Amíg szoptattam, alig volt szex

Zanza!

Egy valamiről sehol egy szót sem szólnak a leendő szülőknek: ez a szex. Pontosabban a szex hiánya, amitől a férfi szenved. Sehol nem említik, hogy amíg a gyerek szopik, a hormonok olyannyira irányítják az anyát, hogy nem tud feleség lenni. Csak anya. Így van ez kitalálva, és a természet jól csinálja. Semmi szükség egy újabb terhességre, amíg szopik a baba.

Szerintem az a kismama, aki manapság rácsodálkozik azokra a dolgokra, hogy a teste megváltozik szülés után, vagy, hogy a csecsemő néha egész éjjel sír, amitől kimerült és ingerlékeny lesz az egész család, az a Marsról érkezett. Ezeket mindenhol leírják, újságokban, fórumokon, könyvekben.

Egyvalamiről azonban sehol egy szót sem szólnak: és ez a szex. Pontosabban a szex hiánya, amitől a férfi szenved. Sehol nem említik, hogy amíg a gyerek szopik, annyira a hormonok irányítják az anyát, hogy nem tud feleség lenni, csak anya.

Az első hat hétben kevésbé feltűnő a dolog, hiszen a férj tudja, a hatodik hét végén van egy kontroll vizsgálat, ahol a nőgyógyász kimondja a várva várt mondatot: lehet házaséletet élni, de tessék óvszerrel védekezni. Apuka boldog, neki mindegy, hogyan, de „azt” szeretné végre csinálni a feleségével, ami a gyerek érkezése előtt olyan magától értetődő és spontán alkalom volt hetente többször.

Anyuka is mosolyogva tér haza a vizsgálatról, ő igazából annak örül, hogy hat hét után egy egész órát emberek között lehetett, még ha ezek az emberek egy rendelőben ültek is, és egy újságba merültek, miközben ők is a sorukra vártak az orvosnál.

És akkor először érzi meg a nő, hogy egyáltalán nem kívánja a férjét.

Sőt, nem csak hogy nem kívánja, de azt se szeretné, ha megérintené.  A melléhez különösen ne érjen, az most valahogy egészen érzékeny, de nem úgy, ahogy azelőtt. A férfi kezének az érintése kellemetlen, hiszen az utóbbi másfél hónapban egy csecsemő szopott belőle folyamatosan.

Nem baj, mellek kizárva, különben is furcsa érzés, hogy akármikor elindulhat a tej belőle, inkább marad a szexinek egyáltalán nem nevezhető, de igazán praktikus kismama-melltartó.

Nálunk elég hamar egyértelművé vált, hogy a szexhez sehogy, semmilyen formában nincs kedvem. Fáradt voltam, álmos voltam, és dübörögtek bennem a hormonok. Nem tudtam kikapcsolni, hallottam, ahogy a babánk megfordul a másik szobában a kiságyban, hallottam, ahogy levegőt vesz. Lélekben nem a saját ágyunkban voltam, hanem a gyerekkel. Tudtam, hogy ez nem normális, de nem voltam képes máshogy viselkedni. Pedig annyira szerettem volna.

Felajánlottam a férjemnek, hogy legyen úgy, hogy csak neki jó. Csak ne kelljen ezzel a furcsa felnőtt szokással, a szexszel annyit foglakozni. Essünk túl rajta minél hamarabb, én is jól járok, ő is. Nem tetszett neki az ötlet. Eddig nem így csináltuk, most se akar „megerőszakolni”, vagy csak úgy rám mászni, különben is, nem kívánom már? Vagy már nem szeretem?

Úristen! Hogy juthattunk két hónap alatt idáig? A gyerek megszületése előtt teljesen normális életet éltünk, fel se merült ilyesmi se bennem, se benne. Erre tessék, nem vagyok képes lefeküdni a férjemmel.

Azt találtam ki, hogy napközben, amíg ő dolgozik, sokat gondolok majd az estére, esetleg valami lazább filmet is megnézhetnék a témában, hogy hangulatba kerüljek. Keményebb filmről szó se lehet, mi van, ha felébred a nyolchetes gyerekem, és meglátja, hogy az erkölcstelen anyja milyen filmeket bámul? Persze nem jött be, körülbelül olyan hatással volt rám, mintha a makákók életéről néztem volna ismeretterjesztő filmet.

A negyedik hónap körül már egy kicsit jobb lett, havonta egyszer nekem is volt kedvem. Már a férjem se akart elválni. Igaz, ezt az elválás dolgot soha nem említette, de láttam rajta, hogy szinte a falat kaparja kínjában, amiért a felesége egy ősanyává változott. Miután a gyerek fél éves lett, nem bírtam tovább, és hetente egyszer megittam egy deci vörösbort. Ez is jó hatással volt a házaséletünkre. A gyerek kilenc hónapig szopott. Egy héttel a szoptatás befejezése után a hormonjaim szépen visszaálltak az eredeti szintjükre, és azóta minden majdnem a régi.

Gondolkodunk a második gyereken. Mindketten tudjuk, mire számíthatunk, talán így könnyebb lesz.

Blogmustra