SZÜLŐSÉG

Terhesség és torna nem egyenlő terhes torna

2010. július 15., csütörtök 18:13

Mondjuk inkább azt: sport, mozgás, aktív életmód a terhesség alatt. Erről lesz ugyanis szó és ez a kérdés jóval többet boncolgat annál, mintsem hogy járjunk-e Zsaklinhoz terhes jógára, mert Évi barátnőnk esküszik rá, hogy neki köszönheti a mindössze 8 kilós súlygyarapodást, ráadásul a pocakmanó is imádta, s minden bizonnyal emiatt alszik minden este héttől reggel nyolcig már két hónapos kora óta.

Régen az volt...

Egészen biztos vagyok benne, hogy sokan úgy gondolják, mekkora felesleges baromság már ez is, bezzeg anyáink kibírták sportolás nélkül azt a kilenc hónapot, de ezek a mai nők csak az alakjukkal törődnek, mondjuk nem is csoda, hiszen harmincon felül szülnek és akkor már nem olyan rugalmas a test, nehezebben alakul vissza, szóval van mit félteniük, mert egy-két gyerek után jól szétfolynak, apa meg lelép Edinával, akinek tökéletes testén büszkén feszül a csipkés lila fehérnemű.

Ám van a régennek az a fokozata, amely még anyáink ideje előtt volt, menjünk csak vissza úgy laza 100 évet. Akkoriban a terhesség nem igazán befolyásolta a várandós nő tevékenységét, de meg kell említeni, hogy maga a tevékenység társadalmi rétegenként nagyon eltérő volt. A parasztasszony továbbra is hajnalban kelt a tehenekhez, megemelte a tejes vödröt, kapált, kévét kötött, az úriasszony tovább egrecéroztatta a személyzetet, lovagolt vagy bridzspartit tartott, esetleg az utolsó trimeszter fele már nem annyira élt társadalmi életet és nyilván megtehette, hogy többet pihenjen.

Kímélő életmód, speciális diéta, sok alvás? Ugyan már. A gazdagok luxusa volt. A többi asszony pedig... ha bírta a méhe, megszületett a baba, ha nem, elvetélt vagy koraszülött picurit hozott a világra, minimális túlélési eséllyel.

Mindez akkor kezdett változni, amikor a fizikai munka nehézségi foka csökkenni kezdett, mind a háztartásban, mind pedig a gyárakban/földeken. Időben úgy az '50-es, '70-es évektől, térben a világ fejlettebb részén, Észak-Amerikában és Európában elsősorban. Ezzel egyidejűleg megjelentek az első fogamzásgátlók is, legálissá vált az abortusz, kevesebb gyermek született, ellenben jobb eséllyel indultak az életnek. Fontos társadalmi érdekké vált, hogy a vállalt terhességek minél nagyobb valószínűséggel fussanak ki teljes terminusig és a születendő babák minél erősebbek, egészségesebbek legyenek. Elindult hát (fejlett)világszerte a kímélő életmód propagandája a kismamák felé.

És mint minden nagy változásnak, ennek is voltak szélsőséges megnyilvánulásai, voltak, akik félreértették az orvos/védőnő magyarázatát, vagy egyszerűen nem gondoltak bele abba, hogy a ló túlsó oldalának is vannak árnyoldalai. Néhány évtized lepergett és tisztán láthatóvá vált, mennyi komplikációhoz vezethet az inaktív életmód, mennyire nem segít sok esetben a teljes pihenés, sőt, végzetes végkifejlethez is vezethet.

Ezért indult el egy új mozgalom megint, mely ezúttal a középútra próbálja terelni a kismamákat (az más kérdés, hogy ezt is sokan félreértik, vagy csak azt hallják meg belőle, ami az ő életstílusuknak megfelel).

Miért?

Ezután a „rövid” bevezető után nézzük, MIÉRT jó sportolni, mozogni a terhesség alatt, miről próbál meggyőzni minket idióta brittt (amcsi, kanadai, belga, svéd, magyar) tudósok hada.

-        A mozgás minden életszakaszban egészséges, hiszen hozzásegít a jó egészséghez, márpedig egészséges kismamában jobb eséllyel fejlődik egészséges baba.

-        A terhesség alatti indokolatlan-három felkiáltójel- súlygyarapodás is megelőzhető, értelemszerűen a terhesség utáni visszaváltozás is gyorsabb, könnyebb lehet.

