78 ezer forint - miért ennyiért dolgoznak a bölcsődékben?

Furcsa lehet ez a felhívás itt a Porontyon, de nem tudtunk mást tenni, mint kiállni a bölcsődei dolgozók mellett. Ugyanis azt szeretnénk, hogy gyerekeink jobb ellátásban részesüljenek és a mellettük nap mint nap odaadóan dolgozók megbecsülést élvezhessenek. Ez a megbecsülés a jelen állás szerint elmarad. Politikusok, váljatok Michael Portillóvá!

Portillo

A bölcsőde a legtöbb gyermek elsődleges szocializációs helye, ahol a mintakövetéssel a kisgyermekek fejlődése felgyorsul: gyorsabban tanulnak meg beszélni, válnak szobatisztává vagy étkeznek önállóan. A gondozók a gyerek életkori- és egyéni sajátosságait, fejlettségét, pillanatnyi fizikai és pszichés állapotát, hangulatát figyelembe véve segítik a gyermek fejlődését nem ritkán napi tíz órán keresztül.

A Bölcsődei Dolgozók Országos Szakszervezete a napokban kiadott közleménye felhívja a figyelmet a bölcsődei alkalmazottak fizetéseinek az aránytalanságaira. A szervezet szerint ugyanis 2011-ben a bölcsődei dolgozók több mint felének a jövedelme a minimálbér (78 ezer Ft) és a szakmunkás bérminimum (94 ezer Ft) szintjén lesz, a 20-25 éves munkaviszonnyal rendelkező dolgozók illetményének országos átlaga nettó 79 000 forint. Tényleg ennyiből kell megélnie annak, akinek a munkáján részben az múlik, gyermekeink hogyan is élik első éveiket?

A szakszervezet egyben felhívást is intézett a politikusokhoz: cseréljenek egy hétre! Idézem:

“Szervezetünk tagjai felajánlanak egy cserét, az állást halmozó nagykeresetű döntéshozóknak, hogy megtapasztalhassák, hogyan lehet a túlzsúfolt intézményekben, naponta több mint 400 kg-ot emelve, hajolva, guggolva, fél életet a szőnyegen töltve, jókedvűen, odaadóan, felelősségteljesen kisgyermekeket nevelni. Mindezért cserébe pofátlanul alacsony bérezésben részesülni; ebből számlákat fizetni, megélni; fiatalként az életben „elindulni”, gyermeket vállalni, vagy idősebbként támogatni a már kirepült, de életet kezdeni egyedül nem tudó gyermekeiket.”

Jó pár évvel ezelőtt Nagy-Britanniában is felajánlott egy érdekvédő szervezet a politikusoknak egy hasonló cserét: egy hetet kértek tőlük egy szingli kismama bőréve bújva, juttatásaiból megélve. A feladatra ott akadt is vállalkozó szellem: a konzervatív Michael Portillo, aki akkoriban igencsak esélyes volt a pártvezetői szerepre (és nem ezen az eseten múlt, hogy nem sikerült neki).

Portillo egy hétig egy fiatal anyuka illetménye (80 font) mellett a hölgy négy gyermekét és két munkahelyét is megkapta. A politikus transzformációjának hetét – magyar politikusok, figyelem! – végigkövette a BBC2, és a műsor hatalmas nézettséget és természetesen elképesztő népszerűséget hozott.

Én még akár drukkolnék is egy olyan magyar politikusnak, aki ezt végigcsinálja. Portillo ugyanis nem csak jóval ismertebb és népszerűbb lett a vállalás által, de a dolog eredményeképpen Angliában megnövelték az ilyetén szociális juttatásokat... Úgyhogy most akkor megismételjük: belevaló politikus kerestetik! Aki egy hétre bölcsődei gondozónővé válik, azt a Poronty egy héten át minden nap leköveti, a hét végeztével kitünteti és indokolt esetben "A Poronty Hőse" plecsnivel ékesíti. Jelentkezni a divany@divany.hu emailcímen lehet.

Oszd meg másokkal is!
Mustra