Az anyák sosem jutnak a szamárlétra tetejére?

Az iskolában még rendben mennek a dolgok.Teca néni felől lehetsz te fiú, lány, vagy akár ufó is, csak tudjad a matekot. Nincs ez nagyon másként otthon sem (te sem vasalsz, ahogy a szomszéd Gusztinak is a mamája egyengeti az ünneplő ingét), meg az egyetem személytelen vizsgáin sem, írásbelin a miniszoknya legfeljebb puskázásra jó. Aztán ott állsz a diplomáddal, vagy a szakvizsgáddal vagy az érettségiddel, kinek mi jutott, és kezdődik a baj.

Az általad olyan nagyon áhított állást évfolyamtársad, Zoli kapja, hiába lavírozott át kettesekkel a vizsgákon másnaposan, mert a pincsikutyaképű HR-es szerint te hamarosan elmész szülni, ez az állás pedig egész embert kíván. Hogy aztán évekkel később az előléptetéskor kollégád, Péter kapja az igazgatói posztot a cégnél ahová végül felvettek, hiába dolgoztál te három évvel többet ugyanannál a cégnél. Péter szakmailag ugyan nem rosszabb, mint te, és tulajdonképpen nem is rossz vele dolgozni, egészen addig, amíg Juli, a főnöki titkárnő ki nem böki egy kávé mellett, hogy a meghallgatáson épp ő mondta már megint, hogy te esetleg elmész szülni, aztán akkor mi lesz az igazgatósággal. Valahogy mégsem akarózik Annamari útjára lépned, aki fennen hirdeti, hogy ő nem akar gyereket, szalad is a szekere szépen. Igaz, ő meg nem meri a randikon bevállalni, hogy pénzügyi igazgató, nehogy világgá szaladjon a szép szemű brókerfiú rémületében – nem úgy mint testvére, Robi, aki a menő cégnél betöltött informatikai vezetői posztját kifejezetten csajszédítő eszköznek használja, jól megy a piros kocsi mellé, menőőőő.

Na lássuk, uramisten, mondod magadban aztán egyszer, és valóban elmész szülni, évekkel később a különbség keményen meglátszik a magánnyugdíjpénztári számlátokon, köszönhetően Péter harminc százalékkal magasabb vezetői fizujának, illetve annak, hogy ő nem volt soha gyeden évekig. Álmatagon suhan el céges Audijával melletted, miközben a Dacia Loganból pakolod kifelé a kicsiket.  Még jó, hogy a jelenlegi szabályok azt nem teszik lehetővé, hogy már csak azért is kevesebb nyugdíjat kapj, mert nagy valószínűséggel tovább élsz.

Hát ami igaz, az igaz, azért a férfiaknak sem fenékig tejfel. A cég új tulajdonosa megunva a lébecolást, kipenderíti Zolit hajdani álomállásodból, azóta otthon nézi a tévét és iszik, mint a kefekötő, válság van, anyukám, hogy találjak én itt munkát? Pétert hajdani évfolyamtársa, Márta rég otthagyta a sokadik romantikus közjáték után, és Lénáért csak addig irigyelték a macsóbb kollégák, amíg a hajdani Miss Balaton ki nem pakolta Péter lakását, míg a tulajdonos hátsófali infarktussal lábadozott a kórházban, ki tudja hol állt volna meg, ha le nem kapcsolja az osztrák finánc negyed kiló kokainnal. Uram, higgye el, nem érdemes ezekkel a ribancokkal, mondja a testes, középkorú rendőr a sápadozó Péternek, tudja hány ajánlkozott már fel nekem, csak engedjem el a harmincezres bírságot? Az én feleségem csak bolti pénztáros és nyolcvan kiló, turiból öltözik, de olyan hű hozzám, mint a Szűzmária, és ha kóstolná hogy főz... Péter ízlelgeti magában a rendőr szavait, majd a kórházi kontrollon megkeresi a legszebb mosolyú intenzíves nővért, Zsuzsika, legyen a feleségem. Zsuzsa nővér hüledezik egy sort (nyilván oxigénhiányos lett az igazgató úr az infarktus alatt), aztán vállat von, férjnél még nem voltam, mindenki követhet el az életben legalább egy hülyeséget.

Nincs esélyegyenlőség, de azért látod, az élet egyenlít néha, mondja neked Péter a játszótéren, ahol összefutsz vele, néha már mer focizni a fiával. Biztos ami biztos, életbiztosítást azért köt, mert a nyugdíjbiztosítót, a zongaratanárt és a fiúcipő-gyártókat nem nagyon érdekli, hogy ha annakidején Zsuzsa nővér egy korábbi hódolójára hallgatva inkább go-go táncosnak áll, akkor Péter, az ország ötezer legnagyobb adófizetőjének egyike, ma már rég egy márványtábla alól követhetné csak a világ folyását.

„Életem”-karol a feleségébe Péter, micsoda elcsépelt közhely, dünnyögöd magadban, de végül is, tényleg, a nő évszázadokon át volt sokfelé másodrendű, nem szavazhatott, nem tanulhatott, rosszabb helyeken  ma is adják-veszik mint a barmot, férjhez adják tízévesen, és mégis, aki hurcolt már valakit kilenc hónapon át a testében vagy állt sípoló műszerek közt valaki öntudatlannak az ágyánál az sejti, hogy ezekben a pillanatokban mindig ott van egy nő, előléptetés, jutalom, szerződés vagy hasonló nem múlik rajta, „csak” esetleg élet és halál.

Oszd meg másokkal is!
Mustra