SZÜLŐSÉG

A dackorszak: a korlátok pozitív tulajdonságai

2011. január 17., hétfő 14:24 |

Mindannyian megtanultunk egyet s mást az elmúlt időben - a gyerek és mi, szülők egyaránt. Ugyanis megéltük (éljük) a dackorszakot, amelynek eredményeképp ma már gyakorlatilag bármely kilátástalan helyzetben képesek vagyunk kiborulás helyett feltekinteni és némán hívni az égieket. Néha a buddhisták jutnak eszembe, és mondom: „Én a béke vagyok.” És hogy a csöppség mit tanult meg? Azt, hogy van saját akarata.

Fotó: Mark Probst
Fotó: Mark Probst

Minden áldott jó gyerek és angyalarcú hercegnő szülei beleszagolnak egyszer, mit is jelent pontosan, amikor a gyerek először AKAR. Így, nagybetűvel, úgy istenigazából. Az akarásért magáért. Már elfelejtettük, mi is pont ezt tettük három és négy éves korunk között. De kérdezzük csak meg anyáinkat, szívesen elmesélik, hogy hát mikor először találkoztak az AKARAT megnyilvánulásával, bizony megszeppentek ők is. Pedig ebben aztán tényleg minden gyermeknevelési könyv és megbízható gyermek-tudász egyet ért. Tudjuk is, hogy eljő. Először mégsem vesszük a lapot. Magam, a párom, a szomszéd és az összes barátom-barátnőm elmeséléséből tudom, hogy ezen korszak megélése végül vérmérséklet kérdésévé válik. Főszerepben a NEM-ekkel.

- Mit akarsz? - Nem tudom. (De azt nagyon.) Ebben a helyzetben a párom volt a leghatékonyabb, akitől azt a segítő gondolatot kaptam, miszerint „ha a kötélhúzásból az egyik fél kiszáll, vége a játéknak.” Ez pedig mindig igaznak bizonyult.

Optimista és vígkedélyű emberek lévén, vidámra vettük a figurát (de csak miután tudatosodott bennünk, mától semmi nem az, mint ami tegnap volt.) Megértettük, hogy a gyerek mindent utál, amit tegnap még imádott, és bármit kérdezünk, az első válasz biztosan az, hogy NEM. Na most, amíg csupán az a kérdés, mit játsszunk, és ezt próbáljuk kisakkozni, nem gond. Viszont ugye ott vannak a hétköznapi reggelek például, amikor ember legyen a talpán, aki a tegnap még pikk-pakk reggelizést ma képes úgy jól megélni, hogy a reggelit nem kéri a csemete. Félretolja, én pedig feltűnés nélkül rápillantok a faliórára. Éppen tegnap beszéltük meg az óvónénikkel, hogy nem érünk be nyolckor, reggelit nem kérünk (tudom, mekkora dolog, hogy nem kell reggel hatkor kiimádkozni az ágyból, mint a postásnő gyermekét, aki fél 7-kor landol az oviban). Abban a pillanatban, ahogy kimondja, hogy nem kéri a szokásost, de mást sem, megérzed, egy súlycsoporttal feljebb kell lépned. Ráadásul edzés nélkül, helybedobbantásból. Ha udvarolni kezdesz, biztos bukás. Ha úgy csinálsz, mintha megmérgelődnél, hátha ráharap a tejbegrízre, és megpróbálod elvenni előle, éktelen ordításba kezd. Visszateszed elé, nagy levegő („én a béke vagyok...”) és rámosolyogsz. „Egyél drágám, mennünk kell, elkésünk, te a reggeli tornáról, én a...” Á, falra hányt borsó.

