Gibson ijedten szaladt oda az egyik óvónőhöz:

- Véletlenül leütöttem egy kislányt!

- Bocsánatot kértél tőle? Hol van?

- Jéé, az előbb még itt volt!

Az óvónő arca azonnal mosolyra húzódott, igaz próbálta elrejteni azt:

-Gyere, keressük meg!

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2011.02.02 10:34:19Puszpanya

    :D aszittem, h juharszirup ütött le egy kislányt.

    Félig-meddig ide vág: mindenki tesz a kocsiba a szuperül beöltöztetett gyerek köré takarót? Én nem szoktam. (ugyan van nálam)Közben meg mindenhol látom a szuperanorákos hómacikat még 3 takaróba is bebugyolálva. (nem a nagyon kicsikre gondolok, hanem az egyéves körüliekre)

    A másik: hol lehet mini kézre (másfél éves) szuper kesztyűt kapni? A kötöttből kettőt húzok rá, ami kényelmetlen. Az orkánba meg nem akarja betuszakolni a kezét.
    Igaz, 7végén már 10 fok lesz.. :D

  • 2011.02.02 11:38:49Bobby Newmark

    Szerintem ő ütötte le, meg a kissrácot is, csak próbál alibit gyártani ezzel a hosszú írással. Nem jött be, szadista gyerekverőnek egy szavát sem hisszük.

    :P

  • 2011.02.02 12:06:55kitike

    Puszpanya, nekünk van egy kétujjas teszkós polár kesztyűnk és bevált. Épp tegnap néztem, mi jó kis meleg maradt a keze és közben nem merev, tud nekem bábozni benne.

    Én is azt hittem, juharszirup -véletlen- ütötte le a kölyköt. Mert én már nemegyszer löktem föl véletlen az enyémet...

  • 2011.02.02 13:05:27Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke

    Puszpanya: ja, csak Kanadiában -18 fok van, oda kell a külön takaró, meg a South Park óta tudjuk, hogy ott milyen emberek élnek (there’s no canada like french canada its the best canada in the land all the other canadas are shitty canada if u lived here for a day you’d understand...)

  • 2011.02.02 14:03:02Puszpanya

    Kitike,
    Köszi, azt még megpróbálom. Pont ezen filóztam, h nem futottam bele polár kesztyűben ilyen minibe. De ezek szerint, létezik. :D
    (sajna a csicsa kesztyűk nem működnek, mert szinte naponta kell mosni őket)

    SzSzSzSz,
    Ahha valószínűleg akik Bpen 0 fok körül takaróban meg zsákokban kocsiztatják a gyereket azok Kanadában szocializálódtak. Megnyugodtam, h a gyerekem nem fog halálra fagyni. :D

  • 2011.02.02 18:37:48oliv08

    Mi a C&A-ban vettük, csak azt sajnálom, hogy nem rögtön kettőt, szintén polárt.

  • 2011.02.05 08:40:37voroske

    Nagyon remelem az iro nem -18-ban vitte ki a 3 eves gyereket hosszu idore babakocsival setalni, mert az komoly veszelyeztetes. Siman komoly fagyasi seruleseket lehet szerezni a gyerek arcara, plane ha szel is van.
    Kanadaban elek es bar a -30 is sokszor hetekig el kell viselni, kisgyereket -15 fok alatt nem ajanlott kivinni huzamosabb idore, plane nem babakocsiban, ahol nem mozog! Nem veletlen, hogy Gibson orra alatt kipirosodott an hidegtol. Azt ugy hivjak frostbite, azaz aprobb fagyasi serules. Ezzel lehet a gyerek boret jol elcseszni mar jo koran.
    Nem mondom neha megesik Kanadaban a legnagyobb elovigyazatossag ellenere. Csak eppen nem kene buszkenk lenni ra , hogy milyen jo harcedzett a gondjainkra bizott gyerek...

SZÓLJON HOZZÁ!

Blogok, amiket olvasunk

MENŐ LAKÁS Hangulatos nappalik fehér téglákkal

A fehérre festett téglafal olyan visszafogott dizájnelem, ami egyből érdekesebbé tesz bármilyen lakást. Mutatjuk a jó példákat: modern, szellős, világos.

KETTŐS MÉRCE Kinek járjanak a segélyek?

Aki megérdemli? Aki rászorul? Aki balszerencsés? Az igazságos újraelosztás rendszere nem is olyan egyszerű.

GADGET Menő mobil 26 ezer alatt

A Xiaomi Redmi 4A az egyik legkedveltebb telefon hazánkban a gyártó kínálatából. Nem is csoda, mert ilyen tudást ilyen áron kevesen adnak!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta