Babavágyó - Repülj velem! (1.nap)

Zanza!

A léböjt első napja

Még tizenegy nap van hátra. A nagy elhatározással és egy bögre ízesítetlen zöld teával kezdtem a napot. Ez elég nehezen ment, mivel az utóbbi időben kissé cukrozott fekete teán szocializálódtam, de sebaj! Háromszor ittam nagy pohár alma-répa levet – saját friss facsarás, répa a kertből. A nap végére egész szertartássor alakult ki: répahámozás, almadarabolás, facsarás, leülni, meginni, élvezni, rögtön felállni elmosni a gyümölcsprést, mert ha beleszárad a finom szűrőbe a rost, Hétszűnyű Kapanyányi Monyók legyen a más hasán, aki kitisztítja onnan– egyszer elkövettem ezt a hibát, többet sem.

Fotó: Jug Jones
Fotó: Jug Jones

A gyömölcslevek között igyekeztem sok vizet magamba dönteni, meg némi üres zöld teát – ez utóbbit nem túl nagy sikerrel, lehet, hogy túl erős lett, nem esett jól. Eldöntöttem, hogy nagyon tudatosan fogok figyelni a testem jelzéseire, nehogy kárt tegyek magamban – ha azt érzem, valami nem jó a testemnek, finoman leállok. 12 napot tervezek az eredetei 14 helyett, mivel a 13. napon vendégeink jönnek ebédre – mégis illene velük megtáplálkoznom, amit nekik főzök. Főleg, hogy leendő Anyósomról van szó.

Hétfőn akartam kezdeni – Garfieldtől tudjuk, hogy mindig hétfőn kezdünk mindent – de a testemmel nem beszéltem meg kellőképpen, és egyetlen porcikám sem kívánta az önsanyargatást. Kevesebbet ettem, mint a megelőző napokban, hogy kicsit húzódjon össze az a poci, aztán ma – belevágtam. Délután 2-3 körül volt a mélypont: nagyon-nagyon éhes voltam. Azt hiszem, a háromszori gyümölcslé kevés, holnap négyet iszom majd. Igyekszem a számokat a mai magyar valóság által fogva tartott pénztárcámhoz igazítani. A répa egyelőre a kertből jön, az alma viszont a jég miatt rég lepotyogott, úgyhogy, azt meg kell vennem...

Szóval nagyon éhes voltam... igyekeztem mantrázni: mindig az első nap a legnehezebb, mindig az első... ommm... ommmm.... éhes vagyok... ommm... aztán még a második és a harmadik... ommm... onnan következik a csodák ideje... olvadó kilók, vékonyodó derék és szépen kisimuló has... tudom, többször megtörtént már... csak aztán hagytam elveszni a csodák eredményét. Na, de most másként lesz. Most nem csak rólam van szó, hanem Bencéről vagy Pankáról is... Ezért van szükségem arra, hogy megtanuljak repülni. Végre.

Hogy miért épp léböjt? Körülbelül 16 éves koromban – a rendszerváltás környékén – került a kezembe Oláh Andor: Reformkonyha című könyve. Ez volt az első ablak, amin bekukkantva a hagyományos magyar konyhán, menzán edződött kamaszénem először kapcsolatba került valami gyökeresen mással – főleg szemléletében. Azt hiszem, nála olvastam először a böjt áldásos hatásairól. Nemcsak egyszerűen fogyaszt, hanem tisztít, méregtelenít, megújítja a testet – és persze, ha az ember összeköti némi spirituális tartalommal – ahogy ez sok vallásban előfordul – akkor a lelket, szellemet is. „Felfelé” húzza az egész embert mindenestül.

16-17 éves voltam, mikor először léböjtöltem, ha jól emlékszem kb. 8-10 napig. Szegény Anyám hogyan élte túl, azt nem tudom... Valószínűleg vörös koboldokat látnék, ha a 16 éves gyerekem közölné, hogy most egy hétig nem eszik semmit, csak iszik. Persze akkor a gyümölcsprés – számomra – még csak a „nyugati világban” létező álom volt. Úgyhogy szépen szopogattam a hazai gyümölcsleveket – a gimnáziumi órák szünetében. Ezek a levek cukrozottak voltak, úgyhogy első próbálkozásom nem sikerült túl egészségesre.

Az évek során folyamatosan küzdöttem túlsúllyal, és időről-időre a csodaszerhez, a léböjthöz nyúltam vissza, mikor lendületes kezdetre, energiára, vagy arra volt szükségem, hogy kicsit jobban érezzem magam a bőrömben. Mikor anyagilag megengedhettem magamnak, néhány évvel ezelőtt szert tettem egy jó kis gyümölcsprésre, ami árában egy jó turmixszal volt egyenértékű. Előtte a bolti leveket iszogattam, csak a 100%-osakat vettem meg, ha tehettem, főleg bio leveket, ha nem, akkor a sima narancs, ananász, paradicsom, vegyesgyümölcs leveket, amiket higítottam kicsit általában.

Az eredmény soha nem maradt el. Egy 10 napos kúra alatt kb. a súlyom 10%-át vesztettem, ebből mindig 2-3 kiló visszajött, ahogy újra telítődött a tápcsatorna. És emellett is történtek kisebb-nagyobb csodák: javuló kedélyállapot, sokkal több energia, pozitív szemlélet, önbizalom, és annak a fantasztikus érzése, hogy MEGCSINÁLTAM! És újra meg újra megtanultam: a csodáért keményen meg kell küzdeni, de megtörténik, ha kitartok. Most ismét ebben bízom. Ismét itt a csodák ideje...

Bereniké naplójának második részét holnap olvashatjátok itt, a Porontyon!

Blogmustra