Az öt leghülyébb ajándék gyerekeknek

Most hagyjuk azt, amikor édesapám úgy 12 éves koromra hazahozott egy műanyag madzag végén ugató szőrös műanyag kutyát. Igazán nem bosszúból csináltam, de pár éve apu új családjába érkezett kiskorúnak én viszont dobfelszerelést vettem, és amióta Ádám megszületett, rettegek Apu retorzió fedőnevő ajándékától. Eddig nem jött. De vannak ezeknél sokkal rosszabb ajándékok. Például az, amit a fiamnak vettünk az idén.

EGY

És még azt hittük, ez lesz a tutijó ajándék. Szép is, nagy is, gyönyörű mentőautó hordággyal sebesülttel, röntgenkészülékkel, sofőrbácsival. Mint az gyors közvéleménykutatásomból kiderült, a hasonkorú, 2-5 éves gyerekek ezzel kiválóan eljátszanak, megy a szerepjáték, a történetmesélés, gondoltam, játszunk majd kórházasdit, megmentősdit, bármit, amit a Tesz-Vesz szótárban és a többi könyvben olvasunk, és ha beindul a nénózás, hát majd csak abbahagyja a gyerek. Na nem a nénózás lett a legnagyobb baja a dolognak.

Az autón ugyanis nincs sziréna, attól nem tartottam. Amúgy is csak olyan játékot veszünk a gyereknek, amelyik ha zenél, halkítható, kiváltképp, mikor megláttuk unokatestvéreméknél a

KETTŐ

fedőnevű játékot, egy egyébiránt rendkívül jó kiállású műanyag vasalót, amelyik valami rejtélyes oknál fogva bődületes hangerővel a Jingle Bells-t trillázza. Hogy miért pont azt, senki nem tudja, viszont tekintve, hogy a gyerekek ezt telefonnak használva folyamatosan a fülükhöz tartják, gyors terelét követően a vasaló a polc tetején landolt, és onnantól kezdve valahányszor Petiékhez mentünk, rohamosztag-szerűen mentem a gyerekszobába és tettem el a vasalót.

De vissza EGYhez

Az az átok mentőautó ugyanis lendkerekes. És a mi gyerekünk nem szerepjátszik vele. De nem ám. HANEM TOLJA. Maga előtt. És a lendkerék olyan hangosan dübörög, hogy csodálom, hogy az alattunk lakó még nem kérte ki magának a Pokol Angyalai motorkerékpáros szövetség hajnali dorbézolásait. Gyerek terel, mentőautót párnába rejtve rohan a fürdőszobába, ahol Apával és néhány csillagcsavarhúzóval közösen karácsony szent estéjén szétfeszegettük a járművet, ádáz tekintettel keresvén benne a kiveendő lendkereket. És nem sikerült. Gyerek tehát időnként megkapja a mentőt, olyankor megpróbálok vele játszani, és eljátszom, hogy most kell a sebkötöző, de a mentő hangja (és a tolási technika) nem csillapodott. Sebaj. Legfeljebb rápadlószőnyegezünk a parkettára.

HÁROM

Ez Lucababa kedvenc játéka. Meg az én fiamé, ha Lucáéknál vagyunk: egy rózsaszín zsiráf/hosszú nyakú orrszarvú/rhododedron, amelyik, ha megnyomjuk a lábát, nyakát ingatva elkezd valamit énekelni, de vagy csak a vietnámiak értik, mit énekel – vagy ők sem. Olyan hangon beszél a dolog, mint egy degenerált játékbaba, és bár egyetlen szavát sem sikerült még kivennünk, az a tipp, hogy a nyelve angol, amit egy kínai kislány énekel fel, aki sem angolul, se – koránál fogva – kínaiul nem beszél.

NÉGY

Ki gondolná, hogy egy ilyen gyűjtésbe belekerül a legegyszerűbb favonat?! Szép, színes vonat, azt hittem, tökéletes lesz az én vonatimádó fiamnak. Aztán kiderült, hogy jó-jó, hogy a vonatra rá lehet rakni a lyukas fakockát és háromszöget, viszont ha nincs rajta semmi, a vagononkénti 3-3 kiálló pálca olyan veszélyes, hogy egy pillanat alatt kiszúrhatja a hadonászó gyerek szemét. Csodálom, hogy még kapható. Úgyhogy vonat ment, mi meg itt ragadtunk egy csomó lyukas háromszöggel. Meg kockával. Kéri valaki?

ÖT

Szintén fa. Még egész kicsi volt a gyerek, amikor kinéztem neki egyéves szülinapjára egy játékdobozt, minden oldala egy másik készségfejlesztő játék, óra, formakereső, rajztábla, van benne minden. De hogy a gyerek soha az életben nem fog harminc különböző formát megkeresni és bedobálni a harminc különböző lyukba, az tuti. És a tologatós meg kalapácsolós rész sem az igazi, legalábbis nekünk nem. Egy helyet azért megérdemel a listán.

Öt hülye játék. A gyerek meg még csak két éves múlt. Mi lesz itt később...?!

Ui: Természetesen ezek nem a létező leghülyébbek, csak a leghülyébbek azok közül, amit mi találtunk. Nem vettem bele a szintén karácsonyi ajándék szintetizátort, amelyik bár nagyon jó ajándék, beleépítetten is tartalmaz egy demófelvételt, amelyiken (na, mikor volt ez a szinti kapható?) Rick Astley csodás slágere szól. Más nem. Csak ez. Úgy lehet csinálni, mintha mi játszanánk. Szuper. De volt még beszélő oroszlán, amitől retteg a gyerek, vagy éppen a Pole Dancer baba, azaz a kis rúdtáncosleány, amelyről nem tudtam eldönteni, vajon hoax vagy igazi. És érdekes lesz később, vajon a tömeggyilkos GI Joe vagy az ufóölő Ben10 lesz-e a gyerek kedvence. Ha rajtam múlik, egyik sem. Remélem, rajtam múlik!

Oszd meg másokkal is!
Mustra