Mit csinálsz ekkor? (A kérdés nem költői, segítsünk a többieknek, akik még a paradicsomban élnek: TI mit csináltatok?!) Én minden reggel mást. Egyet tudtam, tisztelem a gyerekem, és imádom, de tizenkét perc múlva akkor is ki kell lépnünk az ajtón, ha gumimacik hullanak is az égből. Nálunk bevált, hogy ha nem kéred, odaadom a kutyusnak, nézd, hogy csóválja a farkát, alig várja, hogy megkaparintsa a reggelidet. Hatott. Máskor pedig nem. Volt bizony, hogy krokodilkönnyekkel kísérve adtam rá a kabátot, cipőt, és fogtam kézen. A kapuban megállt, angyali mosollyal: kérem a reggelimet. Eléguggolva megsimogattam. – Sajnos, a reggeli ideje lejárt, csillagom. Egyszer meg kellett ezt is élnünk, hogy tudja, hol a határ. Mert azt hiszem a dackorszak lényege, hogy a gyermek keresi a határokat. Ameddig el lehet menni, elmegy, és még egy kicsit tovább is menne, hiszen ha nem teszi, nem tudja meg, valóban itt a vége. Ebben az időben volt, hogy a vacsi utáni önfeledt játékot kellett befejeznünk. – Menjünk gyorsan fogat mosni, és ma három nagyon jó mesét mondok! – Nem akarok fogat mosni. Nem akarok aludni. Nem .. - Gyere kicsim, mert fogy a mese-idő, ha így haladunk, már csak két mesére marad időnk. Talán ez volt a leghatékonyabb és leginkább fájdalommentes trükköm. Mindig megmondtam neki, mi a határ, hiszen ha tudja, van igazodási pontja. De nem csak a korlátokat, mindent megpróbálok neki elmesélni, mert ha tud bizonyos dolgokat, akkor az biztonságot ad neki. Egy nagyon okos nagymama azt mondta nekem ebben az időszakban, amikor sokszor kellett a picinek megmutatnunk, hol vannak a korlátok: „a korlátnak pozitív tulajdonsága is van: neki lehet dőlni.”

Szépen, nap mint nap tanuljuk, mit lehet akarni, mikor és főként hogyan. Ha valamelyik nem stimmel, és a szép szó nem használ, egyezményesen van egy módszerünk. A kicsi gondolkodni megy. A „gondolkodóidő” sok mindenre jó. Eleinte erősödő hisztivel fogadta, de amikor kijött a gőz (ami mindannyiunknak jót tesz néha, így a gyereknek is), megnyugodott, és mivel tudta, hogy várjuk vissza, amikor ő úgy gondolja, jött is. Elmesélte, min gondolkodott, mire jutott, és mivel mindig tudta, miért megy gondolkodni, általában jól jövünk ki a dologból. Sokféle válasz jöhet, ezekből lehet tanmeséket, történeteket faragni, amelyek elmondják, mi mindent lehet tenni, ha akarunk valamit. Mi, felnőttek, egymás akaratát is jobban tiszteljük, amióta a kicsi megtanította, hogyan tiszteljük az övét.

Bár sokszor kiderül, hogy amit itthon nem, vagy nem úgy szabad, azt mondjuk a nagyinál lehet (akkor és ott fekszik le, amikor és ahol akar, nem kell fogat mosni, ha nincs kedve, és folyton tv-t nézhet), nekem az a fontos, hogy a gyermek úgy jön haza, hogy amikor belép az ajtón, azt mondja: otthon, édes otthon.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2011.01.17 19:04:11háténimmár

    Nekem mint alkalmi olvasónak tudnom kellene, hogy kié a gyerek, ki az író az életében és miért nem az édesanyjával él?
    Nem mintha nagyon érdekelne, de a szöveg megértéséhez szükség van rá, ha már ennyit végigolvastam.
    Ha jól rémlik, az sem derül ki, hogy férfi vagy nő írta (bár az abigél álnév elvileg árulkodó lehetne) így az sem derül ki, hogy édesapai avagy mostohaanyai avgagy egészen más státuszban kötélhúz az illető a nem megnevezett korú (de óvodás) egyénnel.
    És miután a cikk Index főoldalas, vélhetően nem én vagyok az egyetlen aki nem követi nyomon évek óta a cikkíró munkásságát. Pedig én több-kevesebb rendszerességgel benézek azért ide.

  • 2011.01.17 20:23:19oliv08

    Nyugi, én már konkrétan rákérdeztem, hogy akkor ez most hogy is van, de még mindig nincs fogalmam róla. Az egész írás nekem lóg a levegőben konkrétumok nélkül. Mint szinte az összes cikk itt. Kben remek ötlet a lejáró reggeliidő meg meseidő, én is ezt alkalmazom. Csak pici mese van, teljesen nem hagyjuk el a rendszer miatt. Egyébként a dackorszak már másfél éves korban is megkezdődhet.

  • 2011.01.17 23:11:07memo

    Én is alkalmi olvasó vagyok, de értettem a cikket.

