Nagy-nagy gyerekkori kedvencem volt Akszakov meséje: A bíborszínű virág. Egy elrongyolódott könyv lapjain maradt rám, és salátaként is tízszer újra tudtam olvasni még kamaszként is. A Disney Szépség és a Szörnyeteg c. rajzfilmje is ezt a kulturális toposszá vált történetet dolgozza fel.
Azt próbálom megfejteni, miben is állhat ennek a mesének a varázsa, szülőként milyen lehetőségeket rejt számunkra az olvasás, filmnézés utáni beszélgetés. A sztori a klasszikus irodalmi romantikából kölcsönözte főhősét, aki rokona a nevető embernek és Quasimodónak. Tipikus groteszk figura: rút, taszító külső és emberséges, vonzó, szép „benső” jellemzi – legalábbis Akszakovnál. És persze maga a történet az egymásra találásról szól, arról, hogyan is lehet beleszeretni valakibe, hogyan tudom kinyitni magam annyira, hogy utat találjak a másikhoz, és ő utat találhasson hozzám – a mára már közhellyé silányult bölcsességről, miszerint „jól csak a szívével lát az ember”.
Ízlés és pedagógiai felfogás kérdése lehet, hogy a mesekönyvet vagy a Disney-rajzfilmet részesítjük-e előnyben, de van néhány lényeges különbség a két történet között, ami az értelmezési lehetőségeket is megváltoztatja. A mesét felolvasva 4-5 éves kortól, önálló olvasásra érettségtől függően 7-8 éves kortól ajánlom, a rajzfilmet a helyenként burjánzó képi világ, és a dalok gyors ritmusa miatt kb. 6 éves kor alatt értelmezhetetlennek tartom.
A rajzfilm, annak ellenére, hogy a globálissá vált amerikai ízlést közvetíti, élvezhető szerintem, bár van néhány olyan elem, ami fölöslegesen tolakodott oda a „felnőtt világból”. Ilyen például Gaston rajongói tábora, a nagyon sztereotip „három szőke”, és az elmegyógyintézet korrupt vezetője. Sok báj és humor is van viszont a rajzfilmben, ami egy jó meséhez nagyon kell, pl. az elvarázsolt kastély személyzete tárgyformában is magán viseli emberi karakterjegyeit. Ebben a változatban Belle és az apja is kívülállók a falu világában: a fura feltaláló meg a könyvfaló lánya. Ez a meg nem értettség légkörét vonja köréjük, és ugyanannyira mások környezetük számára, mint a Szörnyeteg.
A Disney-mesében a Szörnyeteg saját szívtelensége miatti büntetésből kapja a rút külsőt, önhibája miatt bűnhődik, és ő az, akinek változnia kell ahhoz, hogy az átok megtörhessen. Belle az agresszivitása miatt ott is hagyná ígérete ellenére, mikor a sztori úgy hozza, hogy a szörny megmenti, és ezután szépen lassan kezdenek közel kerülni egymáshoz. Akár sztereotípiának is tekinthetnénk, hogy ebben a változatban a nő „civilizálja” a vad, erőszakos, indulatos férfit. Itt a Szörnyetegnek kell előbb igazi emberré válnia, önzetlenné, nyílt szívűvé, lemondásra késszé ahhoz, hogy esélye legyen külsőleg is visszaváltozni. És persze ez még nem elég, hiszen mindezek után a lánynak bele kell szeretnie – például azért, mert a könyvtár felajánlásakor már tudja, hogy valóban figyel rá, és ismeri őt. Külön erénynek érzem ebben a rajzfilmben, hogy nagyon jól bemutatja a tömegpszichológia működését egy hisztériakeltési folyamatban, mikor Gaston saját érdekeitől, féltékenységétől fűtve tüzeli a tömeget.
Akszakov meséjében a szörny önhibáján kívül bűnhődik, ő a klasszikus, tiszta szívű groteszk figura, aki a megváltó szerelemre vár. A lány szintén saját döntése következtében, apját kiváltandó kerül a szörny kastélyába megbecsült vendégként. A Szörnyeteg lelkének minden szépségét feltárja előtte, lesi minden kívánságát, mert beleszeret.
Az egyik, amit nagyon kedvelek ebben a történetben, hogy nem cizellálja, nem magyarázza, a lány miért és hogyan lesz szerelmes. Annyit ír, hogy a Szörny kinyitotta neki szívét, megosztotta vele gondolatait és érzéseit, ő pedig látatlanban megszerette. A próba ebben a történetben a hősnőre vár, akinek „pusztán” azt kell elviselnie, hogy akit kedvel, akit megszeret, az visszataszító külsejű… Fokozatosan hozzászokik ehhez is, kiállja a próbát, és mikor a Szörny belehalna abba, hogy nélküle kelljen élnie, akkor a szerelem megvallásával megtörik az átok.
A két történet közül a rajzfilm inkább a szelídítés folyamatáról, Akszakov meséje pedig a belső szépség erejéről, a szív, a lélek nemességéről szól. Olvasás és filmnézés után pedig csendesen mélázhatunk kis és nagy gyermekeinkkel arról, mi is az, ami igazán fontos az emberi kapcsolatokban.