-        A testi épségünk mellett a lelki harmóniánkra is jó hatással van a mozgás. Ez pedig nem utolsó szempont, mert a terhesség alatt zajló hormonális változások sajnos sok kismamánál ingadozó hangulatot eredményeznek, ritkább esetben depresszió is kialakulhat. A mozgás bizonyítottan segít a depressziós tünetek enyhítésében, sőt, bizonyos esetekben sikerül csupán ezzel a „kezeléssel” tünetmentessé tenni a pácienst. Természetesen ezt minden esetben, pocakkal vagy a nélkül, a kezelőorvossal egyeztetni kell!

-        A mozgás serkenti a vérkeringést és ennek annyi pozitív következménye van, hogy nem is tudom, hol kezdjem a felsorolást.

Jobb keringés = több oxigén az anyának =több oxigén a babának = optimálisan fejlődő baba.

Jobb keringés = kevesebb vagy enyhébb fokú kellemetlen terhességi tünet, mint pl. fejfájás, állandó fáradtság, aluszékonyság, hajszálerek repedése, aranyér, székrekedés.

Jobb keringés = kisebb esély a toxémiára.

-        A rendszeres mozgás egyéb terhességi kockázatok esélyeit is bizonyítottan csökkenti, úgymint magas vérnyomás, terhességi diabétesz.

-        A sport megőrzi izmaink jó állapotát is, amire az egyre növekvő teher cipeléséhez különösen nagy szükségünk van.

-        fitten és egészségesen gyorsabb lefolyású szülésre számíthatunk: a terhesség alatt közepesen intenzív sportot folytató nők átlagosan 20 perccel rövidebb idő alatt szülnek.

-        Jobb az állóképességünk, jobban bírjuk a terhelést még a harmadik trimeszterben is.

-        Bizonyítottan több az időre érkező baba azok közt, akik aktív életmódot folytatnak a babavárás időszakában is.

Hogyan?

Itt két csoportra kell osztanom a kismamákat: azokra, akik a terhesség előtt is aktívan sportoltak és azokra, akik hanyagolták a mozgást, legalábbis egy jó ideje, de most aztán jól meg lettek győzve.

SPORTOLÓ ANYÁK:

Nézzétek meg, hogy az általatok űzött sportnak vannak-e a magzatra nézve kockázatai, ha igen, mikortól, milyen mértékű mozgástól, stb. Ezt kissé lejjebb majd részletesen taglalom. Gondoljátok végig, hogy van-e olyan egészségügyi problémátok, mely miatt a terhesség alatti sport ellenjavallottá válik. Ha igen, váltsatok valami olyasmire, ami az orvosotok szerint is vidáman űzhető a terhesség alatt is. Itt esetleg érdemes kikérni több orvos/szakember tanácsát is, főleg, ha tudjátok, hogy saját dokitok konzervatívabb felfogású és biztosamituti alapon eltilt benneteket bármi-akármiféle mozgástól..., mondjuk ebben az esetben el kellene gondolkodni az orvosváltáson, mert nem fair a dokival szemben sem, ha az ő javaslataira fittyet hányva mégiscsak sportol a kismama..., de ebbe inkább nem megyek bele részletesebben, már így is sokat mondtam, hallgass a nevem.

Amennyiben zöld lámpát kaptok, folytassátok nyugodtan az eddigi mozgásformát, de már a terhesség legelejétől vegyetek vissza az intenzitásból. Vonatkozik ez a fitnesz minden elemére, magyarul: ne fuss olyan gyorsan, ne emelj akkora súlyt, ne nyújts olyan mélyen! Íííízi, lányok, íííízi.

Figyeljetek a test jelzéseire és fokozatosan csökkentsétek az intenzitást. Ezt még akkor is javaslom, ha egyébként űberszuperjól érzitek magatokat és simán kinyomnátok még 10 fekvőtámaszt. Nem kell.

NEM SPORTOLÓ (EDINA-POZITÍV) ANYÁK:

A terhesség nem az az időszak, amikor új mozgásformákat kipróbálni jó ötlet. Kivétel ez alól a kifejezetten kismama címkével felruházott jóga, torna, úszás, vízi aerobic stb. Ám ha ezekre nincs lehetőség, akár anyagi okokból, akár a helyi el nem érhetőség miatt, akkor sem szabad nagy sóhajtással nyugtázni, hogy hát igen, én nagyon szeretnék, de nincs rá módom (időm, pénzem, helyem).

Heti három alkalommal egy jó tempós séta, kényelmes cipőben és öltözékben, 20-30 percig, utána egy jó kis nyújtózkodás, esetleg némi légző gyakorlat, vagy könnyű súlyzós erősítés, nos, ez otthon is megoldható, vagy az utcán, parkban. Van, akinek bejön a terhes DVD, kicsit szét kell tologatnia bútort a nappaliban és hadd szóljon. De ne legyen lelkiismeret-furdalásotok, ha úgy jártok, mint Másutt és unalmasnak találjátok az egészet. Keressetek inkább partnert a városban, faluban és beszéljétek meg, hogy mikor mentek együtt gyorsgyalogolni. Optimális esetben ez a partner egy másik várandós anya vagy egy kismama, még optimálisabb esetben jó fej is, így aztán tuti lesz közös témátok és már várni fogjátok a következő gyalogtúrát, csak aztán a végén lehetőleg ne ajándékozzátok meg magatokat egy mekibörgerrel, mert nem csak a seggetek lesz akkora, mint a zamcsiké, de az ikutok is arra szintre fog lezuhanni.

A tempós séta persze helyettesíthető úszással, könnyebb terepen hegymászással, a terhesség korai szakaszában kerékpározással. Egy-két kilós súlyokkal végezhettek kar oldalsó, első emelést, vállból kinyomást, tricepsz/bicepsz gyakorlatokat. Nálatok is fontos, hogy figyeljetek a testetek jelzéseire. Mivel korábban nem igazán sportoltatok, nem biztos, hogy felismeritek, mi az, amit a szervezet teljesen normálisan reagál a mozgásra és mi az, ami a terhességgel kapcsolatos. Ezért, ha nem vagytok biztosak abban, hogy az itt-ott fájás normális reakció-e vagy sem, akkor inkább hagyjátok abba az adott tevékenységet haladéktalanul.

Mit ne?

A terhesség egész időszaka alatt kerülendő minden sport, aminek része vagy következménye lehet a RÚGÁS, ERŐS BECSAPÓDÁS, NAGY FOKÚ RÁZKÓDÁS, TÚL MAGAS PULZUSTARTOMÁNY. Ellenjavallott tehát a lovaglás, küzdősportok, extrém sportok, sprintelés, versenykerékpározás, mindenféle kontaktsport. Lehetőleg kerüljük a csapatos labdajátékokat is, természetesen egy Balatonparti homokban rohangáló laza röplabda más, mint egy betonos pályán a volt csapattársakkal lejátszott kézimeccs.

A második trimesztertől kerülendő minden olyan sport, melynek eleme a hirtelen, gyors indulás, leállás, fordulás, helyzetváltoztatás. Ilyenkor a kismama egyensúlyérzéke már nem annyira tökéletes, ezért elképzelhető, hogy rosszul számolja ki az ugrás/fordulás hosszát és nem egészen oda érkezik, ahova szeretett volna. Hasonló okokból nem túl jó ötlet kerékpározni sem. A has növekedésével a test súlypontja máshová helyeződik (sokkal előbbre), ez kihat a percepcióra is. Csak úgy kezdjünk bele mondjuk könnyű súlyzós gyakorlatba, hogy előtte megtaláljuk a stabil kiindulópontot és jól felmérjük, hogy a mozdulat útvonala valóban ott fog-e haladni, ahol az ember terhes lánya azt elképzeli.

Az utolsó trimeszterben már tényleg csak a nyugdíjas sportokat javaslom, úgy mint úszás, szobabicikli (nagyon jó az a változat, ahol a lábfejek a csípővel egyvonalban vannak), kellemes séta. Az úszáshoz még hadd tegyek annyit hozzá: a medencében való úszás ellenjavallt azoknak, akik tudják, hogy könnyen összeszednek mindenféle fertőzést az ilyen helyeken. Ám a természetes vizek sem minden veszély nélküliek. Jól nézzük meg, hol milyen víztisztaságú helyen fürdünk és arra is ügyeljünk, hogy ne az első nyári napon ugorjunk a habokba, hanem akkor, amikor már kellemes meleg a tó vize.

Ellentmondás övezi a terhesség alatti hasizmozást, bár abban mindenki egyetért, hogy a második trimesztertől a hanyattfekvés (támaszték nélkül) nem javasolt. Mivel a hasizom gyakorlatok nagy többségét hanyattfekvésből indítjuk, amondó vagyok, hagyjuk az egészet szülés utánra.

Kik ne?

Akármilyen előélete volt a kismamának, mindenképp egyeztessen a dokijával a terhesség alatti sportot illetően (lásd fenn). Az eddig leírtak egyenként is azokra vonatkoznak, akik teljesen egészségesen indulnak neki a babavárásnak. Mindenki más csak óvatosan, csak az orvos beleegyezésével!

Léteznek abszolút és relatív kontraindikációk, értsd:

SEMMILYEN SPORTOT NE VÉGEZZEN AZ, AKI

-        súlyos szívbeteg

-        kettőnél több spontán vetélést élt már meg

-        ikrekkel terhes

-        vaginális vérzést tapasztal

-        gyenge a méhszája

-        placenta praevia – azaz elölfekvő méhlepény – problémája van

Őket minden valószínűség szerint egyébként is veszélyeztetett terhesnek nyilvánítják, s számukra még a könnyű séta is végzetes kimenetelű lehet.

CSAK AZ ORVOS ENGEDÉLYÉVEL végezzen sportokat az, aki

-        magas vérnyomásban szenved

-        aenemiás

-        rendszertelen szívveréstől szenved

-        hirtelen túl sokat fogy vagy hízik

-        koraszülött babát hozott már korábban világra

-        méhen belüli sorvadással diagnosztizált babát szült korábban

-        túl magas testsúllyal és/vagy túl renyhe életmóddal vág neki a terhességnek.

MIKOR NE

Azonnal hagyja abba és haladéktalanul keresse fel orvosát az, aki a következőket tapasztalja a sportolás közben:

-        furcsa hüvelyi váladék

-        hüvelyi vérzés

-        hirtelen vizesedés az ar4c, kéz, boka tájékán

-        kitartó, súlyos fejfájás, látástorzulás, szédülés, ájulás(környéke)

-        puffadás, fájdalom és vörösödés az egyik lábon a vádli környékén (phlebitis)

-        a pulzus tartósan marad még a sportolás után hosszú idővel is

-        nagyfokú fáradtság, zihálás, mellkasi fájdalom

-        méhösszehúzódások, ha folyamatosan jelentkeznek

-        megmagyarázhatatlan alhasi fájdalom

-        túlságosan alacsony súlygyarapodás

Kiegészítésként még javaslom, hogy figyeljünk oda a megfelelő folyadék – nagy V, nagy Í, nagy Z (VÍZ) – mennyiségre. Öltözzünk kényelmes, sehol nem szorító ruhákba. Ne induljunk neki brutál szemét időjárási körülmények között a kinti mozgásnak. Ne haladjuk meg a közepes intenzitást. Vigyünk be megfelelő mennyiségű és MINŐSÉGŰ kalóriát, magunknak is és a babának is. Ez mind felkiáltójeles mondat lenne, de nem akarok én veletek kiabálni. Részletesen a táplálkozásba most nem megyek bele egyébként sem, mert már így is hosszú lettem, lőjetek már le. Köszi.

(Legközelebb a terhesség után maradt katasztrófa-állapot megszüntetéséről fogok írni)

cozumel

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2010.07.16 08:33:07cozumel

    LL

    a koriban es a sielesben rendesen benne van a nagyfoku utodes/becsapodas lehetosege :)
    csak hat annyifele sportot uznek az emberek, h lehetetlen mindet lista szeruen felsorolni

    Rosa

    jon-jon, de addig is, az altalanos javaslat 6 het huvelyi szules utan es 8 het csaszar utan
    HA nem volt komplikacio, tehat normal lefolyasu huvelyi/csaszaros szules volt
    es HA a doki rabolint
    es HA nem tiltakozik a szervezet.

  • 2010.07.16 08:53:40Zamat

    ez de jó volt, ilyet kérünk még, remélem már készül a következő:))), végre használható infókat tartalmazó írás!
    én a terhesség elejen még bicajoztam, nyomtam neki, mint az állat:), aztán egy lájtos kerítésépítés után bevéreztem és el lettem tiltva minden mozgástól, majd belezakkantam, bármit próbáltam csinálni, már rögtön keményedtem is(pl.felkeltem tettem kb. 3 lépést), ki is írt a doki, aztán egyszer elmentünk sétálni az embörrel és 1,5 óra séta után a keményedésem elmúlt, de addig azt hittem menten megszülök, ki a fene érti ezt?

  • 2010.07.16 09:01:17youdit

    Komolyan elgondolkoztam, mik azok az ikutok. A felesleges élcelődést én kihagytam volna.

  • 2010.07.16 09:08:22Brumibaby

    milyen ikutok?

  • 2010.07.16 09:10:05Farkasokkal táncoló

    IQ-tok?

  • 2010.07.16 09:15:24Silverveil

    IQ-tok, azaz eszed tokja gondolom!

  • 2010.07.16 09:21:18youdit

    :))))))))) Tudom, tudom, de nekem akkor is úgy hangzott, mint valami egzotikus északi állatfaj. Az ikutok más állatok élőhelyeit is elfoglalják, mint pl. üregelyukak, és előszeretettel keresik fel a zamcsikok fészkeit. Mekibörgerrel nem táplálkoznak... Bocs.

  • 2010.07.16 09:25:40anyamadár

    Már mióta vártam! :) Nagyon-nagyon jó!

  • 2010.07.16 09:54:48rath.dinen

    Én egy ványadt rozi vagyok, és mégis fájdalomcsillapító nélkül szültem 2 babát, és egyiket se kellett kinyomni belőlem. Szerintem ez nem függ össze, kevesen gyúrnak erős méhösszehúzodásokra :-)

    Viszont a terhességet és főleg a második utáni gyermekágyat tutira könnyebben viseltem volna, ha kevésbé ványadt vagyok.

    Most már rendszeresen tornázom, mert elértem azt a ványadtsági fokot, ami kényelmetlen.

  • 2010.07.16 09:59:07loreal

    cozu, én még mindig várom,hogy válaszolj....

    lehet a gépeket terhesen???

    Milyen gépet javasolnál???? Komolyan elgondolkodtam egy beszerzésén. Most lesz a szülinapom, szép kerek:((( Úgyis mindenki kérdezget,hogy mit szeretnék....és akkor bőven belefér a keretbe egy komolyabb....az ideális helyét is megtaláltuk tegnap este a párommal:DDD
    De én buta vagyok ehhez.....
    Ha gonolod, és nem akarod itt ezzel fárasztani a népet megtárgyalhatjuk priviben is. Már ha van erre időd,hogy nekem segíts. Köszi

  • 2010.07.16 11:15:44Veg_

    2010.07.16 08:32:46szösznyúl
    Ezzel még én is tudnék bicajozni + bele férne a cucc ha vásárolni kell, csak éppen hülyének néznének vele :D

  • 2010.07.16 11:50:40antiszociális exlúzer

    Tetszett a cikk, de egyvalami még nem egyértelmű: ha (a második trimesztertől) kerüldendő minden olyan mozgásforma, "melynek eleme a hirtelen, gyors indulás, leállás, fordulás, helyzetváltoztatás", gyakorlatilag csak a séta/otthoni tornázgatás/jóga marad, nem? Ezek vagy nem elég hatékonyak, vagy unalmasak és a négy fal közé zárnak.

  • 2010.07.16 12:26:18Rien25

    Antiszoci, ez így van.
    Rajtam sem véletlenül van plusz 9 kiló a sportsúlyomhoz képest, mert nálam csak a 10 km-es kocogás vált be mint karbantartó mozgás, na azt meg most nem lehet.
    De egyébként már a babavállaláshoz is fel kellett szedjek 5 kilót, mert olyan kevés zsír volt rajtam hogy a ciklusom össze-vissza volt, és csak 58 kilósan állt be rendszeresre.
    Teszem hozzá: alig eszem, mégsem fogyok nekem ahhoz kell a hosszú távú kocogás...