  • 2011.01.17 23:50:05akkorisajuditvoltam

    memo - igen, de volt egy apró javítás, hogy értelmezhető legyen a dolog, oliv08 és háténimmár amiatt írtak, és persze javítottunk!
    judit

  • 2011.01.18 00:06:07háténimmár

    Akkor meséld el nekem kérlek, hogy az író nő vagy férfi, kije a nevezett gyereknek, aki miért nem az édesanyjával él és mennyi idős? Mármint a gyerek. Mert nem mindegy, hogy egy 2 évessel vagy egy 5 évessel alkudozol a fent említett módon.
    És nem mindegy, hogy egy gyerek életkori sajátosság miatt dacos/frusztrált, vagy azért mert pl
    a: elhagyta az anyja
    b: elváltak és az apa neveli
    c: elvette a gyámügy és nevelőszülőknél él, stb.

    nem a bulvárkíváncsiságom kielégítése a cél, hanem a cikkben leírtak értelmezése. Mert a fenti infók nélkül az egész egy értelmezhetetlen betűhalmaz, ráadásul még hosszú is. ÉS ha már rászántam magam az elolvasására szeretném érteni is.
    És többnyire nincs szövegértelmezési gondom.

  • 2011.01.18 00:08:28háténimmár

    akkorisajuditvoltam:

    Kérlek jelezd máskor ha javítva van, mert ha ez nem történik meg, nem jövök rá, hogy a többezer karakter közé rejtetted a válaszodat.
    A kommentekben válaszolni egyszerűbb, mert nincs kedvem végigolvasni újra. Így aki rájött a fenti kérdéseimre adandó válaszokra kérem ossza meg itt velem!

    Köszi előre is!

  • 2011.01.18 08:54:26netedd

    Sziasztok!

    Én rendszeres olvasója vagyok a Porontynak. Igaz, a régit jobban szerettem, de ide is benézek 2-3 naponta, és elolvasom a számomra érdekesnek tűnő írásokat. A hozzászólásokat is át szoktam futni, de legtöbbször csak meglepődöm, hogy mennyire rosszindulatúak az emberek.
    Szerintem ez a cikk aranyos volt, én értettem. Egy teljesen hétköznapi anyuka ír hétköznapi problémáról, kedves trükkökről, kedves stílusban.
    A javítás előtti verziót nem olvastam, szóval lehet, hogy volt egy kis gubanc a történetben...

  • 2011.01.18 12:05:52dexterke

    Ez mennyivel jobb írás, mint tegnap a pszichológusos elindulásos!

  • 2011.01.18 12:09:02akkorisajuditvoltam

    háténimmár: hisz most jeleztem:)
    a gyerek négyéves, egészséges, és bár nem a saját anyja neveli (a vér szerinti otthagyta a családot amikor a gyerek 2 éves volt), vele is van kapcsolata. De a dackorszak fenti (nem tudományos! olvasó által átélt!) leírásában nem az volt a releváns. Ha tudományosan akarta volna leírni Abigél (aki nő) a dolgot, bizonyára hozzáveszi ezeket a tényezőket is. Lesz majd olyan cikk, hamarosan ír gyerekpszichológus szakértőnk.
    így ok?

  • 2011.01.18 12:42:46oliv08

    De a tényezők a megértést szolgálják. A javított verziót nem olvastam, ritkán olvasom el a korábbi posztokat még egyszer. Hát nem semmi elhagyni egy kétévest!!

  • 2011.01.18 12:49:34akkorisajuditvoltam

    oliv08 - durva volt, ráadásul a sztorihoz hozzátartozik, hogy anyuka a válási tárgyaláson jött rá, hogy ahhoz, hogy valóban (sok) pénzt kapjon, meg kellene tartania a gyereket...

  • 2011.01.18 13:08:57oliv08

    Megérne ez is egy történetet.

Blogok, amiket olvasunk

JEGYZETLAP Posztnyár szindróma

Ha csak sóhajtozunk, és utáljuk, hogy vége, egyre nyomorultabbul érezzük magunkat. Négy lépés, hogy a szeptembert is élvezni tudd!

STÍLER Netes szépségdilik: ezeknek ne dőlj be

Ha nem akarsz úgy kinézni, mint egy cirkuszból szabadult bohóc, ne a csodatévő appok képeinek higgy, hanem a tükörnek. Az ugyanis nem halványítja el a bőrhibákkal együtt a sminkedet is.

HOMÁR Fifikás, de bebukott parkolóteszt budán

Jó napot, miért büntetnek meg, ha még a fizetőövezet kezdetét jelző tábla előtt parkolok, a nem fizető zónában? Csak. Parkolócég, 12. kerületi módra.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta