Apa, fogjál nekem békát! Vagy tücsköt.

Zanza!

A nyár többek között a varázslatos állatvilág szezonja is.

Sok olyan állattal is, amelyek egyszerűen nem léteznek télen, vagy észrevehetetlenek – nyáron viszont igen népszerűek, főleg a kiskorú állatkedvelők körében. Belőlük szemezgetünk néhányat.

Béka – magasan toplistás, népszerű jószág, marokban szorongatásra és ijesztgetésre is. „Vajon milyen ősi atavisztikus ösztön késztet arra négy kövér felnőttet, hogy a társaságban lévő egyetlen négyévesre hivatkozva hangos csatakiáltással kísért csukafejessel vessék magukat egyetlen nyomorult kis kétéltű után?” – kérdezte anno Balázs barátom, bár a békahajszában ő is részt vett. Való igaz, az „apuka fogjááá nekem béééékát” még kabaréban is szerepelt, és magam is szívesen kergetem őket nyaranta – a körömnyi levelibékától a tenyérnyi, kövér varangyig lehet hozzá szerencsénk.

Zúgazéjibogár – bármi, ami a lámpánk fényére betéved, zümmög, köröz, csapkod, majd jól odasül, esetleg nagyot koppan és elhallgat. Legrosszabb esetben a 2002-es villányi merlot-ba esik, amiből épp benyakalnál az utolsó pohárral. A gyerek általában iszonnyal vegyes elragadtatással szemléli ez éji lényeket – legjobb a cserebogár, zúg és kapirgál a gyerektenyérben, de különben teljesen ártalmatlan jószág. Az éjjeli lepkét ugye nem keverjük az éjjeli pillangóval, amely utóbbi egyes vidéki főutak szélén ácsorog, általában nappal is (a gyereknek általában azt mondod, a buszra vár).

Katica – a mesék lénye, kézre mászatva tényleg általában körülnéz és tovaszáll. Gyűjtögető hajlamú gyerekek egész falkára valót szedhetnek össze belőle bármilyen kertben, természettudós típusok megfigyelhetik, hogyan feji a levéltetvet, a Teréz anya ihletésűek pedig tucatszám menthetik ki őket a Balatonból, a Tiszából vagy a hátsó kert esővíztartó ciszternájából.

Tücsök és kabóca – ha hirtelen mind eltűnne, szerintem egész Magyarország azt hinné, hirtelen megsüketült nyári éjszakákon. A délszaki fajta már aludni se hagyja az embert – pedig megpillantani meglehetősen nehéz. Apáknak ügyességi feladat fogságba ejteni egy ilyen hegedűművészt és bemutatni, valójában hogy is csinálja.

Szöcske – valamivel könnyebb észrevenni és megfogni. Ha a nagy, zöld sáskát is szöcskének nézi a bioszból csak hármast besepert sarj, akkor kellemetlen meglepetésben lesz része, ugyanis utóbbi kegyetlenül harap, ha megfogják.

Sündisznó – „aaaaztaku....” - jajdult fel az ötvenfős turistabusz közönsége a prágai éjszakában, amikor a sofőr a töküresnek látszó úton nyomott egy satut a lakótelep közepén. Ezek után káromkodásban a sofőr következett, aki kesztyű nélkül igyekezett arrébb terelni a delikvenst. A következő sünnél úgy két kilométer múlva megint elharapta mindenki a nyelvét, de a sofőr már észnél volt, és szerelőkesztyűben késztette a fű közé a sünmalacot. Azért a jóból is megárt a sok – „ha még egy jön, kivasalom a nyavalyást” – szerencsére harmadik nem jött. Növendék példányát a Balaton-Felvidéken fogtuk, a képet küldtük is anno a Cukiságnak izibe.

Szúnyog - a legkevésbé népszerű fajta, ha elég sok van belőle, akkor mulathatunk fajtársaink vitustáncán, főleg ha minket kevésbé kedvel valamiért. A békatáplálékon kívül nem sok rokonszenves és hasznos vonása van, úttörőtáborban papucs segítségével viszont igen látványos tapétamintát sikerült az elhunyt egyedekből a falra varázsolni.

Blogmustra