  • 2010.07.16 12:53:43szösznyúl

    2010.07.16 11:15:44Veg_

    Valakinek meg kell hoznia ezt az aldozatot, hogy aztan divat legyen belole :D

  • 2010.07.16 12:59:33Silverveil

    Nekem is tetszik ez a bicikli, bár gondolom nem egy olcsó darab, így nem lesz ilyenem hamarosan :)

  • 2010.07.16 13:00:05Veg_

    2010.07.16 12:53:43szösznyúl
    Végül is csináltam már magamból nagyobb hülyét is, ha közben jól éreztem magam a tevékenység közben :)

  • 2010.07.16 13:03:20Silverveil

    Veg,

    Ha nyerek a lottón, veszek egyet neked is és versenyezünk :))

  • 2010.07.16 13:10:42Veg_

    2010.07.16 13:03:20Silverveil
    Ok! Ha én nyerek, akkor is versenyzünk! :-D

  • 2010.07.16 15:36:07cozumel

    LOR

    a kardio gepek nagyon biztonsagosak a terhesseg alatt is, mar ha jo minosegut veszel.
    azt, hogy konkretan milyet, azt en nem tudom megmondani, de ha hezitalsz, akkor menj le egy konditerembe, es probalgasd ki oket, erezd, hogy melyik jon be neked leginkabb.
    markanevet meg azert sem mondok, mert egeszen biztos, hogy europaban mas markak vannak, mint itt.

  • 2010.07.16 15:40:13cozumel

    Antiszoci

    a lenyeg a GYORS helyzetvaltoztatason van, tehat szabad LASSAN mondjuk torzsforditast vegezni, vagy lassan setalni valtottlabu kitoresekkel.
    Nagyon sokfele gyakorlatot lehet vegezni a gyaloglason kivul, peldaul szabad fitneszlabdan kar/vall/hat/has edzest tartani.
    De csak olyan gyakorlatokkal, melyeknel mindket lab stabilan a foldon van, tehat az egyensuly gyakorlatok ertelemszeruen kimaradnak.

  • 2010.07.16 15:41:55cozumel

    Rath
    szerinted nem fugg ossze, a tudosok szerint, akik egynel tobb embert vizsgaltak, meg osszefugg.
    ha nem haragszol, most nekik hiszek :)

  • 2010.07.16 15:51:05cozumel

    Szosznyul
    guggolas, kitores mehet, csak sajat testsullyal, tehat sulyzokkal mar ne!
    ha kell, fal mellett vegezd a gyakorlatokat, es tamaszkodj meg, ha kell

    egy ido utan zavarni fog a hasad a guggolasnal, akkor mar inkabb csak felguggolasokat csinalj, ugy, mintha keszulnel leulni.

    es ha kemenyedsz, akkor azonnal hagyd abba!

  • 2010.07.16 16:04:46Ziebi

    Én is vártam már nagyon ezt a bejegyzést, jó lett :)

    Nekem csak az hiányzott, vagy csak elkerülte a figyelmemet, hogy azt írod, vegyünk vissza a sportból (durva kardi meg súlyzózás) már az első trimeszterben is. Mi van azzal az időszakkal amikor még nem tudod hogy terhes vagy?

  • 2010.07.16 16:30:39cozumel

    Ziebi

    azt az idoszakot amugy is a "mindent vagy semmit" idoszaknak hivjak (kb elso hat het), amikr meg egy IHB buli sem art, nemhogy egy kis edzes.
    A helyzet az, hogy ha akkor elmegy egy magzat, az mindenkepp elment volna valoszinuleg.

  • 2010.07.16 16:35:09Ziebi

    köszi, ez megnyugtató :)

  • 2010.07.16 16:56:36Nornyo

    Arról mikor születik majd poszt, hogy mi történik akkor, amikor az apukák "elkispapásodnak" viszont anyuka továbbra is jó bőr (Milf)marad? :D

  • 2010.07.16 17:34:34cozumel

    Nornyo

    azt nem en fogom megirni, de hogy lenne ra ezer komment, az tuti :D

  • 2010.07.16 18:11:52zolnaid

    Szia, jó a cikk!

  • 2010.07.16 18:46:37cozumel

    Szia Zolnaid, de reg jartal a P-n!
    csak nem nyaralni voltal?

  • 2010.07.16 21:08:46loreal

    cozumel,

    Hát pont ezzel van a legfőbb gondom,hogy hogyan döntsem el melyik az elég jó? Mert ugye az ár az nem mérvadó, anit az eladó mond a boltban az mégannyira, hiszen neki az a célja,hogy eladjon.
    Azt,hogy végülis mit szeretnék(ha ezek szerint mind végülis jó, hatékony,,stb) akkor az megy, Használtam már mindet.

