A Poronty konyhája: gyümölcsös sütik másfél órán belül

Többen kértetek egyszerű, gyorsan elkészíthető süteményrecepteket, így most ezek következnek. Olyanokat válogattam, amelyek gyümölccsel készülnek, és előkészítéssel-sütéssel együtt másfél órán belül megvannak, még akkor is, ha a gyerek a konyhában lábatlankodik. Igyekeztem a cukor mennyiségét mérsékelni, így a receptekben már az eredetihez képest lecsökkentett mennyiségek szerepelnek.

Holland almás sütemény (Rachel Allen recept)

Hozzávalók:

2 tojás
13 dkg cukor
egy vaníliás cukor
8,5 dkg vaj
75 ml tej
12,5 dkg liszt
fél teáskanál őrölt fahéj
fél csomag sütőpor
2 nagyobb méretű alma

holland almás
holland almás

A sütőt 200 fokra előmelegítem, egy kb. 20x20 cm-es tepsit sütőpapírral kibélelek.Az egész tojásokat a cukorral és vaníliás cukorral addig keverem elektromos habverővel, amíg habos nem lesz és a színe kifehéredik. A vajat a tejjel felolvasztom (mikróban a legegyszerűbb), hozzáöntöm a tojásos cukros keverékhez, közben folyamatosan keverem (itt már kézi habverő is elegendő). A lisztet a fahéjjal és a sütőporral összeszitálom – nem muszáj, de ettől lesz könnyed a sütemény – , majd beleforgatom a tojásos masszába. A tésztát a tepsibe öntöm, a meghámozott, vékonyra szeletelt almával kirakom, majd az előmelegített sütőben 20-25 perc alatt megsütöm. A tepsiben hagyom kihűlni, majd kockákra vágva tálalom. Elég kis adag, nem is emelkedik fel úgy, mint a piskóta, úgyhogy akinek nagyobb a családja, eleve dupla adaggal próbálkozzon. Készíthető körtével, málnával és esetleg nektarinnal is, lényeg, hogy ne túl lédús gyümölcsöt válasszunk.

A következő recept a clafoutis, vagy érthetőbb nyelven tejes pite, mely francia eredetű, de az Alföldön is készítenek hasonlót. Ez tényleg egy edényben, habverővel kikeverhető, a gyümölcsöt pedig csak a sütőforma alján el kell rendezgetni, ráönteni a tésztát és megsütni. Szerintem egy kisiskolás egyedül simán boldogul vele, és biztosan sikert is arat.

Hozzávalók

40 dkg meggy
4 tojás
8 dkg cukor
10 dkg liszt
2 dl tejszín
0.5 dl tej
egy evőkanál vaníliás cukor
csipet só
egy mokkáskanál fahéj
vaj a tál kikenéséhez

clafoutis
clafoutis

A sütőt 180 fokra előmelegítem. Kivajazok bőségesen egy laposabb tűzálló tálat, a kimagozott meggyet beleterítem. Ezután elkészítem a tésztát. Az egész tojásokat a cukorral és vaníliás cukorral habosra keverem, beleteszem a csipet sót és fahéjat. Hozzáadom a lisztet, csomómentesre keverem, majd a tejet és tejszínt is beleöntöm. Olyan lesz a végeredmény, mint egy sűrűbb palacsintatészta. Ezt a keveréket ráöntöm a gyümölcsre és kb. 30-35 perc alatt aranybarnára sütöm. Akkor jó, ha belül még remegős, de már nem folyékony.
Készülhet barackkal, szilvával, körtével, cseresznyével is (ez lenne az eredeti).

Körtés cobbler

A clafoutishoz hasonlóan egyszerű angolszász eredetű sütemény, érdemes kevés tejszínhabbal, egy gombóc vaníliafagyival, esetleg egy kanál mascarponéval a tetején még melegen kínálni

A tésztához:

10 dkg hideg vaj
10 dkg cukor
20 dkg liszt
1.5 dl tej/tejföl/tejszín (én tejszínt használtam)
csipet só
egy teáskanál fahéj
egy csomag sütőpor

A töltelékhez:

4 érett, de nem puha körte
5 szem szilva
egy evőkanál cukor
egy evőkanál liszt
2 cm gyömbér (elmaradhat)
egy teáskanál fahéj
vaj a forma kikenéséhez

cobbler
cobbler

A tésztához való anyagokat előbb robotgéppel, majd kézzel összedolgozom, majd hűtőben pihentetem (ez el is maradhat). A gyümölcsöket megmosom, a magot/magházat eltávolítom, a szilvákat elfelezem, a körtét hosszúkás hasábokra vágom. A körte héját nem hámoztam le, ez teljesen szükségtelennek bizonyult. Egy kerámia/jénai sütőtálat kivajazok, elterítem benne a gyümölcsöket, majd meghintem a kanálnyi liszttel és cukorral, rászórom a fahéjat, belereszelem a friss gyömbért, és a kezemmel kissé összekeverem, hogy a cukros-fűszeres liszt mindenhol érje. (A cukros-fűszeres liszt el is maradhat, de igen jó mártásszerűséget eredményez a gyümölcs alatt.) A tésztát rámorzsolom a gyümölcsre, vagy, ha olyan kedvem van, pogácsákat formázok belőle és ezeket teszem a körte tetejére. A sütőt 180 fokra előmelegítem, és a cobblert kb. 25-30 perc alatt megsütöm. Készülhet almával, kemény, de érett barackkal, csak körtével vagy szilvával.

Bónuszként pedig jöjjön az igazi házi almáspite, ahogy én szeretem, vékony omlós tésztával és sok almával. Ez a mennyiség egy kb. 20x30 centis tepsire elég.

Hozzávalók:

A tésztához:

30 dkg liszt
12 dkg hideg vaj
egy tojás
2 evőkanál cukor
egy evőkanál tejföl
csipet só

A töltelékhez:

6 nagy alma
3-4 evőkanál cukor
fahéj
fél citrom leve
2-3 evőkanál kekszmorzsa/darált dió/búzacsíra

baracklekvár
egész tojás a lekenéshez

A tészta hozzávalóit összegyúrom és a hűtőben egy-két órán át pihentetem. Ha ez megtörtént, a tésztát elfelezem és két akkora lapot nyújtok belőle, mint az a tepsi, amelyikben sütni fogom. Az egyik lappal kibélelem a formát, megkenem baracklekvárral, megszórom kekszmorzsával, dióval vagy búzacsírával, hogy a töltelék nedvessége ne áztassa el a tésztát. (Lehet zsemlemorzsa is, de ezek finomabbak.) A töltelékhez a megmosott almákat héjastól – vagy anélkül - megreszelem, a levüket szűrőben kinyomom (a levet a gyerekkel megitatom), a reszelt almát a fahéjjal, citromlével és tetszés szerinti mennyiségű cukorral összekeverem. A biztonság kedvéért még ezután is ki lehet nyomni a levét, ha úgy látjuk jónak. A reszelt almát a tésztalapon egyenletesen elosztom, a másik tésztalappal befedem. A tésztát felvert egész tojással lekenem, hogy szép aranybarnára sülhessen, és villával jól meg is szurkálom, nehogy a keletkező gőz megrepessze a sütemény tetejét. Előmelegített 170 fokos sütőben kb. negyven perc alatt megsütöm. Néha tojás helyett, ha spórolok, tejjel kenem meg, ugyanolyan szép lesz.

Zsuzsi főz

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek