SZÜLŐSÉG

A szerelemhez nem kell egy nyelven beszélni

2011. január 23., vasárnap 08:39

Több ismerősöm is él olyan párkapcsolatban, amelyben az egyik fél másik nemzet sarja. Magyar nő, olasz/német/spanyol férj – és sokszor tettem fel nekik a kérdést, hogy hogy értik meg egymást úgy igazán? Mert jó, hogy van egy közös platform, amelyen egymással beszélnek, de milyen mélységeket tud az elérni, ha a nyelvben rejlő utalásokat nem értjük meg?

Ezért is éreztem nagyon is érdekesnek azt az írást, amelyet olvasónk, Helga küldött, melyben azt fejtegeti: lehet-e egy ilyen kapcsolat valóban teljesértékű.

Fotó: Jenny W.
Fotó: Jenny W.

A nyelvi probléma egyáltalán nem nyelvi gyökerekkel bír. Dehogy. A lényeg (szerintem) a női(es)ség, mégpedig abból az irányból, hogy míg párunk békésen elbóklászik mellettünk a mindennapokban, férfiként hiszi, hogy minden a legnagyobb rendben van akkor, ha ő időnként észreveszi hajunk/rucink/ráncfelvarrásunk hatásait, nekünk ez azért egyáltalán nem elegendő. Hogy miért?

Nőként azért nem csak üres szép szavakra számítunk, hanem igazi bókokra – hiszen megszoktuk tinédzserkorunk óta. És mivel személyiségünk ráncainkkal együtt alakul, mi magunk is változunk, és már nem int kedvesen a rendőr, ha nem fizettet, már nem győzünk hadsereget mosolyunkkal, és ritkán kapunk ingyen fagyit ismeretlenektől. (Ez utóbbi mondjuk szerintem kifejezetten előnyös fejlemény.) És mivel mi magyarok jellemzően nyelvileg élünk, (többnyire) vágyunk az ilyen irányú kihívásra.

Magamról tudom, hogy egy olyan ember, aki anyanyelvünket jól használta, rögtön komoly előnyre számíthatott, még ha amúgy eszembe nem is jutott volna az ő férfi volta (ebbe Ödön nem számít bele, neki motorja volt. Igazi MZ). Nem is véletlen, hogy több pasimba szerettem bele pusztán telefonon. (Többüknek jobbat is tett az interurbán.) Ez van. Ebből a szempontból az valami fantasztikum, hogy portugál származású férjem és én még mindig együtt vagyunk.  Bevallom, okát néha nem is értem. Merthogy ő nem tudja, mi az a Dörmögő Dömötör, úúútálja a Túró Rudit, fogalma nincs, mit jelent március 15., és a magyarságomból leginkább a nacionalizmust látja, ami amúgy bizonyos szinten tényleg ott van, de ettől még semmi köze a gárdistákhoz. Ott van, de csak a legtetején a dolgoknak, ama dolgok pedig igen-igen mélyre nyúlnak.

Ehhez képest a Bélák, a Dezsőkék, a Gáspárok, de még az Ödönök is ismerik ezirányú sejtjeinket. És akkor most eljutottunk oda, hogy biz' fel kell tenni a Nagy Kérdést: ki kell nekünk: aki ismer, de meg nem ismerhet soha, vagy aki tudja az alapokat, de fogalma sincs (tán) a többiről. Lehet, hogy így több mint két évvel az esküvőnk után picit késő feltenni ezt a kérdést. Visszatérve az eredetére a dolgoknak, a kérdés szerintem az: ennek ismeretében, tudatosan bevállalva akarod-e így leélni az életed.

Azaz mennyire fontos a nyelv maga, és ehhez képest lehet-e, szabad-e viszonyítani a szerelmet? Egy nyelvet sohasem fogunk beszélni. Lelkileg ez nehéz tereh (hogy őseinkhez nyúljak vissza lelkészetileg, úgy is mint „ez-az-amit-ő-soha-nem-értene-meg”), de vajon tehetsz-e ilyet társad/párod nyakába?

A gondokat csak fokozza, hogy kevés olyan nemzet van, amely nyelvére annyira büszke lenne, mint a magyar. Illetve nem csak nyelvére, de származására, létére. Nem is hasonlítható más nacionalizmushoz, hazaszeretethez, népnemzeti büszkeséghez. A nagymamám testvére az ötvenes években menekült el Magyarországról. Mivel férje, Egus bácsi vérében belga vérek is folydogáltak a magyar mellett, Belgiumba mentek, majd ahogy a kommunizmus becsukta a kapukat, úgy érezték, még messzebbre kell innen menni. Ekkor emigráltak Kanadába. Itt felépítettek maguknak egy olyan életet, amilyet otthon sosem tudtak volna, a '80-as évektől minden nyáron Magyarországon voltak, bejárták a világot. És én azt hittem, boldogok voltak. Aztán elmentem hozzájuk (azaz csak Éva nénihez, mert Egus bácsi pár éve meghalt). A lakás tele magyar emlékekkel: magyar térképek, porcelánok, fotók, metszetek, ikonok, Derkovitsok és Csontváryk. És a lakást belengi a meg nem élt élet szaga. Mert Magyarország nélkül nem élet az élet, akármilyen sikeres is. Hogy miért nem költöztek vissza? Mert a gyerekük ugyan Magyarországon született, de igazándiból kanadai lett. És mert Kanadához kötötte őket az élet, ők pedig ott ragadtak, két világ közt. Szomorú volt látni, érezni mindezt.

Egy más országból származó ember soha nem fogja megérteni, miért is jó a nyár a Balatonon. Ez a tereh. Ez a kérdés is. Hogy vajon mennyit tudunk feladni magyarságunkból a másikért. Mert magyarnak lenni nem csak büszke dolog: nehéz bilincs is.

De persze egy szerelemben nem számít a Túró Rudi. Talán én sem boncolgatnám ezt ekkora hévvel, ha nem lennék terhes (és most is kenhetem az egészet a hormonokra), de pár hét, és megérkezik Hanna, és én szeretném majd magyarnak nevelni, csakúgy, ahogy a párom portugálnak. Hanna valószínű kecses csuklómozdulattal lesz világpolgár, és teszi magáévá mindkét kultúrát, meg még amennyiben él majd. És én csak csendben szorongok majd, hogy ugye azért szereti majd a mákos bejglit?:)

Helga

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2011.01.23 13:49:52csimpilimpi

    hogy ez mekkora katyvasz! alig bírtam némi értelmet kihámozni belőle.

    most akkor az igazi bókok hiánya a probléma? ami "egyáltalán nem nyelvi gyökerekkel bír"? hát milyenekkel? milyenek az igazi bókok? meg ha nem nyelviekkel, akkor miért nem bírja nyújtani a portugál származású férj?

    nem is hasonlítható a magyar nacionalizmus más nacionalizmushoz? már miért nem?

    és miért jó a nyár a balatonon? ugyan már! gondolom, pont azért, amiért egy portugálnak jó az atlanti óceán partján. mert oda járt gyerekkorában, és emlékei fűződnek hozzá. ezeket el lehet mesélni.

    nekem például semmivel sem jelent többet a nyár a balatonon, mint bárhol máshol. nem is értem. és az egész postot nem értem. pedig nekem is külföldi férjem van, és a bevezetőben felvetett néhány kérdés szerintem is jogos. de azokra semmilyen választ nem kaptam...

  • 2011.01.23 14:52:09mitszolsz

    Nekem sose voltkülföldivel pár kapcsolatom, de biztos hiányozna,hogy a számomra nem anyanyelvi nyelven nem tudok ugy játszani a szavakkal és nem tudnék úgy vicceket mondani mint magyarul.

  • 2011.01.23 15:02:10Mahdia

    csatlakozom Csimpilimpihez, ennek az egész posztnak semmi értelme...
    Szerintem, ha valakinek ennyire fontosak a magyar gyökerek és az anyanyelv, akkor az ne akarjon külföldön élni, és pláne ne válasszon külföldi párt magának.
    És ezzel meg is oldódik a posztban hangoztatott óriási dilemma...:P

  • 2011.01.23 16:05:35lotte_w

    Hm. Szerintem is katyvasz, de attól még jogos. Én kis ideje külföldön élek (sőt épp egyik országból a másikba költözöm) és én is tanusíthatom, hogy még akkor is érezheted magad valakihez iszonyú közel, ha éppenséggel csak tőmondatokban tudod magad kifejezni az ő nyelvén. Sőt és még közös emlékeket is felfedezek rendszerint.

    Persze magyarul egész más lenne és nekem is hiányoznak az árnyalatok. De magyarul másképp is viszonyulunk egymáshoz. Már ha csak megszólal vagy megmondja hol lakik, melyik gimnáziumba járt, én máris berakom őt egy dobozba. Ha külföldi és mindezekről semmit sem tudok (egy darabig), akkor csak az embert látom benne, ami király.

    Az pedig hogy később telerakod-e a lakásod Lánchidas rézmetszetekkel, szerintem nagyon attól függ, milyen környezetben élsz. Régen ott voltak ezek a magyar kolóniák '56-os bácsikkal és nénikkel, ma már ez másképp van sztem. Az én családom újabban 3 országban lakik, az új barátaim nagy része szintén más országból jött, egy rakás kettős nemzetiségű embert ismerek, akik gyerekkorukat 2-3 országban töltötték... sajátos életforma, mindenütt kicsit idegen vagy, de ez jó is, mert egy kicsit turista vagy a saját életedben. Nyitottabb leszel, elnézelődsz, értékeled ha találkozol egy kedves emberrel aki esetleg 2 hónap múlva odébb áll, és rájössz, hogy pl nem a magyar az egyetlen nemzet aki különösen büszke a nyelvére. :)

  • 2011.01.23 17:31:40Puszpanya

    Vágom, mit akart a cikkíró kihozni. Én is sokáig turistáskodtam a saját életemben, és ugyan minden percét élveztem, mégis hiányzott mindig valami. Ma már itthon vagyok, de időbe tellett. Igazából egy ideig itt is, ott is hontalan voltam, de mégis mind a két helyen otthon.
    S nem mindegy szerintem, mekkora a távolság a két ország kulturája közt. (mert mondjuk Bp és Bécs nem olyan nagy távolság)
    Itthon volt aztán "külföldi" pasim, s pont a "másságába" szerettem bele. Érdekes az országunk történéseit kívülről (is), más szemével látni. Jókat is dumáltunk, működött a kapcsolat, de ahhoz magyar ember kell, (ha fontos valaki életében), h mikor kimondjuk, "almáspite", ne csak egy sütemény jusson róla eszébe.
    Valahogy így gondolom.

  • 2011.01.23 18:57:4135467

    Kell hozzá nyitottság és tolerancia minkét fél részéről, ez igaz. De megjegyezném, hogy egy magyar pár tagjai között is lehetnek kulturális különbségek, de még milyenek! Magyarországon az emberek nem túl mobilisak, nehezen költöznek, és ezért a helyi kultúra mindenhol más és más. Ne mondja nekem senki, hogy egy nyíregyházi és egy soproni ugyanolyan környezetből jön. Vagy a budapesti és egy kis somogyi faluból való. Csak ezekről a különbségekről nem veszünk tudomást. Ezeket elfedi a közös nyelv, de egymás megértése nem biztos, hogy zökkenőmentes.

    A párkapcsolatok milyensége elsősorban a felek személyiségétől függ, nem mástól. Nekem négy éve van külföldi férjem, az ő országában élünk, az ő nyelvén beszélünk. Mégsem érzem úgy, hogy nekem emiatt bármit fel kellene adnom magamból, vagy hogy nem érti meg az érzéseimet. Négy év alatt megtanultam a nyelvet annyira, hogy akármiről tudok vele beszélgetni, és félszavakból is megértjük egymást.
    Volt viszont magyar barátom, akivel évekig együtt voltunk, mégsem ismertük egymást jól, hiányzott az összhang.

    Sokat segít, hogy én nem érzem magam idegennek ott, ahol élek. Magyar vagyok, de ezt mindenki elfogadja. Társaságban vicceket is szoktam mondani, és még sose fordult elő, hogy értetlenül bámultak volna:). Csak érzék kell hozzá, mit lehet lefordítani, és mit nem. A kezdeti nyelvi nehézségeken túl lehet lendülni. Csak bátorság kell hozzá, és jön magától!

