Zokogott a család a szülőszoba előtt

A Poronty történetének legkönnyesebb szülésleírása érkezett a héten Böbétől, aki elmeséli, milyen lelki magasságokba emelkedett a szülés pillanatában és az azt követő napokban.

Bár végül császármetszésre került sor, de ezen már nem sírt senki. Te is szeretnéd megosztani szüléstörténeted? Küldd el nekünk erre a címre!

Ez a nap is úgy indult mint a többi... várakozással telve. 2010. Június 23 van, mára vagyunk kiírva. Semmi jele annak, hogy ma megérkeznél, de Te mégis másképp döntöttél. De kezdjük az elején... Mint az utóbbi 4 hétben, most is menni kell a kórházba ctg-re, meghallgatni a kis szíved dobogását, hogy minden rendben van-e. Mindig izgulok előtte, most sincs másként. Minden rendben a vizsgálaton, semmi jele annak, hogy szeretnél jönni. Doki bácsi megvizsgál, megnézi a magzatvizet, hogy tiszta-e. Ott is minden rendben. Mivel semmi jele annak, hogy érkeznél, ezért elindulunk haza. Haza? Dehogy! A laptopot megcsináltatni, ugyanis nem jó. Mire kiérünk a kocsihoz, furcsa fájdalmat éreztem a hasamban. Ez is csak jósló - gondoltam. Majd jött a következő a következő, a következő... Néztem az időt, és kereken 4 percenként jöttek. Erősek, mások mint eddig. Első feljegyzés: 13:55. Hazaértünk, lezuhanyoztam, hátha elmúlik... de nem!  Csak jöttek szabályos 4 percenként. Hívtam a szülésznőmet, aki éppen hazaindult volna, mondta, hogy mindenképpen induljunk be, megnéz.

Beértünk a kórházba, Férjem, Gabi, és Szüleim a tömött folyosón izgultak. Engem Etelka megvizsgált, és igen! Elkezdődött! Elkezdődött az, amire 9 hónapja vártam. Hamarosan a karjaimban tarthatlak, DRÁGÁM! Kiengedtek a szülőszobáról elbúcsúzni. Sírva omlottam Férjem karjaimba, akinek örök életemben hálás leszek, amiért mellettem volt életem legfájdalmasabb, egyben leggyönyörtelibb perceiben. Anyukám is velem zokogott, Aput is megöleltem.

Nem volt vesztegetni való idő, menni kellett. Gabi hozta a cuccaimat, és bezárult a szülőszoba fotocellás ajtaja. Befektettek a vajúdóba, ahol ctg-t kötöttek rám, és figyeltük a fájásokat, és a kicsi szíved dobogását. Minden rendben. Hamarosan jött doki bácsi, aki megvizsgált, majd burkot repesztett, ekkor 16:10 volt. Hatalmas erővel zúdult ki a meleg magzatvíz. Ekkor döbbentem rá, hogy nincs visszaút, ma ANYA leszek.

Jöttek, jöttek a fájások már 3 percenként, egyre erősebbek, egyre hosszabbak. Kimentünk sétálgatni a folyosóra, mikor jött egy fájás, bizony kapaszkodtam. Telt az idő... nem tudom, mennyi lehetett, mikor jött Etelka, és bekísért minket egy szülőszobába. Itt csak ketten voltunk Gabival. Illetve 3-an, de Te akkor még a pocakomban voltál. Betették a cd-nket is, és nagyon jó volt hallgatni és lazítani rá, megnyugtatott. Megkértem Gabit, hogy Anyu is hadd jöhessen be. Cseréltek. Jó volt, hogy velem volt. Beszélgettünk. Semmire sem emlékszem, ugyanis az idő pörgött, mintha nem is ebben a dimenzióban lettem volna. Gabi visszajött. Sokat kellett pisilnem menni, és mindig Ő segített nekem tolni az infúziós állványt, ugyanis kaptam oxitocint, mivel a méhnyakam nem akart puhulni. Ennek hatására iszonyatosan erősödtek a fájdalmaim, de semmit sem használt. Könyörögtem, hogy valamivel enyhítsék a fájdalmamat, valamit csináljanak, mert meghalok. Egyik vécés kalandom után olyan szinten legyűrt a fájdalom, hogy estem össze, levert a víz. Innen nem igazán emlékszem semmire, csak arra, hogy túl kell élnem. Már a vizsgálatokra sem emlékszem. Este 10:30 lehetett, mikor a következő vizsgálat alkalmával is változatlan volt a helyzet. Semmit sem tágultam, nem rövidült a méhnyak. Maradt az eredeti 2111. Ekkor megkonzultálták velem, hogy most Ők ajánlják az epidurális érzéstelenítést, hátha valami csoda folytán felpuhít. Jött is az anesztes doki, aki nagyon kedves volt. Megkaptam az epit, és mint aki újjászületett.... elmúlt minden fájdalmam.  Megkértem Gabit, hogy Anyu hadd jöhessen be megint. Jó volt beszélgetni, igaz, semmire sem emlékszem belőle. Tájékoztattak, hogy jobb is, hogy epit kaptam, mert ha esetleg császármetszés lenne a vége, akkor ebbe kaphatok fájdalomcsillapítót akár éjszaka is.

Nagyon hosszú ideig volt velem Anyu. Jó volt,  hogy velem lehetett.

Gabi mikor visszajött, hamarosan jött az utolsó vizsgálat ideje. Doki bácsi kézzel tágított. Teljesen eltűnt méhszáj, 4,5 ujjnyira nyitva vagyok. Viszont a szívhang lement 59-70-re, a szabályos 130-170-ről. Szülésznőm arcán láttam a félelmet, Gabi rettegve nézett. Nyugtattam, hogy minden rendben lesz. Aggódva néztem a monitort. Több gyógyszert (antibiotikumot is) kaptam, a vérnyomásom nagyon magas volt. Doktor bácsi meghozta az ítéletet: MŰTŐ. Őszintén, én fellélegeztem, mert tudtam, hogy minden rendben lesz. 1-1,5 órán belül megszülettél volna, ha minden rendben lett volna. Mint később kiderült, sehogy sem tudtál volna természetes úton megszületni, ugyanis a nyakadra volt tekeredve a köldökzsinór, ami már fojtott, ahogy csúsztál egyre lejjebb.

Ami rossz volt, hogy Apának még egy csókot sem adhattam, annyira gyorsan történt minden. Anyut is csak egy pillanatra láthattam ahogy eltoltak a fotocellás ajtó előtt.

A műtőben kaptam sokféle gyógyszert, fájdalomcsillapítót, nagyon nem voltam magamnál. Majd egyszer csak meghallottam, hogy: "A születés ideje: 00:54" És azt is, hogy most visznek el, megláthatlak. Azt az érzést elmondani nem lehet... Csak sírtam, sírtam, sírtam hangtalanul. Hallottam a kis hangodat, amint életed első levegővételével küzdesz. De sikerült! 3620 gramm, és 55 cm! Ez egy óriás baba! – gondoltam, majd elvittek. Nem is láthattalak, csak egy pillanatra.

1:45-kor toltak ki a műtőből, és mivel telt ház volt, ezért a vajúdóba toltak vissza, ahol másik 2 kismama (császáros) is volt. Majd hamarosan megérkeztél Apával és Etelkával, egy pár percre magamhoz ölelhettelek. Készült 2 fotó, de mennetek kellett. Mondanom sem kell, hogy egész éjjel nem aludtam semmit. Vártam a reggelt, hogy láthassalak. Éjjel 2x bejött egy másik anesztes, és adott abba a katéterbe (vagy mibe) fájdalom csillapítót. Jó volt, elmúlt minden fájdalmam.

Szóval megtörtént a világ legnagyobb CSODÁJA 2010. 06. 24.-én 00:54-kor! MEGSZÜLETTÉL, ÉLETEM!! Elmondani szavakkal nem lehet azt az érzést, amit azóta érzek. Most is itt szuszmákolsz mellettem, gyönyörűséges szép ÉLETEM!

Köszönöm Mindenkinek a segítséget, a biztatást, a kitartást!!!

Hosszú időbe telt, mire megírtam ezeket a sorokat, ugyanis könnyeim utat engedtek maguknak, és csak potyognak, potyognak... Sokszor elindulnak, már csak attól is, mikor Rád nézek, Szépséges Tündérem, Drága Kislányom!

ÖRÖKKÉ SZERETLEK!

Anya

Böbe

Oszd meg másokkal is!
Mustra