Terhesnapló 5.0: Megszületéssel ijesztget a gyerek

Zanza!

37. hét

+14,5 kg

Valamikor este 10 felé realizáltam szombaton, hogy a fájások szabályos időközönként jönnek. Addig pakolgattam a konyhában a vacsora maradékait, meg-megállva, amikor a keményedések beindultak, pár másodperc mozdulatlan ácsorgás és szabályos légzés után folytattam, ahol abbahagytam. Azután öt perccel később az egész kezdődött elölről. Nem voltak nagyon fájdalmasak az összehúzódások, de elég erősek voltak ahhoz, hogy elakadjon a lélegzetem, és nagyon megijedjek tőlük. Megpróbáltam figyelni az órát, de mindig elfelejtettem, hogy mikor is ért véget az utolsó. Szerencsére eszembe jutott, hogy az egyik terhesfórumon valaki említett egy tuti internetes alkalmazást, amivel egyetlen gomb benyomásával mérni lehet a méhösszehúzódások hosszát, és ki lehet printelni a részletes eredményeket utána.  Riasztottam páromat, aki egy perc alatt letöltötte az iPhone-os verziót, és elkezdtük együtt mérni őket. Két és fél órán keresztül jó 5-6, majd később 9-10 perces szünetekkel, erős egy perces fájásokat produkáltam, alattuk köpni-nyelni alig bírtam. Semmi ilyesmire nem emlékeztem két és fél évvel ezelőttről, a dolog teljesen váratlanul ért. Szóval ezek azok a hírhedt jóslófájások, amikről mindenki beszél!

Persze az ilyesmi mindig késő este történik, hétvégén, amikor az embernek semmi kedve ilyesmivel foglalkoznia, és szent meggyőződése, hogy hetei vannak hátra. Pillanatok alatt rákerestem a szakirodalomra, amiből megpróbáltam eldönteni, hogy jósló-, vagy szülőfájásaim vannak-e vajon. Arra tippeltem, hogy csak jóslófájások, de ugye meg kellett győződnöm a dologról.

A jóslófájások:

- ritkán jelentkeznek, maximum egyszer-kétszer óránként - hm, ez nem igaz

- elmúlnak, ha a nő testhelyzetet változtat, leül, lefekszik, feláll - hm, ez sem igaz

- szabálytalan időközönként jelentkeznek - nem teljesen igaz

- nem tartanak egy percnél tovább - na végre, valami, ami igaz!

- nem sűrüsödnek és nem erősödnek - ez is igaz!

Az eredmény nem nyugtatott meg teljesen, és ez sem, hogy jó pár Magne B6 tabletta bekapása, 2 nagy pohár víz megivása és a heverőn fekvés nem vetett véget a keményedéseknek. Párom a heverő mellett lefeküdt a földre és el-el bóbiskolt a kezemet fogva, érthető módon, hiszen akkor már elmúlt éjjel 1. Néha felráztam, hogy "most nyomd a gombot", vagy "vége", mert továbbra is ő kezelte a telefont, de más feladatot nem adtam neki. Addigra régen elhatároztam, hogy az orvosnőt felhívni nem fogom, mert nem sűrüsödtek a fájások, sőt ritkulni látszottak, és ilyen ritka, több, mint 5 perces fájásokkal be sem szokás itt a kórházba menni.

Elaludni persze nem tudtam, mert az események hatására sokkban voltam, és nagyon dühös magamra, hogy ilyen felkészületlenült ért a dolog. A kórházi táska nem volt összepakolva, de azonnal rájöttem, hogy ez a legkisebb problémám. A újszülött gyereknek itt semmit nem kell bevinni, mindennel ellátják egészen a hazamenetel napjáig. A piperéimet az utolsó napig itthon fogom használni, és 2 perc összerakni őket. Viszont én magam nagyon rosszul álltam. Szombat lévén tele volt a szennyes a heti koszos ruhákkal, minden pizsamaalsó, felső, és ing, amit a kórházban hordanék benne volt. A fényképezőgép és a filmfelvevő memóriái betelve, elemeik kis híján lemerülve.A mobiltelefonom elsötétülve üldögélt a táskám mélyén, páromé a keményedés-mérés jó huszadik fordulójában kapcsolt ki magától, ugyancsak lemerült akkumulátorral. Nem volt itthon elég készpénz taxira, és a gyerek kedvenc tejéből már csak fél üveg volt meg. Barátnőm, aki majd vigyáz rá mialatt mi a kórházban leszünk, még mindig a tengeren túl, egészen ötödikéig. Azonnal fohászkodni kezdtem, hogy ha ezt az éjjelt megúszom szülés nélkül, jó kislány leszek és azonnal összeszedem magam és felkészülök. Az utolsó dolog, amire emlékszem a szombat éjjel izgalmaiból, az elalvás előtt még egy kis fájás volt, 3 felé. De reggelre annyi sem maradt a dologból, semmi, csak egy emlék, meg egy számokkal teli táblázat.

"Máskor nyugodtan hívjál fel. Miért nem hívtál fel?" kérdezte hétfőn az orvosnő. Nem igazán tudtam megválaszolni a kérdést. Így szokás szerint elintéztem egy viccel:

"Hát mert izgalmasabb volt így! Meg különben sem hittem, hogy szülni fogok."

"És most már hajlandó vagy elfogadni, hogy rövid időn belül gyereked lesz?"

"Hmmmm, asszem igen"

"Jól van. Ez fontos."

Ennyiben maradtunk.

Azután elmagyarázta, hogy a jóslófájások sokkal erősebbek a második és sokadik terhességek alatt, ahogyan a méh egyre profibbá válik a munkájában. Ugyanez igaz a szülés utáni összehúzódásokra is. Megkérdezte, hogy szeretném-e, hogy megvizsgálja a méhszájamat, kinyílt-e egy kicsit. Visszakérdeztem, hogy lát-e okot a vizsgálatra. Azt mondta, nem. Megegyeztünk, hogy talán legközelebb. Megúsztam megint.

Az ultrahang, az utolsónk, csupa jó eredményt mutatott. A gyerek fejjel lefelé, ahogyan kell, egy hajszál híján 3200 gramm (ha kibírja ott benn a 40. hét végéig, pont akkorának ígérkezik, mint a nővére volt, 3800 gramm), a placenta, a köldökzsinór, a magzatvíz mind-mind ideális állapotban. A rendszeres keményedések nem tértek vissza azóta sem. Ha minden igaz,  nem siet ez a gyerek sehova. Csak ijesztget a kis drága.

A melegre, és a szombat éjjel izgalmaira való tekintettel visszafogtam a tempóból, ami nagyon nehéz mert egyre több az energiám és folyamatos mehetnékem van. Napi két házon kívüli feladatot engedélyezek magamnak, egyet a kislányommal (játszóház, vagy játszóterezés) és egyet, ami az előkészületek része. Ma például lesétáltam a kicsit több, mint egy kilométert a gyerekkel a kis bérelt raktárunkba az autós  babaülésért, ami nélkül nem engednének ki a kórházból, közbeiktatva a játszóteret.  Este, szürkületkor pedig családi séta volt 2 órán át. Többet nem is nagyon bírnék fizikailag ebben a melegben, úgy érzem. De lassan, nagyon lassan kipipálok mindent a listáról. A képzeletbeli centin még 23 nap lityeg. Egy örökkévalóság annak, aki vár valamit, és illanó percek annak, aki tart valamitől.

Másutt

Blogmustra