  • 2011.01.23 19:03:2535467

    Extra Hungariam non est vita... Sokat hallottam ezt hangoztatni. „Magyarország nélkül nem élet az élet, akármilyen sikeres is”. Ha valaki így érez külföldön, költözzön vissza Magyarországra. Szíve joga. Ma már ezt a döntést szabad akaratunkból hozzuk meg. Az ötvenhatosok helyzete még egész más volt. Ismerek én is régebbi emigráns magyarokat, de szerintem az ő „tragédiájuk” nem a meg nem élt magyar élet, hanem inkább az a tény, hogy az a Magyarország, ahonnan ők elmentek, oda már soha nem mehetnek vissza, mert minden változik.
    Sokan ezért nem költöznek vissza, mikor megtehetnék. Vagy megteszik, és megbánják.
    Én hiszek abban, hogy mindenkinek van otthona ezen a világon. Csak nem keseregni kell és föladni, hanem el kell indulni megtalálni.

    A posztírónak azt mondanám, élvezze ki a babavárást. Teljesen normális, hogy ilyenkor fölmerül a „honnan jöttem és hová megyek” kérdés, és jó is tisztáznia a dolgokat magában. A gyerek nevelését én nem látnám a két kultúra, nyelv közti harcnak. Beszéljen a gyerekkel sokat magyarul, olvasson neki, adja át, amit ő kapott gyerekként. A kicsinek a többnyelvűség teljesen természetes közeg lesz. A többnyelvűség, több kultúra nem fosztja meg a családot semmitől, ellenkezőleg, gazdagabbá teszi.
    Ja, és az egynyelvű magyar gyerekek se mind szeretik a bejglit:))

  • 2011.01.23 19:52:25Megszűnt Felhasználó

    Egyet értek a felettem szólóval, ha valaki beszéli a másik nyelvét, akkor bármit el tud mondani. A postírónak az az egyik problémája, hogy a párja nem ismeri Dörmögő Dömötört, de ennek semmi köze a nyelvi különbségekhez, ez csak kulturális különbség.

  • 2011.01.24 06:47:16eMJe

    ekkora katyvaszt, ritka unalmas volt. Helgának, már ha létező személy, valószínű, hogy tényleg nem hiányoznak a nyelvi dolgok, hisz maga sem tud magyarul. ha megtanult volna, a poszt is érdekesebb lehetett volna...

  • 2011.01.24 08:31:51Puszpanya

    Mákos bejgli és mákos bejgli között óriási a különbség s nem azon múlik, h mennyire tisztán ejti valaki a szavakat. Aki ezt nem érti (vagy nem akarja érteni) annak ez nem fontos, de van akinek meg igen. Evvan.

  • 2011.01.24 14:44:57seholsevan

    Én értem, amit a posztíró írt, aki nem érti, olvassa el még egyszer és tagoltan.

    A nyavalya tud már az ízléseteknek megfelelni.

    Lúd lúddal, tyúk tyúkkal - ez jutott eszembe. Nem közhely, hanem bölcs népi mondás. Nemrég a házasságokat nemhogy nyelvi, de vallási különbségekkel sem tudták elképzelni. Aztán persze ma már másképp van. Rengeteg vegyesházasság volt körülöttem, amíg Erdélyben éltem. Érdekes élethelyzet, állapot, persze, s csupán némelyikük volt igazán sikeres. Mindamellett, hogy az ember amúgy is csiszolódik a másikhoz, még meg kell oldani egy csomó nyelvi problémát is. Mert a tudatunkat is a nyelv határozza meg.
    A magyar nyelvről elmondható, hogy erősen metaforizáló nyelv és nem tudom, a külföldi megérti-e, hogy nekem miért rózsás az arcom vagy a nagykutyák nem nagy kutyák és nem csontot rágnak. Érthető, amit mondok? Persze, hogy igen, mert magyarul mondtam. Na de nem tudom, mit szól ehhez a portugál. Jóóó, jóóó, lehet másképpen is beszélgetni, meg a hétköznapokban sem beszélünk egymáshoz virágnyelven, sem mindig elmélyülten még azzal sem, akivel ugyanazt a nyelvet beszéljük, de az is biztos, hogy külföldi szerelmünk soha nem fog hozzánk szerelmes verset írni a magunk nyelvén... konklúzió ezekből pedig nincs. A gyermek - kívánom - találja meg majd helyét a világban. Legyen nyitott, két kultúrával gazdagabb és legyen erős kettős identitása, nyitott szeme, nyitott szíve és lelke.

  • 2011.01.24 15:23:07almost.heaven

    Szerintem klassz írás. Értelmes, érző, szellemes.
    Sok boldogságot a kis családnak, Helga!

  • 2011.01.25 17:46:55seholsevan

    közben? :)

SZÓLJON HOZZÁ!

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta