10. hét
+1 kg
A hét a szélsőséges időjárási viszonyok jegyében telt, méghozzá a Balatonon. Mivel a tavalyi nyarunkat a kórházban töltöttük, kimaradtunk minden hagyományosnak mondható programból, így tulajdonképpen most első ízben mentünk el úgy a baráti körünkkel nyaralni, hogy – ellentétben velük – mi már, mondhatni, halmozottan gyerekesek vagyunk. Összeszedtük hát a sátorfánkat, magunknak egy igen szerény méretű táskát, Benedeknek meg nagy nehezen egy csak háromszor akkorát, plusz a járulékok, hogy azért még mi is beférjünk szűkösen a kocsiba és elindultunk.
Mivel kifogtuk a hét legmelegebb napját, szinte logikus volt, hogy a légkondi elromoljon. Azon azért már meglepődtem, mikor a motor ventillátora is úgy döntött, hogy felmond, így aztán a felforrt hűtővíz ismételt utántöltögetésével jutottunk le Szemesre, délelőtt helyett éppenséggel délre.
A délután viszont remekül telt, Benedek imádta a kertet és a vizet, fel-alá rohangászott, merthogy már ilyet is tud, sikongatva, amitől először még nagyon boldog voltam, de ahogy szépen lassan érkezett a hétvégére beígért durva front, kezdett eszembe jutni, hogy mi volt az elsőszámú pont a „mit utálok a terhességben” listámon. Migrén. Igen hamar eljutottam oda, hogy csak adjon valaki egy kiskanalat, és lekaparom a fejem, de tüstént, és innentől az évszázad viháncolása kezdett kissé terhes lenni.
Van egy gyógyszer, amit direkt terhes és szoptató anyáknak találtak ki; kisdózisú és emiatt jól lehet adagolni. Mivel nem egy agyonreklámozott dolog, körülbelül féláron, és háromszor akkora kiszerelésben kapható, mint bármely más fájdalomcsillapító. Nekem a védőnőm ajánlotta még tavaly, és nagyon bevált, elő is szedtem, ami maradt, de persze otthon felejtettem a nagy kapkodásban.
Másnapra, az utolsó meleg napunkra, mikor még fürödhettünk volna, hogy bonyolódjanak kicsit a dolgok, Benedek összeszedett valami hasmenéses nyavalyát, én meg pucoltam, öklendeztem, és vártam, hogy mikor kapom el. A dolog hamar lecsengett, és csak két nappal később jött ki rajtam, úgyhogy nem kellett hazajönnünk: az eső szakadt odakint, mi vég nélkül társasjátékoztunk odabent.
A vég nélkül nekem azért nagyon is végesnek bizonyult, mert bár igyekeztem derekasan helytállni, az este tízes lélektani határt nem igazán tudtam érdemben átlépni.
Közben azért kiderült, hogy nemcsak a fáradékonyság, a stressztűrő képességem a béka segge alá süllyedt, a drága gyermek ugyanis állra esett egy szép napon és alaposan elharapta a nyelvét. Mikor öt perc múlva – neki már kutya baja nem volt – mostam a véres ruháját, egyszer csak levert a víz, nem kaptam levegőt, remegett kezem, lábam, aztán megcsapott a vérszag... és innentől rutinosan produkáltam azt a bizonyos nem várt rosszullétet, ami eddig szerencsésen elkerült. A gyomrom egész délután görcsben volt, aztán estére megnyugodtam, viszont lefekvéskor észrevettem, hogy rózsaszínű folyásom van.
Reggelre elmúlt, de másnap estére megint volt egy kicsi, és bár, nyilván a két dolognak nincs köze egymáshoz, de azért az ilyen jellegű izgalmakat a jelen állapotomban kihagynám. Az előző terhességem alatt emiatt pont nem kellett izgulnom, illetőleg, egyszer teljesen rendesen véreztem majdnem egy napig, de azt nem számítom, figyelembe véve, hogy mekkora bránerrel csinálják mifelénk a 12. heti UH-t.
Az érzelmi életem is eléggé bonyolódik mostanában. Néha, csak úgy, az éjszaka közepén , vagy egyéb kevéssé optimális időpontokban rám jön, hogy oooolllyan szerelmes vagyok, hogy csak na. Ilyenkor mindig elő kell vennem a reálisabb énemet, hogy meggyőzzem magam, hogy az ezt elszenvedő fél nem biztos, hogy örülne, ha felébreszteném. Sőt, még akkor sem kielégítően lelkes, ha a számítógépes játéka mellől rángatom el, hogy megosszam vele ezt a remek felfedezést. Én aztán általában szörnyűségesen felháborodom ezen a hatalmas hálátlanságon, és kinövesztek gyorsan még hat fejet a már meglévő mellé.
Az idegbajon, fáradtságon és az émelygésen kívül kezd már egyéb kényelmetlenségeket is okozni a terhesség, a hasam tudniillik elkezdett nőni. Nem is nőni, inkább egyszer csak előreugrott, egyik napról a másikra. Nem tudom, ez amiatt van-e, mert kevés idő telt el a két gyerek között, vagy eleve vacak a hasfalam, mindenesetre, mikor Benedeket vártam, ekkor még bőven semmi külső jele nem volt a jelenlétének. Ehhez jön még, hogy most, ha egy fél almát eszem, akkor is úgy felpuffadok, mintha eltüntettem volna egy vödör csülökpörköltet.
Ez a helyzet aztán felvet egy sor öltözködési problémát, mert rám jönnek ugyan a rendes ruháim, csak épp rövid idő után kényelmetlenek lesznek. A nyári terhesruháim ugyanakkor, amiket tavaly a terhességem végén hordtam, lecsúsznak, mihelyt kettőt lépek. Ehhez képest az még csak távoli probléma, hogy azok a téliek viszont, amiket ezelőtt a terhességem elején hordtam, még harminchatosak, most viszont az induló méretem nyolcas, és még mekkora lesz hat hónap múlva...
Nyuszómuszó