    Na de lehet,hogy épp meg is oldósott a kérdés egy időre, anyós mondta,hogy ott áll nálla a sarokban egy origo, amit a pasija passzolt át neki és most épp ő nem használja:DDD

    Most akkor már csak egy utolsó kérdésem lenne...arra esetleg tudsz tippet mondani,hogy hogyan lehet felismerni azt amit TUTI nem jó????
    Köszi

  • 2010.07.16 21:24:32szösznyúl

    2010.07.16 15:51:05cozumel

    Koszonom, akkor igy fogom csinalni es vigyazok. Fenekre hizos tipus vagyok (lennek, ha hagynam :D), nem akarom elhanyagolni. Esetleg van mas gyakorlat, amit ajanlani tudsz?

  • 2010.07.16 21:47:58cozumel

    Lor

    en azt mondom, nem szabad netrol rendelni, vayg igen, de ugy, h elotte valami boltban kiprobalod.
    Egyszeruen latszik, ha nagyon gagyi...
    ha mondjuk eldontod, h elliptikus trener lesz, akkor nezd meg jol a kinalatot, es hasonlitsd ossze, hany fokozoatot tud, milyen a kijelzoje, milyen adatokat mutat, mekkora a sulya, es ugye mennyi garancia van ra...
    es kozepar kategoriaban mar eleg jokat talalsz, nem kell a legdragabbat venni, de az olcso tuti gagyi is lesz (mint ugye altalaban).
    Nezd meg, h a pedal milyen eros/gyenge muanyagbol van, nezd meg, h az egesznek a vaza stabil -e, vagy egy tusszentestol felborul. Nezd meg, h normalisan le vannak-e fedve a belso reszek, es hogy a muanyag boritas talalkozopontjai nem keszulnek e eppen elvalni egymastol.

  • 2010.07.16 21:52:34cozumel

    Szosznyul

    nagyon jo a fitnesz-labda guggolas, ezt nagy hassal is lehet, ha nem kemenyedsz be tole

    [link]

    labdat kiindulo helyzetben az alsohatszakasz-gerincgorbuletbe helyezd es dolj neki a falnak batran, a labak kb 1 meterrel a fal elott vannak, persze labhossztol fugg. remekul enyhiti a hatfajast is.

  • 2010.07.16 21:54:26cozumel

    Az is jo, ha a Jutyub keresojebe beirod, h prenatal exercise, es tuti egy csomo jo videot dob ki.

  • 2010.07.16 22:03:17loreal

    cozu köszi..ez már valami...holnap akkor lecsekkolom anyósét....és ha mégsem az lesz akkor ezek alapján próbálok okosan :DDDD

  • 2010.07.18 14:08:19kertedi

    Én - természetesen - terhesség előtt és alatt is tornázom. Ha nem tenném, borzalmasan fájna a hátam. Nekem a fittlabdás gerinctorna jött be, egy magyar dvd-s torna, ott kiírják, melyik gyakorlatokat ne végezzék terhesek.

  • 2010.07.18 14:44:14Brumibaby

    cozumel, ez a kitörés érdekes, én ezt soha, terhesség nélkül se tudtam kivitelezni, egyszerűen azonnal elvesztem az egyensúlyomat, akár előre, akár oldalra. Pedig minden fitneszedző szerint állat hatékony.

    A biciklit nagyon szeretem, csak az a baj, hogy ha olyan sebességgel megyek, ami érdemben felnyomja a pulzusomat, nem érzem magam biztonságban az úton.

    Nálunk, igaz, inkább az idősebb nők között (hihi, hát én is az volnék, vagy mi?) mostanában nagy divat a nordic walking - az se tűnik veszélyesnek terhesség alatt, mit gondolsz?

  • 2010.07.18 16:13:59cozumel

    Brumi

    az egyensulyerzek javitasa fontos eleme a fitnesznek, es hidd el, azon is lehet dolgozni :)
    mondjuk egy labon allast kell gyakorolni, ha mar jo fel-1 percig tudot tartani, az mar alap, abbol mar ki lehet indulni, mondjuk egy kitores fele.

    Kertedi

    na latod, ez ki is maradt: lanyok, a torna a hatfajast is enyhiti :)

  • 2010.07.18 16:15:09cozumel

    Ja, a nordic walking is jo, termeszetesn.

  • 2010.07.19 09:37:57whitemac

    Sziasztok!

    Az tudja valaki, hogy a vibrotréninget lehet-e használni szülés után?
    Mennyi időt érdemes várni?
    Vajon a tejem nem fog elmenni?

