Terhesnapló 7.0: A kismama autót takarít

Zanza!

19. hét

Fáradt vagyok. Késő éjjel értünk haza az egyhetes nyaralásból, ezer kilométert autóztunk hazáig tizennégy óra alatt. Sok volt.A mosógép megy, a bőröndök elpakolva, többtucat holmi szanaszéjjel. A gyerekeim eleget szunyókáltak az út alatt ahhoz, hogy reggel hét körül már mind ott ugráljanak az ágyunkban, én meg próbáltam elkeseredett passzív ellenállást tanúsítani, hogy legalább az ötödik órámat végigalhassam. A párom közben popsit mosott a legkisebbnek. Hálás vagyok az ilyen kis ráadás-percekért: az körülbelül minden reggelünkre igaz, hogy ő tér magához hamarabb és kapok még ajándékba legalább egy negyed órát.

Mindenki aludt egyet délután, csak a nagylányom nem, de ő rendes: még én is elmehetek pihenni, elfoglalja magát csendben. Kár lenne a mellemet verni, miszerint mekkora zseni vagyok, hogy erre megtanítottam: gőzöm sincs róla, hogy sikerült. Emlékszem, hogy az első alkalommal még a létezéshez is fáradt voltam, ezért közöltem vele, hogy én most aludni megyek, ő meg rajzolhat, nézegethet, játszhat néma csendben, de semmilyen szín alatt ne merészeljen zajt csapni vagy valakit felébreszteni. Betartotta. Csak a varrósdobozomat pakolta ki, szórta szét a gombostűket a földön, tekerte le a cérnák egy részét, stb. Irgalmatlanmód összevesztem vele. Másodszor a lelkére kötöttem, hogy felnőtt holmikhoz nem nyúl, kárt nem okoz, és azóta minden a legnagyobb rendben. Olyan négy és fél éves gyerekről van szó, aki súrolja a hiperaktivitást mozgásmennyiségben, elképesztően kreatív és önálló: még mielőtt kinyitom a számat, már fenn van a fa tetején, megkeveri a forró levest, kivág egy jópofa rajzot vagy egy bőrkanapét. És mégis hagyja az egész családot aludni anélkül, hogy bajt kavarna.

Délutánra maradt a Nagy Közös Program: a kocsitakarítás. Pár hónapja már megtettük ezt az ezer kilométeres utat, és szégyen-gyalázat, ahogy kinézett utána az autó, de éppen ezért nem akaródzott nekiesnem a pucolásának - hiszen hamarosan úgyis pont így fog kinézni. De most! Muszáj volt. Egy-két évig nem megyünk ilyen messzire.

Nos, a kocsi aljában centi vastag kosz. Alapanyaga ugyan natúr száradt sár, de jelentős mennyiségben tartalmaz kekszmorzsát. Kölesgolyót részben vagy egészben. Elszáradt virágot. Aztán a nagyobb darabok: koszos zsebkendők, belépőjegyek, blokkok, csokipapírok, végül az egész megspékelve kisautóval, csörgővel, üres műanyag flakonnal, kivétel nélkül mocskosan. Az oldalsó zsebekben a szemetek között CD-k, hogy melyik dobozban mi van, véletlenszerű.

Így aztán kihurcolkodtam a kertbe, porszívóval, portörlő kefével, rongyokkal, alkoholos spricnivel és három gyerekkel. Körülbelül három óra alatt végeztem el a bő órányi munkát. Ezúton emelem ki és húzom alá ötször: például EZ a sokgyerekes lét: csak olyasmi végezhető nappal, amire nem kell száz százalékban figyelni, valamint jóval több időre van szükség bármilyen művelethez, mint gyerek nélkül - szigorúan szorzószámokról beszélek.

Mindent egybevetve remélem, hogy a pereputty is élvezte a műveletet. Játszottak a kocsiban, ki-be hurcolták a játékaikat, néha megpróbáltak segíteni. Nincs önfényezés a végére: mivel én meg mocsok fáradt voltam, csak akkor nyitottam ki a szám, ha feltétlenül szükség volt rá. Azaz: fegyelmezési célból. De a kocsi legalább tiszta.

AMK

Ui: a pocakom egy kicsit már látszik.

Blogmustra