Gusztustalan babadolgok

Hogyan védjük meg újszülöttünket a bacilusoktól? Hogyan akadályozzuk meg azt, hogy a gyerek szemeteskukák tetejét emelgesse majd a kistesót simogassa? Miért olyan izgalmas a vécé belseje, és miért egyértelmű, hogy rögtön a mellékhelyiség után a kicsi cumiját fogja meg a gyerek? És akkor mikortól moshatjuk a gyerek kezét antibakteriális szappannal? És egyáltalán – miért aggódunk mi mindezen?

Attól a pillanattól kezdve, hogy megfogant, a baba megannyi rémséges kérdés középpontjába kerül: vajon eleget eszem-e, szedjek-e vitamint, meddig dolgozzak, miért mozog annyit, miért nem mozog, miért pont a vesémen ücsörög, miért nyomja a tüdőmet, befordult-e, miért igen, ja, és miért nem.

Második gyereknél ezek a kérdések gyakran nemhogy erodálódnak, de megtöbbszöröződnek, és olyan felvetésekkel bővítik a kismama paraszótárát, mint a vajon mi lesz, ha Bümbike fejberúgta a hugit (én speciel azonnal rohantam egy extra ultrahangra, mert tudnom KELLETT), vajon ártott-e neki a H1N1 oltás, vajon oltassam-e a nagyobbikat, minket, senkit sem. És ez még csak a dolog fiziológiás része. Mert születése után jön az Igazi Nagy Para: hogyan védjem meg a kicsit a kórokozóktól?!

Persze mi is felnőttünk valahogy, mi több, egészen emberszerűre sikeredve. Kétlem, hogy anyukám Domestosos törlőkendővel dörzsölt volna le minden felületet, ahova a gyerek (azaz én) potenciálisan kerülhetett. Bezzeg én így tettem, komoly fegyvertárral érkezve a kórházba, és bár akkor is éreztem, hogy van bennem nyoma a terhességi hormonoknak amelyek miatt átlag hetente átpakoltam a szekrényeket, leszedtem a függönyt és újra kimostam–vasaltam a babaruhákat, azért a szurokfekete koszréteg, amit a kórházi babataxiról leszedtem, engem igazolt. De mégis. Hazatérve nem tudtam megállni, hogy le ne mossam a kilincseket a látogatók után, sőt, a múlt héten végigmostam gyerekbaci-ölővel a fiam összes játékát, miután távozott az őt ünneplő gyereksereg.

Már Bümbike születésénél is megkaptam, hogy na majd a második gyereknél nem lesz ilyen. Mert volt sterilizáló, ami amúgy szerintem jó dolog, volt hordozható, ultrahangos cumisterilizátor, ami így utólag visszagondolva nem csupán hülyeség, de egyértelműen a ciki kategória, és persze volt a betárazott víznélküli fertőtlenítő gél, felnőtt és gyerek változatban egyaránt, amely nélkül nincs séta. Azután jött a Kiscsaj, aki születése után pár nappal olyan helyre kis gyomorfertőzést kapott a kórházban, hogy hetekig nyögtük – ebbe talán belejátszott az a csecsemősnővér, aki egyenesen leteremtett, hogy a mellpumpát minden egyes használat után le szerettem volna fertőtleníttetni, mondván „ne aggódjon már, Anyuka, a gyereknek semmi baja nem lesz egy kis bacitól!” Na persze. Úgyhogy a sterilizáló maradt.

De mindezeken felül úgy gondolom, a gyereket hagyni kell, hogy néha koszos legyen. Egyértelműen élvezi, nekem pedig ilyenkor mindig beugrik a 101 Kiskutya azon jelenete, amikor az egyik apró dalmatiner bizalmatlanul szagolgatja a kormot amelybe ugrani kell, és hátrafordulva megkérdezi: „Anya, tényleg lehet?” Mondjuk az én fiam soha nem kérdez ilyet. Csak megy. Tudom, ha túlvédem, az immunrendszere látja kárát. Ha nem védem, ő vagy a hugi. De vajon melyik a jó megoldás?

Oszd meg másokkal is!
Mustra