Hisztis az anyuka vagy csak aggódós?

Zanza!

D. nevű elsőbabás olvasónk, aki bevallottan paramami, az egészségügyre panaszkodik: 9 hónapos kislánya leesett egy 30 centi magas helyről, az ügyeletes pedig ahelyett, hogy megnyugtatta volna őt telefonon, a János Kórház baleseti sebészetére irányította. Az anyuka szerint tudnia kellett volna a telefonos hölgynek, hogy a babának semmi baja, és annyi lett volna a feladata, hogy megnyugtassa őt.

Paramami vagyok, első babával, aki 9 hónapos. Paramami, merthogy korábban sosem felügyeltem kisbabákat, gyerekeket, sok minden újdonság nekem. Pár napja a kisbabám – most először – leesett egy 30 cm magas helyről úgy, hogy csak egy pillanatra nem néztem oda. Ahogy visszafordultam, még a fejét elkaptam estében – szerencsére. Így is hatalmas sírás és nem kisebb pánik (részemről) kerekedett az esetből. A sírás megszűnte után (2 perc) kb. 20 perc "babavizsgálat" kezdődött. Minden végtag, apró babarész érintése fájdalmas sírást eredményez-e? Nem. Babám átvészelte a lebucskázást, sőt, utána megivott majdnem 2 dl tápszert/ tejet. Majd nevetett, és a spanyol-német meccs érdekelte. De én továbbra is rémült voltam. Agyrázkódás? Hirtelen csecsemőhalál?

Van egy papírom a védőnőtől (nyilván rutintalan anyukáknak), ahol az állt, hogy az ügyelet kihívása/ meglátogatása indokolt, ha a gyerek magasból leesett. Hát leesett, de nem magasból. Azért felhívtuk az ügyeletet. Unott női hang közölte félbeszakítva az eset ismertetését, hogy menjek a Jánosba a balesetire, hogy én megnyugodjak, ő nekem nem tud segíteni. Na és ezen vagyok teljesen megdöbbenve. Mert a rövid párbeszéd alapján a hölgy a vonal túlfelén pontosan tudta, hogy a baba jól van, máskülönben úgyis a 104-et tárcsáztam volna. És tudta, hogy engem kell megnyugtatni, más feladat nincsen, de ezt azzal a két szóval, hogy János baleseti – nem sikerült. Este tízkor el tudtam képzelni a balesetit – kitört végtagú, vérző emberek, akik tényleg sürgős segítségre, akár életmentésre szorulnak, ahol várhatok órákat egy csecsemővel, akinek aludnia kellene, és úgy elsőre nincs baja (másodikra ki tudja azt???). Hát nem.

Aztán a paramami (mármint én) szerencsére tudott segítséget kérni a szomszédból – ha már az ügyelettől nem sikerült. Szóval a tapasztaltabb szomszédasszony elmondta, hogy nézzem, hány-e a baba a következő pár órában, zavaros-e a szeme, bevérzik-e a füle, de egyébként az elmondásom alapján szinte kizárt, hogy baja lenne a babának (és ezt valahol én is tudtam a pánik mélyén). Sőt, nemsokára a késői időpont dacára meglátogatott, és konstatálta, hogy a baba nevet, és mivel az eset után teleette magát, szinte kizárt, hogy baja lenne.

A gond szerintem a következő: most azt nem emlegetném fel, hogy korábban tíz éven keresztül kiemelkedő kereset után mennyi tb járulékot fizettem, mert a társadalmi szolidaritás jegyében a magas keresetű többet fizet, a kis keresetű kevesebbet, de az a közös cél, hogy ne legyen különbség, mindenki találjon gyógyulást, ha beteg – és ez így van rendjén. Hanem azt nem értem, hogy aki nyilván hasonló helyzetek, telefonok tucatjait kapja, miért nem segít??? Hiszen az ügyeletes hölgy a telefonban pontosan leszűrte, hogy engem kell megnyugtatni. Nehéz lett volna nyilván életében x ezredszer elmondani, amit végül a szomszédasszony mondott (hány-e, füle bevérzik-e stb.)? Muszáj volt a nem tudok segítenit hallanom? Szerintem olyan kevésbe telt volna segítenie.

Elgondolkodtam, és arra jutottam, hogy elegem van ebből az egészségügyis nyavalygásból. Keveset keresnek – ki nem, kérdem én, ki jön ki a fizetéséből? De még ha aláírjuk is, hogy igen, keveset keresek (egyébként igen!), akkor is, mi lenne ha, a mosógépszerelő unottan jönne, hogy jaj ez a gép is bekrepált, jaj, nem tudok segíteni, hívja a gyártót, miért ilyen vackot gyárt? És a párhuzam ráadásul nagyon sántít, mert a babám egészsége és a mosógép állapota nyilván tök más kategória. De tényleg, csak az eü. dolgozóknak van problémájuk? Miért kell tűrnöm az ő problémáikat, ha a gyerekem egészségéről van szó?

Lehet mondani, hogy hisztis vagyok, de szerintem csak első gyerekes paramami.

D.

Blogmustra