    Köszönöm!!!

  • 2010.07.19 22:46:47sirara

    Ikerterhesség is alapból kizáró ok?
    Engem az orvosom simán hagyott ikerterhesen terhestornára járni, sőt alapból veszélyeztetett terhesnek sem számítottam.
    (Tudom, hogy szerencsém volt, na, de azért szerintem, ha nincs semmi gond, legalább félidőig ikerterhesen is lehet terhestornázni, inkább akkor nem, ha már nagy nyomás van a méhszájon.)

  • 2010.08.05 17:12:40Bindra

    Sziasztok! Én a terhesség alatt kismama jógára jártam, utána pedig baba-mama jógára. Most kundalíni jógára járok, mert nagyon feltölt és kikapcsol a fárasztó napi rohangálásból.

    Ide járok:[link]

  • 2010.08.05 17:32:18Vakmacska

    A babának hogy tetszett? Őszintén szólva én nagyon kipróbálnám, bár utoljára lánykoromban jógáztam, akkor nagyon szerettem.

  • 2010.08.05 17:54:12cozumel

    Vakmacsek
    vidd el a gyerkocot, ha bejon neki, bonusz, ha nem, hat legalabb megprobaltatok!

  • 2010.08.05 18:04:01Vakmacska

    hihi, most baba-mama tornával próbáltam kezdeni itthon, még kipróbálunk egy másik fajtát is (kettőt kaptam valakitől, aki azt mondta, náluk a gyereknek nem jött be) de valaha tényleg a jóga volt a szerelem, és ez mintha végre nem Budán lenne, oda nem megyek azért...

  • 2010.08.05 18:17:10cozumel

    Nem annyira jott be ez a baba-mama torna uzlet, en ugy lattam.
    figyeltem tobb helyen is, az az igaszsag, hogy tenyleg kell egy olyan baba, akivel lehet "dobalozni", kell egy olyan idopont, amikor a kicsi nem almos, es meg ha ezek ossze is jonnek, akkor sem annyira hatasos a torna, hogy latvanyos eredmenyt erjen el anya.
    szoval ha megoldhato, jobb, ha anya megy, baba marad valaki massal.

  • 2010.08.05 18:23:46Vakmacska

    erről érdemes lenne írni szted? (gondolkodom, hogy ha már kaptam ezeket, megírom a kipróbálási tapasztalatokat...az első két anyag nagyon eltérő fajta, eltérő forrásból és szemlélettel, stílussal)

  • 2010.08.05 18:33:38cozumel

    Miet ne? szerintem ne csak tolem jojjenek ilyen sprottal kapcsolatos cikkek, meg en gyakorlatilag sosem terhes/kismama tornaztam, csinaltam a sajat edzesem, amint lehetett.

    Ugy is be akarom kuldeni a terhesseg utani torna cikkemet lassan tundenek, te meg irhatnal a sajat tapasztalataidrol.

  • 2010.08.05 18:45:56Koriander

    Ugy is be akarom kuldeni a terhesseg utani torna cikkemet lassan tundenek, te meg irhatnal a sajat tapasztalataidrol.

    Cozu erre én már naggyon várok, szóval iparkodjál!

  • 2010.08.27 14:03:06SzaKata

    Szia Cozumel!
    A cikkedben ezt írod:
    "A terhesség egész időszaka alatt kerülendő minden sport, aminek része vagy következménye lehet a RÚGÁS, ERŐS BECSAPÓDÁS, NAGY FOKÚ RÁZKÓDÁS, TÚL MAGAS PULZUSTARTOMÁNY."
    Engem az érdekelne számszerűsítve mit jelent a túl magas pulzustartomány? Mi az a max. pulzusszám, vagy %os érték amellyel a sportolás kockázatmentes? A 7. hétben járok, próbálok kisebb intenzitással edzeni, de így annyira nem élvezetes. Persze addig vigyázok is, amíg nem konzultálok orvossal is.
    Mert ugye ez is igaz:
    "Jobb keringés = több oxigén az anyának =több oxigén a babának = optimálisan fejlődő baba.
    Jobb keringés = kisebb esély a toxémiára."
    Vagy a túl magas intenzitású edzés nem az oxigénproblémák miatt nem ajánlott?

    Köszönöm válaszod előre is.

    Üdv, Kata

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta