Kanyarójárvány miatt nem tanácsos kisgyerekkel Görögországba és Franciaországba utazni

Zanza!

Kanyarójárvány van Görögországban és Franciaországban, ezért az ÁNTSZ azt tanácsolja, hogy a még oltatlan, 15 hónaposnál kisebb gyerekekkel ne tervezzenek a szülők utazást ezekbe az országokba. A magyar tisztiorvosi szolgálat pénteki közleményéből az is kiderül: mivel Magyarországon szinte teljes az átoltottság, illetve a védettség a kanyaró ellen, itthon nem kell tartani ettől a betegségtől.

Ha halaszthatatlan az utazás, a háziorvossal kell megbeszélni a teendőket. Egyes esetekben ugyanis az oltást 15 hónaposnál fiatalabb csecsemő is megkaphatja. Féléves korig ráadásul az anyai immunitás miatt a csecsemő is bizonyos fokig védett a betegség ellen.

Az ÁNTSZ közleménye szerint Magyarországon 1969 óta kötelező a kanyaró elleni védőoltás. 1989 óta két oltásból áll a kanyaró elleni védelem: az elsőt 15 hónapos korban, a másodikat 11 évesen kapják meg a gyermekek. Ennek megfelelően a 40 évesnél fiatalabbak legalább egy, a 28-29 évesnél fiatalabbak pedig két oltásból álló kanyaró elleni immunizációt kaptak. A közlemény szerint mivel a kanyaró igen ragályos betegség, a be nem oltott 40 évesnél idősebbek túlnyomó többsége a természetes módon szerezte meg a védettséget. Magyarországon egyébként 2001-ben diagnosztizálták az utolsó hazai eredetű megbetegedést, azóta évente 1-2 behurcolt esetre derül csak fény.

Görögországban év eleje óta 125 igazolt kanyarós megbetegedést regisztráltak, Franciaországban pedig májusig 1972 esetet. A francia egészségügyi hatóság szerint a járvány amiatt következett be, hogy a beoltott gyermek száma nem éri el azt az optimális szintet.

(Független Hírügynökség)

Blogmustra