Mese, tánc, zene és képzelet találkozása: Apró Színház

Zanza!

Pár napja lelkesen ültem be az Apró Színház kisbuszába, akik Ormosbányára tartottak, hogy egy felolvasás után a művelődési házban bemutassák Trebla, a bárány című produkciójukat.

Október közepén azzal indultunk neki a napnak, hogy az Olvassunk együtt! elnevezésű kampány épp aktuális eseményén Parti Nagy Lajos és Hámori Gabi ormosbányai felolvasásán vegyünk részt.

A mozgalom lényege, hogy ismert emberek hátrányos helyzetű falvak iskoláiba látogatnak el, ahol saját maguk által választott mesékkel örvendeztetik meg a gyerekeket. A közös olvasásra építő programsorozat célja, hogy rengeteg ajándékkönyvvel segítse az iskolát és a gyerekeket, és nem utolsósorban serkentse a kicsik és családjuk olvasási kedvét.

Mint utóbb kiderült, némi szervezési hiba csúszott a számításba, így sikerült szerencsésen lemaradnunk a felolvasásról – ráadásképp el is tévedtünk, ám a közel 3 órás út alatt nagy örömömre megismerhettem az Apró Színház vidám társulatát.

A gyerekszínház nem mindig bábszínház

Bár első hallásra sokan azt hiszik, hogy bábszínházzal állnak szemben, az Apró Színház – bár gyerekeknek szól – ízig-vérig színház, ahol hús-vér színészek elevenítik meg a legkülönbözőbb kultúrák mesekincsét és hagyományait. „A különböző kultúrák autentikus hagyományaiból merítve egyedi formanyelv kialakítására törekszünk. A gyermekek képzeletét megragadva mesélünk nekik. Számunkra a színház a képzelet és a hatalom harca. Mindig bízunk abban, hogy a képzelet győz!” – szögezik le ars poeticájukban, és ehhez híven partnerként tekintenek a gyerekekre.

A jelenleg hattagú társulat egy összetartó, együttgondolkodó csapat, akik többnyire közösen hozzák létre minden egyes előadásukat az ötlettől a megvalósulásig. Ormosbánya felé a lányok (Tarján Veronika művészeti vezető, Üveges Anita, Csík Andrea és Bisztricsány Linda) például aTrebla, a bárány című darab cigány és indiai dallamait fújják, míg Budapest felé már a következő előadás dalai kacskaringóznak az utastérben.

A kibontott haj és az ördög aratta a legnagyobb sikert

Ez a fajta játékos hév a színpadon is jellemző rájuk: az ormosbányai előadáson már az első pillanatban leveszik a lábáról az izgő-mozgó gyerekközönséget, ahogy a halandzsának tűnő dalszövegek nyomán fokozatosan kirajzolódik előttük a történet. Az alsó tagozatos gyerekek lelkesen kommentálják a látottakat, folyamatosan nyüzsögnek, és a korlátozott technikai lehetőségek miatt csak félárbocon működő effektekre is őszintén rácsodálkoznak.

A két cigánymeséből összeforrasztott előadást Vidovszky György rendezte, és egy felnőtt számára is kétségtelenül kellemes élményt jelent – pláne, ha közben nézheti a csillogó szemű lurkókat, ahogy beszippantja őket az izgalmas történet. A legnagyobb felbolydulást a főszerepet alakító Tarján Veronika kibontott haja, a plafonon végigfutó égők fénybeborulása, és az ördögöt megszemélyesítő Harsay Gábor hatásos belépője kelti. „Kaptunk egy bizonyítékot arra, hogy a díszlet átvarázsolja a teret és fények nélkül is működik” – mondja az előadás után Tarján Veronika, aki társaival együtt örömmel nyugtázta, hogy egy technikailag kevésbé szerencsés helyszín is tökéletes színtere tud lenni a produkciónak.

Komoly volt a színház

Ezt bizonyítja, hogy a színészeket autogramkérők is megtalálják, az egyik kislány pedig mindenféle zavar nélkül borul Bisztricsány Linda nyakába egy „Jó volt a táncotok!” felkiáltással. Egy kisfiú többször, hangosan konstatálja, hogy „Komoly volt a színház”, míg egy másik lelkesen meséli, hogy neki az almák tetszettek a legjobban. Az alkotók szerint azért is öröm egy ilyen helyszínen játszani, mert a gyerekek itt közelebb vannak a természethez, így „tovább maradnak gyerekek”, sokkal aktívabbak egy-egy ilyen előadás közben, mint azok a társaik, akik esetleg már hozzászoktak az ilyen eseményekhez.

Az Apró Színház csapata jelenleg az Új Színházban januárban bemutatandó Mocsármesék című produkciót készíti elő, ám a színházi előadások mellett élőzenés táncházzal, hangszerbemutatókkal, játékos és kézműves foglalkozásokkal is várja a kicsiket. Az Apró Tér Gyerekprogram keretében emellett drámafoglalkozásokat is tartanak, mivel hisznek abban, hogy adott problémakörök, kérdések mesék segítségével jobban, mélyebben megismerhetők.

Blogmustra