A mumpszos Csipkerózsikától a sunyi szúnyogig

Mai gyerekkönyv-ajánlónk igazán színes: a komolyabb hangvételű könyvektől a modern verseket-mondókákat tartalmazó köteteken át a színes-szagos háromdimenziós kiadványokig mutatunk be érdekességeket. Lehetünk virágtündérek, megtudhatjuk, mit csinál a mumpszos Csipkerózsika és kortárs írók autósmeséit is olvashatjuk.

Ragyogj, mint egy virágtündér!

A tavaly kiadott Virágtündérek - Varázslatos ajtók című könyv folytatásaként jelent meg ez a kiadvány, amely nemcsak könyv, hanem igazi kincsesdoboz. Bár kívülről nem látszik, lapjai közül karton varázspálca, karperec, nyaklánc, tiara és tündérszárnya varázsolható elő. A könyv a virágtündérek világába enged bepillantást, akikről kiderül, hogy csillámos szárnyuk van, imádnak éjszakai pizsamás bulikat rendezni, hogy a buli után nem felejtenek el rendet rakni, szeretnek bálba járni, mindig segítenek egymáson, jólelkűek, és ha boldogok, ragyogni kezdenek. A kötet arra buzdítja kis olvasóit, hogy ők is viselkedjenek úgy, mint a virágtündérek, és ragyogni fognak. Lányaim először összevesztek a karton karkötőn, amit sikerült el is szakítaniuk, az olvasás után pedig a legnagyobb békességben álltak neki virágtündérest játszani.

Egmont Kiadó, 2010.
4999 Ft

Lackfi János: Ugrálóház

Az Ünnepi Könyvhétre megjelent verses-mondókás könyvecske, melynek írója a József Attila-díjas Lackfi János, az óvodás-kisiskolás gyermekekhez szól. Az ötgyermekes költő a gyermekvers-írást örömzenéléshez hasonlítja, verseit pedig ciklusokba rendezte a könyvben, melyet Kállai Nagy Krisztina rajzai illusztrálnak. A versek témái az óvodások mindennapi életének mozzanatai, úgy mint öltözés, hajmosás, körömvágás, evés, pelenkázás. Ötéves lányom kedvence a Csípős vers, amely így kezdődik: „Hej, ez a szúnyog/igazán undok/hej, ez a szunyi/igazán sunyi.

Egmont Kiadó, 2010.
2699 Ft

Astrid Lindgren: Harisnyás Pippi

Harisnyás Pippit sokan ismerik, az Andersen-díjas svéd írónő gyermekkönyvei nyomán 1988-ban családi film készült, és rajzfilmeken is megelevenítették a szeplős, copfos és felemás harisnyát hordó kislány kalandjait. Az Egmont Kiadó idén három kötettel bővítette a Pippi-sorozatot, a könyveket Tótfalusi István fordította, az ajánlószövegeket, Berg Judit, a Rumini című gyermekkönyv szerzője írta, a borítóterv pedig a Cipelő cica-könyvek ismert illusztrátora, Agócs Írisz munkája. Aki nem tudná, Harisnyás Pippi egyedül él egy villában, verandáján lovat tart, a kiságyban élő majmot, az ágy alatt egy koffer aranypénzt. Mellette sosem unatkozik senki, mindig azt teszi, amihez kedve van (de jó neki!), nincsenek gátlásai és korlátai, így számtalan izgalmas kaland részesévé válik, aki vele tart. Legújabb élményeit a Harisnyás Pippi, a Harisnyás Pippi hajóra száll és a Harisnyás Pippi a déltengeren című könyvekben olvashatják a kisiskolás gyerekek.

Egmont Kiadó, 2010.
1699 Ft

Kérem szépen! Mesés illemtan kis hercegnőknek

A Disney-meséken felnövő kislányok közül szinte mindenki szeretne valamelyik hercegnő bőrébe bújni. Ezt használták ki a Kérem szépen! című könyv alkotói, akik az alapvető illemtani ismereteket a Disney-hercegnők szájába adták, így mesés formában tanítják a gyerekeket a helyes viselkedésre. Hófehérke például az étkezéssel kapcsolatos viselkedési szabályokra oktatja a hét törpét, Hamupipőke az udvariasságra, Belle a dicsekvés mellőzésére tanít, az egymás szavába vágásról a mumpszos Csipkerózsika történetéből okulhatnak a gyerekek, és itt van még Arielle története is, aki tud bocsánatot kérni, Jázmin hercegnő segítségével pedig megtanulhatják a kis hercegnők, hogy hogyan kell vendégségben viselkedni.

Egmont Kiadó, 2010.
2499 Ft

Autósmesék mai mesemondóktól

Ezt az antológiát nehezen kezdtem el, mivel bevallom, az elejétől annyira nem voltam elragadtatva. De a kötet szerkesztői nyilván a borkóstolók szabályai szerint készítették a könyvet, a laza, még némileg kiforratlan idei újboroktól a nehéz, tartalmas, sokízű különlegességekig fokozatosan haladva. Az Autósmesékbe írt Berg Judit, Nádori Lídia, Kocsis Péter, Lackfi János, Lőrincz Judit Lívia, Czigány Zoltán, Nógrádi Gábor, Finy Petra, Mosonyi Aliz, Békés Pál (jaj, de kár hogy nem ír többet), Dragomán György és Kiss Ottó. Én valahol az első Lackfiknál kezdtem úgy igaziból odafigyelni, Finy Petránál és Mosonyi Aliznál lelkesedni, hogy a lelkesedés kitartson a Békés-Dragomán-Kiss Ottó meséken át. Az autó mint kulttárgy talán nem illik bele a mai környezetvédelmi nevelésbe, de szerintem a mesék többségét a legelszántabb környezetvédő is lelkesen forgatná - nekik külön figyelmükbe ajánlanám Békés Pál locsolókocsiját és Kiss Ottó egyszer használatos, különleges, torokszorító üzenetű autóját.  Lányok, figyelem, nyugodtan nyissátok ki és nézzétek végig ti is –ez nem a Cartoon Network-féle vadulás, bár van benne Nagy Autós Üldözőverseny is (Dragomán György meséje), de van mese, ahol éppen kicsi lány a  főhős (Finy Petra Lili Lailája és Lackfi János Ágnese), szerepel  Kisvakond és megmentett öreg kicsi autó is.

Pagony
3250 Ft

Gazdag Erzsi: Mézcsorgató

Ez egy jó régi könyv, vadonatúj, különleges illusztrációkkal, rég nem fordult elő velem, hogy olvasni nem tudó gyerek módjára először a rajzokat nézzem meg. Hajnal Gabriella különös-szép tengerét és virágait elfogadnám selyemképnek is a falra. Szóval az idősebb generációk még emlékezhetnek e versek némelyikére, az egyik, ha jól emlékszem dalszöveggé is vált Koncz Zsuzsánál (Üvegfalon ki-kinéz, jön-e érte a vitéz, világhíres királyfi? Vagy helyette akárki), néhányat pedig óvodai, iskolai ünnepeken mondogattak előszeretettel. De van benne néhány, népmesékre emlékeztető mese is, lusta lánnyal és vízipipázó kisegérrel, a „retró hangulat” a maga valójában talán csak az utolsó versben jelenik meg, „ifjú békéről” a mai költők már nem írnak. De az ifjú békén túl minden egyéb sor a gyerekeink által is bátran olvasható-mondókázható. A képek pedig igazán szépek.

Móra Kiadó, 2010.
2190 Ft

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek